CoC kalandmodul ötletek

Címkék
Az alábbiakban pár CoC kalandmodul ötletet teszek közzé. A sztorivázak az 1990-es érában játszódnak, de kis alakítgatással bármely másik korba átültethetőek.
 
Warden Villa
 
Amanda Warden 26 éves, friss diplomás biológiatanárnő. Nagybátyja, Harry Warden, Miskatonic egyik leggazdagabb embere váratlanul meghalt, és egy nagyobb összeget, valamint a villáját hagyta rá. Az első héten minden rendben volt, ám aztán jelentkeztek a gondok. Eleinte csak éjszakánként, pár nappal később pedig már nappal is hangos sikoltást, és nehezen érthető, elhadart beszédfoszlányokat lehet hallani egyes helységekben. Aztán tárgyak tűntek el, majd jelentek meg a semmiből. Amanda meg volt győződve arról, hogy létezik valami természettudományos válasz. A tárgyakat a feledékenységének, a hangokat pedig a falakban lévő csöveknek tudta be, ám egyik este az ágya remegni-rázkódni kezdett, majd a levegőbe emelkedett, miközben minden eddiginél hangosabban lehetett hallani a zajokat. Volt annyi lélekjelenléte, hogy elmeneküljön a házból. Egy, a közelben lakó barátjához ment, akit az egyetem alatt ismert meg. A férfi – a nyomozók egyik ismerőse, okkult dolgokra fogékony személy – hisz neki, és felajánlja hogy kapcsolatba lép a játékosokkal. Ajánlata egyszerű: Amanda csinos összeget fizet, ha a nyomozók biztonságossá teszik a házát.
 
1: A természetfeletti jelenségek közül egy sem történt meg, Amanda súlyos mentális beteg, kezelésre van szüksége, mert anélkül az állapota csak romlani fog. A nyomozók ítéletnapig kutakodhatnak a házban, semmit sem fognak találni. Amennyiben Amanda velük van mindig akkor fog hallucinálni, ha magára hagyják. Ha alaposabban utánanéznek a Warden családnak, megtudhatják, hogy a nő anyai dédanyja bolondokházában végezte. Ha a nyomozók nem jönnek rá, hogy Amandával van a baj, nem pedig a házzal, a nő egy idő után megpróbál velük, és a barátjával is végezni.
 
2: Amanda egy különösen erős Lloigor hatása alatt áll, aki meg akarja törni az akaratát, hogy a szolgájává tegye, és kiszipolyozhassa. A lény értékei jóval nagyobbak fajtársainál, és telekinetikus erején kívül tetszés szerinti zajt is elő tud idézni. Ő okozta Harry Warden halálát: a férfi belehalt a kimerültségbe. Ha átkutatják a házat, megtalálhatják Harry feljegyzéseit, aki tévesen kopogó szellemnek hitte a lényt. A nyomozók sikeres okkult dobással rájöhetnek, hogy a férfi következtetései hibásak.
Az Lloigor eleinte az Amandánál alkalmazott taktikát alkalmazza a nyomozók elijesztésére, majd mágiapontokat szív el, ha pedig pár nap után nem hagyják ott a villát, materializálódik, és így tör majd az életükre.
 
3:Amanda messze nem olyan ártatlan, ahogy azt a nyomozók elsőre gondolhatnák. A házban Harry Warden szelleme kísért, akit ő mérgezett meg a vagyonáért. A méreg, egy egzotikus kígyófajta toxinja nehezen kimutatható, ezért nem vette észre a halottkém. Harry bosszút akar állni Amandán, ám még nem erősödött meg annyira, hogy komolyan ártani tudjon neki. A nyomozókkal nem ellenséges, amíg azok nem próbálják elűzni. A kérdésekre is válaszol a klasszikus kopogtatásos módszerrel. Csakis a nyomozókon múlik, mit tesznek: vállalják, hogy bolondnak nézik őket, és egy szellem útmutatásai alapján megpróbálják felgöngyölíteni az igazságot, vagy elűzik a szellemet, és bezsebelik a jutalmat, esetleg sorsára hagyják Amandát.
 
 
 
 
Ingyenkonyha
 
George Balmer újságíró, és a nyomozók segítségére van szüksége. Cikksorozatot ír egy ezoterikus szektáról, a karitatív tevékenységeket is végző Ezüst Hajnal Rendjéről. Balmer meggyőződése, hogy a szekta által üzemeltetett hajléktalanszálló és ingyenkonyha környékéről sorra tűnnek el hátrányos helyzetű emberek. Ő maga nem tudja hozamosabb ideig megfigyelni a szektát: többször is felismerték, bár elváltoztatta a külsejét, és fenyegető telefonhívásokat is kapott. Csinos összeget fizetne a nyomozóknak, ha egy hétig a szekta egyik szálláshelyén élnének, és megfigyelnék a környezetet.
 
1: Balmer téved. A fenyegető hívásokat másoktól kapja, és semmivel nem tűnik el több ember az Ezüst Hajnal szállásairól, mint a többiről. A szekta ártalmatlan, ha viszont a karakterek agresszíven lépnek fel, először finom, majd kevésbé finom módszerekkel fogják rávenni őket a távozásra.
 
2: A Rendet egy vámpír vezeti, pár csatlósa segítségével, és éléskamrának használja a szállót. Hacsak a nyomozók nincsenek a hajléktalanokra jellemző nagyon rossz egészségi állapotban, a kötelező egészségügyi ellenőrzésen ez fel fog tűnni az azt levezető csatlósnak, és a karakterek a vámpír következő célpontjai lesznek. A lény a hajléktalanszálló alatti pincerendszerben él, több taktikája is van, amivel lecsalja az áldozatait. Munkál benne a vadászösztön, szereti személyesen csapdába csalni a prédáját. Leggyakrabban elhanyagoltsága ellenére is kikapós fiatal lányként vegyül el a szálló „vendégei” közt, és légyottokat beszél meg velük az alagútrendszerben. Ha ez nem jön össze, egyik az egyik szolgája küld le valami ürüggyel – lomtalanítás, egy kapcsolószekrényben lévő kallantyú felhúzása- valakit. Ha a nyomozók elpusztítják, a szolgái megpróbálnak majd bosszút állni.
 
3: Az Ezüst Hajnal valójában egy shanok irányítása alatt álló okkultista rend, tagjai Azatoth hívei. A hajléktalanokat istenük számára áldozzák fel, illetve tudományos kísérleteket végeznek rajtuk. A szálló lényegében egy börtön. A papírjaikat elveszik, az ételt enyhe nyugtatóval kezelik, és csak akkor jutnak ki, ha már a shanok irányítják őket. Ha a nyomozók erősködnek, hogy el akarnak menni, komoly bajba kerülhetnek. Először csak a nyugtató mennyiségét növelik, de ha ez sem hat, irány a pincében lévő laborok egyike.
 
 
Az amulett
 
A Larkenor amulett olyan az ékszerek, mint a Hope gyémánt a drágakövek közt: hírhedt arról, hogy balszerencsét hoz arra, aki birtokolja. Nevét első tulajdonosáról, Erastus Larkenorról kapta, aki sikeres kereskedő volt az 1800-as évek elején. Nem sokkal azután, hogy megvette feleségének a rubintkővel ékesített nyakéket, a nő megbolondult. Négy gyermekét baltával verte agyon, amíg férje üzleti úton volt, majd felakasztotta magát. Larkenor bolondokházában végezte: eszét vesztette a látványtól. Hagyatékát elárverezték. Az amulett azóta tizenhatszor cserélt gazdát, valamennyien furcsa körülmények közt haltak meg. Jelenlegi gazdája, a festőművész Alfred Larkenor, Erastus szépunokája be akarja bizonyítani, hogy ez csak babona. A nyomozókat kéri fel, hogy illő fizetségért cserébe a vásárlás utáni három hétben legyenek vele, és dokumentálják minden lépését.
 
1: Az amulett nem átkozott. A nyomozók életük leglazább,   bulikkal teli időszaka elé néznek. Larkenor vérbeli bohém, partyról partyra fognak járni, majd három héttel később lényegében munka nélkül felvehetik a tiszteletdíjukat. Egyedül az alkoholmérgezés, és a nemi bajok jelenthetnek rájuk veszélyt.
 
2: Az amulett átkozott: viselője személyisége eltorzul, üldözési mániás lesz. A hatás négy-öt órányi viselés után jelentkezik. Eleinte csak különösen óvatos lesz, majd két-három nap elteltével meggyőződésévé válik, hogy minden, és mindenki az életére tör. Eleinte csak rituálékat, babonákat talál ki, amikkel úgy gondolja, hogy megvédheti magát, ám ezeknek nem sok hasznuk lesz. Hacsak nem különösen erős a hordozó akaratereje, az első kudarcélménynél felszínre tör a zsigeri, nyers paranoia. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne végezhessenek vele. Nem feltétlenül lesz dühöngő elmebeteg: lehet, hogy halálos higgadtsággal fogja megtervezni a gyilkosságokat, hiszen ha börtönbe kerül, ott még sebezhetőbb lesz. Larkenor első célpontja nem az egyik nyomozó, hanem az ügynöke, a galéria tulajdonos Richard Ragoon lesz, ám ha a játékosok gyanút fognak, gondolkodás nélkül végez velük.
 
 
3: Az amulett körüli történetek jó része egyszerűen kacsa. Az igaz, hogy Erastus feleségéé volt, ám azt nem kicsivel, hanem évekkel a gyilkosságok előtt kapta. A további balszerencsés tulajokról szóló hírek Richard Ragoon kitalációi. Larkenor az egyetlen, komolyabb pénzeket hozó kliense, így akarja még feljebb verni az árat, amit egy-egy képéért elkérhet. Felbérelt pár alvilági figurát, akik mindenben a segítségére lesznek. Eleinte csak a lakását fosztják ki, és a kocsiját gyújtják fel, ám Ragoon arra jut, hogy egy pár morbid haláleset még tovább emelheti a festmények árát. Természetesen nem Larkenort akarja majd meggyilkoltatni: a nyomozók balszerencsés vége is megdobhatja a képek értékét.
 
 
Mellow Beach
 
Dwayne Sawerberg, többszörös milliomos sikerkönyvgyáros, aki alkohol és kábítószerbotrányaival rendszeresen az újságok címlapján szerepelt. Ez nagyjából fél éve megváltozott: magába forduló, különc férfi lett belőle. Otthagyta a birtokát, és egyesek látni vélték a kocsiját egy Mellow Beach nevű tengerparti városka környékén. Sawerberg titkára, Niles Chance komoly összeget fizet a nyomozóknak, ha visszahozzák főnökét. Állítása szerint a férfi nem beszámítható: okkult/ezoterikus könyveket tanulmányozott, mielőtt eltűnt.
 
1: Sawerberg anyai szépanyja egy, Mellow Beachben élő boszorkány, „apja” pedig egy mélységlakó volt. A családban eddig semmi nem utalt a kevert vérre, Dwayne lesz az első, aki át fog alakulni. A férfi telepatikus kapcsolatban áll a városka környékén élő mélységlakókkal, akik korlátozott mértékben képesek irányítani őt: az ő hatásukra vett a fajtájáról írt fóliánsokat. Álmaiban rávették, hogy menjen Mellow Beachbe. A helyiek a Dagon kultusz hívői, akik istenítik a mélységlakókat. Dwaynet szentnek tekintik, mindent megtesznek, hogy biztonságban legyen, amíg át nem alakul. Ha a nyomozók faggatózni kezdenek, a kérdések intenzitásától függően vagy hallgatásba burkolóznak, vagy pedig lehetetlenné teszik, hogy elhagyják a várost, és az éj leple alatt kegyetlenül lecsapnak rájuk.
 
2: Sawerberg egy Hugo Farrel nevű okkultista hatása alatt áll. Egy partin mutatták be őket egymásnak: a férfi ismert ufológus, ám ez csak afféle „fedőállás”. Farrel komoly képességű mágus, aki gátlástalanul kihasználja híveit. Apróbb trükökkel , illúziókkal meggyőzi őket a ” kis szürkék” létezéséről, majd a behálózott áldozattal különböző, általa írt okkult halandzsairodalmat vetet meg, horribilis áron. A férfi 95 éves, bár negyvennek se néz ki. Egyre nehezebb fiatalon tartania magát, emiatt úgy döntött, áthelyezi lelkét Sawerberg testébe. A varázslat, amit ismer, csak akkor működik, ha egy hetet együtt tölt azzal, akinek a testét birtokolni akarja. Tudja, hogy nincs sok ideje hátra, emiatt nem sokat lacafacázik, ha el kell takarítani a nyomozókat. Ha valamelyikük jobb kondícióban van, mint Sawerberg, taktikát változtat: az ő testébe akar majd költözni, a milliomost pedig mentális béklyóban tartja majd.
 
3: Sawerberg egyszerűen besokallt, egy időre mindenképp el akar vonulni a világ zajától. Az okkult könyvek nem voltak komolyabb témájúak a krisnások által osztogatott pongyola füzeteknél. A fickó bujkálni fog: kilóra megvett pár városi keménylegényt, hogy tagadják le ha bárki érdeklődne utána, és bújtassák, ha ennek ellenére keresnék. Ez persze számos félreértést szülhet, különösen, ha esetleg megpillantják a város utcáin.
 
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Gil_Yepes

    2008-07-26 10:43:47

    Üdv,

    Nem rossz ha nem történik semmi, csak azt nem tudom miért kellett külön kirészletezni, lehet én vagyok finnyás :-)

    Üdv

    Gil



    donsam

    2008-07-28 11:04:41

    Ezüst hajnal, ez jó poén.:sir: Egy nem történik semmit meséhez is kellenek szerintem alapötletek, hogy miért nem, ha nem tetszik akkor mindig van lehetőséged elhagyni. Szerintem ezek jó ötletek a Mellow Beach meg a Warden villa egy HPL fan mesélőmellett nagyon paráztatos lehet.:lol:



    mesmer

    2008-07-28 11:24:18

    Tetszik! Jó!



    gorduin19

    2008-08-05 10:29:03

    remek ötletek, nekem bejött mind, és külön tetszik, hogy -legalábbis szerintem- nem csak Coc-ben elsüthetőek, kis átalakítással szinte akármely szerepjáték moduljának alapötletei lehetnek



    Choiros_fiu

    2008-10-06 18:22:16

    Én már elmeséltem a Mallow Beachot azzal a módosítással hogy a Mélységlakók az istenüket vagyis Dagont akarták megidézni és Dwayne vezette el őket abba a kis tengerparti városkába..hát mitnemondjak szószerint szartak amikor elsuhantak az árnyak és stb...




belépés jelentkezz be    

Back to top button