Csodaidők (kritika)

Címkék

„Mi vagyunk a zsoldosok” 2007/2
 
Bevallom, amikor előszőr megláttam a Csodaidőket, nem volt túl bizalomgerjesztő könyv.
Ronda borító, és rögtön két cím a címlapon. Mikor utánaolvastam, a helyzet fokozódott: fanfiction-író, akinek könyvéért lelkesednek a hasonszőrű rajongók, mégis, a „külvilág” számára szinte ismeretlen cím. A hivatalos honlapról egy kattintással elérhető, szintén a szerző által írt virtuális hittan (nem szeretem a regénybe bújtatott tanmeséket). Viszont maga a szerző, Görgey Etelka minden megnyilvánulásában szimpatikus, önmagát sem túl komolyan vevő valakinek tűnt, és ez utóbbi mégis meggyőzött, hogy elolvassam a regényt.
És ahogy olvastam, egyre mérgesebb lettem.
 
Ugyanis az Ogfák vöröse, a Csodaidők-sorozat nyitódarabja élvezetes történet, amit mintha szántszándékkal úgy adtak volna ki, hogy minél kevesebben tudjanak róla. Ez már csak azért meglepő, hiszen a kiadó az az Animus, aki a Harry Potter könyveket is forgalmazza, úgyhogy ha valakiknek, nekik tudniuk kellett volna, hogy kell eladni egy könyvet. Nem tudom, hogy a végleges változat kialakításában mennyi szerepe volt az írónak és mennyi a kiadónak, de az eredmény elszomorító.
A címlap jellegtelenségével rí ki a hasonló formátumú kötetek közül, az álnév pedig… Igazából, mint megtudjuk, nem is álnév, hanem a történetet feljegyző szereplő neve, mégis, ez a békakuruttyolás, amely mintha önmagát ismételné, nem túl bizalomgerjesztő. Érdekes (és drága) mulatság lenne újból kiadni a könyvet, normális címlappal és magyar névvel, és megnézni, hogy nem fogy-e sokkal jobban.
 
Ami még fura lehet, az a nevek átírása. Ha ellátogatunk a könyv honlapjára, akkor megtudhatjuk, hogy miért és hogyan alakult ki a nitan nyelv, de igazából az sem segít sokat, hogyha a szavakat látva az elvet értjük, de az ejtést nem érezzük. A Janka magyar olvasó számára Janka marad, és nem válik dzsánkává. Ám szerencsére a nevek azok, amelyeken leghamarabb túlteszi magát az olvasó, csak hogy a lényeggel, a történettel foglalkozhasson.
 
A regény alaphelyzete viszonylag egyszerű: valahol a jövőben járunk, az emberiség már több naprendszert meghódított magának. Jelenleg két nagy birodalomba tömörülnek, ám a birodalmakon is túlnyúlóan megosztja a társadalmat egy nemzetvallás. A Bokra, a „Tisztelt Könyv” köré szerveződő közösségek lényegében az ábrahámita vallások több ezer évvel későbbi leszármazottai, és látszólagos idillben és összhangban élnek hagyományaikkal, míg a többiek, a „külsősök” élik a maguk életét, és igyekeznek elkerülni a gyűlölve tisztelt niesiekkel a kapcsolatot.
 
Ez a látszólag egyértelmű rendszer borul fel akkor, amikor elkezdődik a történet, és izgalommal vetjük bele magunkat a három főhös fordulatoktól egyáltalán nem mentes életében. Ott van Judy, a félárva kislány, akinek egyedül kell megbirkóznia a felnőttek világával, ott van Giin, aki lemondott elsőszülöttségéről, hogy a közösséget szolgálja, és ott van Jaan, az apja ellen lázadó kamasz, aki radikális döntései révén egykettőre felnőtté válik, bár talán maga sem fogja ezt fel igazán. Meg persze ott van az összes többi szereplő, a nagycsalád, a cég, különféle politikai mozgalmak; ezek mindegyike élő, és érezzük, nem csak ebben a történetben bukkannak elő, hogy szerepük lejártával csendesen távozzanak, de ha az író úgy gondolná, bármelyikük életéből kitelne egy újabb regény.
 
A cselekményről többet nem is illene elárulnom – Görgey nem kíméli sem hőseit, sem az olvasót, hol megdöbbent, miközben egy újabb titokról lebbenti fel a fátylat, hol elborzaszt, amikor a történet kénye-kedve szerint bánik a szereplőkkel. És miközben értük izgulunk, belevisz minket egy olyan valóságba, amely hihető komplexivitásával egyszerre nagyon ismerős, és nagyon új. Könnyű elveszni benne. A niesi nagycsaládi idill mögött felsejlik egy elitista, az eugenizmus legsötétebb hagyományait idéző módszerekkel dolgozó, önön felsőbbrendűségében sütkérező, háttérből irányító diktatúra. A külsősök egyes mozgalmai túlságosan is ismerősek a huszadik század történelméből, ám az első kötet végére egyáltalán nem világos, hogy ki mozgatja a szálakat, melyek vége egyáltalán nem biztos, hogy külsős kézben van.
 
És miközben a három főszereplőért izgulunk, a háttérben felsejlik egy hatalmas háború előképe, egy olyan háborúé, amire már több száz éve nem volt példa…
 
Ezek a - csúnyán fogalmazva  - társadalmi és egyéni problémák mozgatják a regényt, amely akár fantasy is lehetne, űrhajók helyett léghajókkal és sárkánylovasokkal, de az író gondoskodik róla, hogy hihető science fictiont kapjunk.
 
A niesi kiválasztottak „telepátiája” lényegében csak továbbgondolása annak, amit ma tudunk a testbeszédről, az űrhajók, gépek, technikák működéséről csak a minimális technoblablát kapjuk, és nem is kell több, hiszen egy világban, ahol természetes az űrrepülés, csak annyit tud róla az átlagember, mint mi arról, hogy hogyan is működik egy repülőgép.
 
Egyedül a biológia az, ami kaphatott volna kicsit nagyobb figyelmet – jól hangzó magyarázat az, hogy az étkezési dogmákat az eltérő flórához való alkalmazkodás változtatta valódi élettani hatású tilalmakká, de – ha tudjuk, hogy a növények valószínűleg földi eredetűek, és ennyire radikálisan nem változhatnak meg pár ezer év alatt – ez a megoldás sántít, ugyanúgy, ahogy egy apasági kérdésben lezajlott „vérvizsgálat”, vagy éppen a címadó ogfák vörös színe – bár kétség sem férhet hozzá, látványnak nem utolsó.
 
Mindent összevetve tehát a Csodaidők érdekfeszítő olvasmány, érdemes megvennie mindenkinek, aki szereti a jó magyar scifit, aki rajong a Jég és tűz daláért, vagy aki csak egyszerűen egy ragyogó könyvet szeretne olvasni. Mert fanfictionos múlt, „polgári” hivatás ide vagy oda, Görgey Etelka műve egy ilyen könyv.
 
Kapcsolódó linkek:
 
 
 
„Mi vagyunk a zsoldosok 2007/1” Antal József: Diagnózis:
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Rorimack

    2007-04-12 02:14:17

    Megkövetem a szerzőt a növények színével kapcsolatban: úgy néz ki, nagyon nem volt igazam.

    Nézzétek meg az illusztrációt: félelmetes!

     

    http://www.nasa.gov/centers/goddard/news/t...rum_plants.html



    Vendég _orarugogerincufelpattano (NPC/N

    2008-04-22 23:42:28

    Szerintem nem olyan ronda a borító, messziről az ember szemébe tűnik. Pl. aki a Libri könyvpalotában megy a kijárat felé, nem tudja nem észrevenni. Az viszont tény, hogy ránézésre semmi sem derül ki a tartalomról, ami a szerző és a kiadó totális marketingképtelenségét bizonyítja, amivel nagyon megnehezítik a könyv útját.



    Vendég _orarugogerincufelpattano (NPC/N

    2008-04-22 23:42:28

    Minek a parlamentbe négy párt, mikor egy is elég lenne? Lenin forog a sírjában. :D



    Vendég _orarugogerincufelpattano (NPC/N

    2008-04-22 23:42:28

    Tényleg az a legfontosabb, hogy egy Beleznai Kornél nevű grafikus honnan lopta a borítót? A könyv már nem is számít?



    BePe

    2008-06-15 08:10:39

    "Ami a kritikát illeti: az rpg-s írásod után több példány fogyott a rákövetkező hónapban, mint a Nők Lapja riport után. :-) Szóval számít, nem is keveset. "

    - Görgey Etelka (A Csodaidők írója)

     

    :normaalis:




belépés jelentkezz be    

Back to top button