Horváth György: Estvér
Az alábbi kritikában számos ok miatt nem is törekszem objektivitásra. Egyrészt személyesen ismerem az írót (és a kötetből tiszteletpéldányt kaptam), másrészt, mert nagyon tetszett a könyv. Pedig, amikor előzetesen belelapoztam, félretettem, hogy majd talán később, mert szemmel láthatóan nem igazán az én stílusom. Kb. az első oldal elég volt ahhoz, hogy inkább más könyvbe kezdjek bele. Na ja, tévedni emberi dolog!
Nekem is az kellett, hogy külföldön egy esős napon a szállodaszobában össze legyek zárva ezzel, az Estvér ugyanis egy igazi mese-kötet, ennek minden előnyével, hátrányával. Nem modern mesékről van szó, nem is a klasszikus mesék újraértelmezéséről, hanem a régi, ismerős, Móra Ferencet (esetleg Lázár Ervint és Benedek Eleket) idéző stílusban előadott csodálatos történetekről, amik az olvasót nagyon könnyen visszarepítik abba a korba, amikor még a szülei olvasták lefekvés előtt az esti mesét.
Ennek ellenére, mégsem tudnám pontosan megmondani, hogy kik is lehetnek az Estvér célközönsége. A mesék többségét minden bizonnyal egy tíz éves kor alatti gyerek is nagyon élvezné, de a kötet legfőbb erősségét, a nyelvi leleményt valószínűleg inkább a felnőttek értékelik, akiknek azonban helyenként talán túlságosan didaktikus, vagy éppen moralizáló. Azt hiszem, az Estvér leginkább azoknak a felnőtteknek szól, akik újra felfedezik maguknak a mesék világát.
A fejezetbeosztás szerint tíz mesét kapunk, de ez kissé csalóka. Ugyanis egy mesén (fejezeten) belül is előfordulnak beékelt mesék, illetve az egész kötet is felfűzhető egyetlen meseszálra. A kötet egyik kitűnő megoldása éppen ez a nagyon jól átgondolt és megvalósított szerkesztési mód, amelyikben az egyes mesék önállóan is megállják a helyüket (egy-egy rövid mesebetét kifejezetten jól jöhet akkor, amikor anyu fáradt és nincs sok ereje olvasni, de a kötelező esti mese nem maradhat el), és ráadásul a korábbi mesék szereplői rendre felbukkannak a későbbiekben, és az ő történetükön keresztül ismerjük meg az egész köteten átívelő történetszálat. Merthogy ilyen is van benne, épp ezért érdemes szépen sorban olvasni a történeteket.
Az Estvér egy csodálatos mesevilágot tár fel, amelyik a miénk mellett létezik, és amelynek megvan a maga sajátos, belső logikája, de amelyben a katicabogarak az álmok, amiket az estvérek őriznek az álmokra vadászó árnyákoktól. (Nem elírás, tényleg így hívják őket!) Az estvérek, akik között éppúgy akad párduc, mind bűvös sakál, természetesen jelentős varázserővel is bírnak, amire sokszor szükségük is van a mesebirodalomban.
E világ lakói éppúgy születnek, élnek, szeretnek és néha meghalnak, mint mi, éppúgy keresik a boldogságot, éppúgy vágynak a szeretetre, vagy akár a nyugalomra, és ezen nem változtat semmit, hogy egyik kakas, másik hintaló, harmadik ködparipa, vagy éppen sakálkölyök.
A szereplők ugyan mesések, mégis rendelkeznek valódi jellemmel, (személyes kedvencem a bűvös sakál) amit sokszor már beszédes neveik is előrevetítenek. Heurékó, Szikla Szilárd, Égi Habók, Bal Jóska, Pátyolka, vagy akár a Tejút Csillagcsevelyű Hercegnője. Bevallom, ami leginkább megfogott az Estvérben, az épp ezek a nevek voltak. Zordonázó Zabravár, a hintaló mintha egyenesen rokona lenne Móra rókájának, Csalavári Csalavérnek, de Ciráta a kis sakálleány, esetleg Puhaléptű, a párduckölyök estvér, vagy Bekerics, a szélkakas is szépen megférne a Mosó Masa Mosodája, vagy a Gőgös Gúnár Gedeon szereplői mellett. És gondolom Vízárasztó Tavasziszél – a sakálmama – neve is ismerős húrokat pendít meg mindenkiben, akinek magyar az anyanyelve.
A szerző nyelvi leleménye azonban nem áll meg a névadásnál, az egész kötetet átszövi egyfajta nyelvi játékosság, humor. Amikor kiderül, hogy a jóindulatú bűbáj ellentéte a „bűbaj”, még csak halványan mosolyogtam, de amikor egy kakas „se szó, se kukorék” cselekszik és a hintaló „palintázik”, akkor bizony igen hangosan felkacagtam.
Mindezen túl a szerzőből néha előtör – szerencsére – a lírikus. Próza-párti vagyok, úgyhogy a kötet végére biggyesztett néhány versnek biztos, hogy nem én vagyok a célközönsége, de volt olyan – prózai – rész, amit hangosan is felolvastam magamnak, mert tetszett a szöveg ritmusa.
Maga a kötet egyébként a belbecstől eltekintve is igényes darab Kemény kötés, tetszetős borító, jó minőségű papír, és a szöveggondozásban sem találtam kifogásolnivalót.
Az Estvér természetesen nem hibátlan. Akadnak benne jobb és kevésbé jó részek, de leginkább az zavart, hogy némileg befejezetlennek éreztem. Vagy talán csak nem olyanra sikerült a befejezés, amilyet szerintem egy efféle mesekötet kívánna, én legalábbis úgy vélem, hogy hiányoznak a gyermekek számára is megnyugtató, gondosan elvarrott történetszálak.
A másik komoly hibája a könyvnek az ára. A 250 oldalas, kisalakú kötet 2300 Ft-os árát a magam részéről kicsit borsosnak érzem. Akár a ponyvát, akár a szépirodalmat nézem, ennyi pénzért már neves szerzőknek olyan műveit tudom beszerezni, amik az egy délután alatt elolvasható Estvérnél sokkal tovább tartó szórakoztatást nyújtnak. (Bár az is igaz, hogy ha lenne gyerekem, az Estvérből biztos olvasnék fel neki, ami nem mondható el Philip K. Dick, vagy Umberto Eco műveiről.) Szerencsére ahhoz nem kell különösebb ördöngösség, hogy különféle bolti kedvezmények révén az eredeti árnál némileg olcsóbban jussunk hozzá.
Így összességében – mindezek mellett/ellenére – bátran tudom ajánlani a kötetet azoknak, aki szeretik az igényes könyveket és a szép meséket.
pipeslac
2007-06-06 15:11:53Szerintem szuper mese, bár gyerek kezébe nem nagyon adnám...
Vendég chico
2007-06-07 11:46:32Teljesen véletlenül szereztem be a könyvet még a kritika olvasása előtt, és alig tudtam letenni. Nemcsak a csavaros és aranyos történetek, meg a szerethető figurák miatt, de felüdülésként hatott rám a nyelvezete is. Újra ráébredtem, hogy milyen szép nyelv is lenne a miénk, ha használni tudnánk... meg arra is, mennyire elmossa az élet a gyermekkort, és hogy ki tud fakulni a valóban gazdag népmesevilágunk, mire fölnövünk. Azt hiszem előveszem a régi mesekönyveimet is...
(százalék a könyvnek)
Lepus
2008-01-16 15:44:31Ez bizony nagyon jó könyv... Valóban, elsősorban felnőtt (de nem "fölnőtt", a kishercegi értelemben) közönségnek szól, de egy gyereknek is minden aggodalom nélkül olvasnék belőle...
Ami a szerkesztést illeti, az csillagos ötös. A befejezéssel nekem is bajom volt, de nem az hogy elvarratlan (egy világnak nem lesz egyszerre vége... a dolgok folynak tovább, csak egy történet zárult le), hanem hogy a szerző megpróbálta elvarrni. Na de hogy...
Tessék elképzelni egy Beethoven zongoraversenyt, a zongorista úgy veri a billentyűket hogy az izzadság fröcsög a homlokáról, mindenki a hetedik mennyországban van aki hallja, aztán a maestro végén feláll, elővesz a frakkja alól egy kopott trombitát, megtörölgeti, és belefúj... És záróakkordként megtölti a hangversenytermet a trombita elfúló, hamis nyekergése, a közönség jelentős hányada pedig hangos hahotára fakad kínjában.
Na ilyen az Estvér legvége. Szerintem.
krumpli
2011-11-26 21:38:59Én kicsit elfogult vagyok mert a szerző a legjobb barátom volt évekkel ezelőtt.Azután elköltöztem és nem tudtam hol kereseem..felnőttem egy kicsit..a kicsilány akinek a támasza volt nap mint nap és apja helyett kicsit apja is..felnőtt
Remélem olvasni fogja ezt a pár sort és rámismer..(swd)
TREX
2012-02-08 23:18:19Hoppá, de ismerős nick!
Illetve... :o)
Én kicsit elfogult vagyok mert a szerző a legjobb barátom volt évekkel ezelőtt.Azután elköltöztem és nem tudtam hol kereseem..felnőttem egy kicsit..a kicsilány akinek a támasza volt nap mint nap és apja helyett kicsit apja is..felnőtt
Remélem olvasni fogja ezt a pár sort és rámismer..(swd)