ÜberLive + kérdőív

Címkék

Üdv mindenkinek!

Az utóbbi években számtalan élő szerep- harci vagy hadijáték zajlott kicsiny hazánk határai között. Ebben az örömteli helyzetben van szerencsém bejelenteni egy új jövevényt az élő szerepjátékok csapatában: az ÜberLive-ot.

Az ÜberLive kicsit több mint csak játék, reményeink szerint gyűjteménye lesz azon tapasztalatoknak, melyek az elmúlt években ezen a területen megszülettek, kialakultak.
Az első ÜberLive 2004. július 9-10-11-én lesz, ahol kipróbálásra kerülnek azok az újdonságok, vagy éppen régi bevált módszerek, melyeket szerintünk egy élő szerepjátékban hasznosítani lehet.
A szabályrendszer fejlesztése az utolsó fázisához érkezett, de végleges formáját, csak a Ti segítségetekkel nyerheti el. Ugyanis az RPG.HU-n megjelenő kérdőív eredményei alapján fogjuk eldönteni, hogy adott stíluselemek milyen arányban képviseltessék magukat a játékban. Szándékaink szerint, ez lehet az első lépés, hogy olyan nyílt rendszert alkossunk, ahol tényleges visszajelzésekre épülnek a szabályok, és ezt mindenki számára elérhetővé tegyük.
A kérdőív eredményeinek kiértékelése után a végleges szabályrendszerrel jelentkezünk (legkésőbb 3-4 hét múlva), addig minden kérdést, véleményt és ötletet szívesen látunk:

Tisztelettel: az ÜberLive szervezőség

Aluran, Homár, Sir Thomas.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    SirThomas

    2004-05-13 07:48:27

    JA-oszt: nem gond, megbeszéltük :)

    Még Homárral egyeztetek a kerekasztal beszélgetséről. Nekem nagyon tetszik az 5let.

    Többi akkor privátban.



    Vendég Sellorior Havgehst

    2004-05-18 19:41:18

    Hali!

    Nem akarok beleszólni az ügyeitekbe gondolom így is van elég bajotok, de én azt javasolom hogy a halottaknak törzsekbe kéne állniuk így szinesebbé tenni a játékot! Apropó: milyen épületek várhatóak a játékban?(tudjátok milyen ostromgépet csináljak?) Ja meg a szörnyek valami módon azokat is meg kellene oldani!(gondolkozok és majd írok nektek!) Ja és a varázslatok, a barátaimmal összeültünk és már kezdjük hegeszteni egy összetett varázslatrendszer alapjait ha gondoljátok zsívesen írok nektek egy kis ízelítőt!(én nekromata leszek)Nektek milyen a rendszeretek? És a pénz én még nem voltam egy ilyen táborban sem, nem tudom hogy van-e pénz rendszer? Ha nincs javasolom az arany(100FT)ezüst(10Ft)réz(1Ft) bevezetését!

    És szívesen látnék háborúkat is(az ostromgép komoly volt!)!

     

    Bocs hogy zavarok a Hülye kérdéseimmel:

    Sellor

     

    U.I.:hogy csináljátok azokat a fejeket a szövegbe?



    Vendég Sellorior Havgehst

    2004-05-18 19:48:45

    Hali!

    Bocs már megint én! Minimum 10nap az az idő míg a legvisszahúzódóbb ember is megnyílik!

     

    Üdv:Sellor



    SirThomas

    2004-05-19 08:10:55

    Sellorior Havgehst: köszönjük a javaslataidat. A képet saját beállításaidnál tudod megadni vagy változtatni.



    Vendég Sellorior Havgehst

    2004-05-23 18:27:27

    Hali!

    Én biztos ott leszek!!!!!




belépés jelentkezz be    

Back to top button