Odüsszeusz és a szirén

Címkék
Hínárillat. Érzed? Furcsa: egészen olyan, mint régen. Pedig te is tudod, hogy meg kellett volna változnia, hiszen örökké más a tenger is. Más… Mikor még engem szeretett, szétomló és elbódító illata volt, mint a szerelmes nők testének; szinte fulladoztam benne. És már nem gondoltam a kerek vállú ithakai asszonyra, aki búcsúzáskor véresre harapta a számat, és akinek nem csókoltam le a könnyeit, mert tudtam, hogy nem volnának olyan sósak, mint a hullámok a hajóm alatt. Elkomorult az arcod. Hűtlennek tartasz? Valójában a tengerhez lettem az…
 
Add csak a kezed! Milyen sima és fehér. Így. Könnyedén érintsd a vízhez, mintha csak a csillagok lehelete volna. Érzed, ahogy lüktet a mélység a tenyered alatt? Hosszúakat és puhákat ver, mint a te szíved. Pedig mikor utoljára láttam, haldoklott. Érthetetlen szavakat sikoltott felém, és halványkék húsa sötét, fénytelen kristálylapokká töredezett a partmenti sziklákon. De talán csak én haldokoltam.
 
Jó itt lenni melletted. Biztosan a dalod csalt ide. Hogy nem is énekeltél? Talán igazad lehet. Öreg vagyok. Már nagyon régóta. És minden vénember bolond.
 
Közelebb ültél? Különös vagy. Az imént még elhúzódtál az érintésemtől. Miért rázod a fejed? Nem értelek. Mintha mulatnál rajtam. De cseppet sem bánom. Annyira gyönyörű vagy, mikor nevetsz. A többi nőnek, akiket ismertem, csak a mosolya volt szép. A nevetésük megriasztott. Veszély és háború kísértett benne. Hogy a tiédből mit hallok? Szirthez csapódó hullámokat és a régi álmaimat. Bárcsak tudnám, ki lehetsz?
 
Érzem, hogy te is szereted a tengert. Ahogy a szemed végtelennyire tágul, mikor a víz gyűrűkbe fodrozódik a bokád körül. Ahogy átfogod a lábad, és álladat a felhúzott térdedre támasztva azt figyeled a távolban, amit most már talán én is megláthatok.
 
Még az ujjaid nyoma is titkokkal teli. Ahogy emelkedik és süllyed a homokban. Homok – forró és lágy. Mint Kalüpszó bőre. Hasonlítasz hozzá. A te szemedben is ott hullámzik a tenger. Bár te nem kínálsz örök fiatalságot – és én már nem is vágyom rá… S a te bőröd inkább hűvös és finom. Mint a szél, mely körülöttünk táncol, és hosszú hullámokba csavarja a vörös hajadat.
 
Azt hiszem, ismerlek. Vagy ismertelek valamikor. Mosolyogsz? Azt mondod, képzelődöm? Pedig már emlékszem a dalra. Könnyű volt, és mindig…mindig távoli, mint a tengeri köd a láthatáron vagy a csillagok álmai. És a sziget… Ezekért hagytam el újra Ithakát. Hosszú volt. Olyan nagyon hosszú. És közben elfelejtettem, miért is keltem útra. De látod? Mégis eltaláltam hozzád. Hogy magaddal vihess…
 
                                              * * *                                                                  
                                                                                             
 A parton heverő, összegömbölyödött alak felett három egyenruhás férfi állt.
– Hát asszem ennek annyi – mondta a szeplős képű, és rutinszerű mozdulattal köpte maga mellé a napraforgómag héját – De mi a francnak jutott eszébe hirtelen meglógni és épp erre sétafikálni. A doki azt mondta, hogy vele volt a legkevesebb gondjuk. Csendes őrült volt az ürge. Már egy örökkévalóság óta lakott az intézetben, de csak az ágyában dekkolt, és aludt vagy evett.
– Nagyon úgy néz ki, hogy az utóbbit a legritkábban – szusszantotta a pofaszakállas, majd hátrébb igazította ellenzős sapkáját, és minden erőlködés nélkül felkapta a vézna, pizsamás testet. Fényezett, színes újságpapírdarab hullott a földre – az általában szemetes partszakaszon nem is szúrt volna szemet senkinek, ám a szeplős fiatalember megszokásból mégis vetett rá egy pillantást. Elismerően füttyentett.
– Ejha, nem is volt rossz ízlése az öregfiúnak – jegyezte meg vigyorogva. A képen csinos, vörös hajú lány mosolygott.
– Akkor visszafuvarozzuk az ipsét. Csináljanak vele, amit akarnak. Szerintem még örülnek is, hogy eggyel kevesebb maradt. Aztán tízkor már az őrsön kávézhatunk – csapta be a rendőrségi autó hátsó ajtaját a szakállas.
– Tényleg jó lesz sietni – sandított az égre a társa, ahol tajtékos hátú felhők hullámzottak; majd szétkente az orrán az első esőcseppeket.
A harmadik továbbra sem szólt semmit, csak egy zsebkendővel óvatosan felemelte a homokról az öregember leesett névtáblácskáját: T. ODYSSES
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Petro

    2008-02-17 13:52:48

    Egész jó kis novella, érdekes a váltás a végén, csak kicsit szájbarágós, de összességében tetszett.

     

    A 12 éves témához: hát bevallom nehéz nekem is elképzelni, én 12 évesen még legóztam kis túlzással élve. :) De szvsz ne feledjétek hogy léteznek koraérettek, meg csodagyerekek is (pl. Mozart). Szóval ha tényleg 12 éves írta akkor várom már mondjuk 20 év múlva milye írásai lesznek. :)



    setna

    2008-02-19 09:11:21

    Ha már ennyien buzogányt ragadtak igaz ügyük védelmében, miszerint hatodikosként ember aztán ilyet nem írhat, így a hozzászólások vége felé még megosztom veletek életem tragédiáját, hogy bizony néhányszor már én is majd nyakon vágtam a gyereket: hogy a fenébe ne, mikor én még egy nyomorult modul megírásával is heteket vacakolok, neki meg átlag tíz percig tart, míg kitalálja a maga rövid történeteit, és max újabb fél óra, míg leírja... Na igen, és két testvérrel, akik átlag tíz évvel idősebbek nála, nem nehéz némi koravén jelleget is magára szedni.

    Ja, meg írtam neki, hogy melyik ez az oldal, és hogy itt aztán elmondhatja a véleményét, ha úgy gondolja. De mivel őkirályi felsége azt nyilatkozta, hogy a sztorit én küldtem be, én kommentáltam azzal, amivel nem kellett volna, hát hagyjam őt békén ezzel a baromsággal, neki aztán semmi köze az egész ügyhöz. Szóval most minek álljak neki a kényes becsületét védelmezni?

    És a vitán túllépve, van még néhány kis ütős meséje az itteni gépemen is, ha majd lesz energiám, lehet, hogy elküldöm, talán páran szívesen olvasgatjátok. Sziasztok.



    DBebe

    2008-02-21 09:38:38

    "És a vitán túllépve, van még néhány kis ütős meséje az itteni gépemen is, ha majd lesz energiám, lehet, hogy elküldöm, talán páran szívesen olvasgatjátok. Sziasztok."

    Örömmel várjuk őket, amennyiben szerzői jogokat nem sért (azaz testvéred áldását adja rá hogy publikáld a műveit, érts a mesén bármit is...)

    :o)



    Eisenhower

    2008-03-01 20:02:59

    Szerintem az ilyet hívják adottságnak... örüljünk, hogy végre ír valaki akinek van is.. és nem csak zömben - ismétlem zömben, tehát nem mindneki - olyanok akik csak azt hiszik, hogy van nekik...

     

    Legmélyebb csodálatom!



    Garaf

    2008-06-16 15:24:59

    jó ez b+




belépés jelentkezz be    

Back to top button