M.A.G.U.S. novellapályázat – Erion

 

Wayne Chapman: Két hold

 

 

 

A Kyria bukását követő századokban a káosz hullámverésével egyedül a Godora volt képes dacolni. Alapítói, az Örök Háborút átvészelt kyr főrangúak eleinte a birodalom visszaállításának eszméjét dédelgették… erejüket azonban jobbára megmaradt birtokuk védelmezése kötötte le. Godora területe egyre fogyatkozott, kyr lakosságának vére elkeveredett az északról és délről érkező menekültek és kalandorok vérével. Számtalan győztes csatát vívtak – és legalább ugyanannyit veszítettek – míg egy, a Pyarron szerinti 1024-ben zajlott ütközet után az uralkodóherceg parancsot adott Godora fővárosának, Erionnak (az egyetlen megmaradt városnak) fallal történő körülvételére. Az ütközetet megnyerték ugyan, a herceg azonban rádöbbent: hatalma többé nem elegendő Godora távolabbi, a folytonos háborúk miatt egyre néptelendő területeinek megvédelmezésére. Alattvalói szétszóródtak vagy Erionba költöztek; a város egy nemzedéknyi idő alatt sosem látott méreteket öltött.

Napjainkban nem csak Ynev legősibb – több mint hat évezredes – városa, de leghatalmasabb települése is egyben: lakóinak száma meghaladja a tizenkétmilliót, ám alkalmanként tizenötmillió ember és egyéb lény nyüzsög falai között. Területe éppily óriási: elővárosaival egyetemben majd’ ezer négyzetmérföldön terpeszkedik, fala pedig (mely építésének megkezdése után ezernégyszáz évvel érte el jelenlegi nagyságát) százhetvenkét mérföld hosszan kígyózik Godora lankáin át. E védmű magassága hatvanöt-hetven méter közt váltakozik; vastagsága helyenként a fél mérföldet is eléri, és számtalan titkos folyosót, üreget rejt. Mivel több mint egy évezreden át épült, s tervezőinek gyakran már az emléke is feledésbe merült, a járatok és különböző helyiségek zöme ismeretlen a város mai urai számára. A titokzatos helyek olykor összeköttetésben állnak az Erion alatt húzódó csatornarendszerrel, és ezt ki is használja mindenki, akinek rejtegetnivalója van: számtalan titkos társaság, szekta, tolvaj- és orgyilkosklán választotta búvóhelyül.

Tudvalévő, hogy a falban sajátos életformák alakultak ki, melyek veszélyesség dolgában az Elátkozott Vidék lényeivel vetekszenek. A kutatók Tharr-szentélyeket, Orwella-templomokat találhatnak a fal üregeiben, másutt tolvajklánok, boszorkányszekták ütöttek tanyát, és kegyetlenül védelmezik ottlétük titkát.

 

A várost herceg kormányozza, akit hivatalosan mindmáig Godora teljhatalmú urának (dom supreor), Kyria helytartójának címeznek. Az eltelt hat évezred alatt számtalan dinasztia váltotta egymást; a jelenlegi – a da Viniel család – nyolc évszázada ad uralkodókat Erionnak. A nemesség hasonlóképpen ősi, a legfiatalabb família is jó három évezredre tudja visszavezetni családfáját.

A herceg a várost kerületekre – mintegy tartományokra – osztotta, e kerületek (közel nyolcezer kerület van, némelyik nem nagyobb néhány háztömbnyinél) letelepedési és üzletnyitási jogát adományozta egy-egy nemesi családnak. A jog – így a jövedelemforrás – az elsőszülött fiú jussa, a többi gyermek vagyontalan lesz, ezért, ha egy családban több fiúgyermek születik, ezek bizonyosan valamelyik egyetemre vagy lovagi rendházba kerülnek. Leánygyermek nem örökölhet; ha nincs fiúutód, a kerület joga visszaszáll az uralkodóra. A jog át nem ruházható, hozományul sem adható, ezzel veszi elejét az udvar a családok túlzott megerősödésének. A hercegi família a kapupénzeket, a kikötői vámokat és a Palotanegyed bevételeit magának tartja fenn.

Minden nemesi család saját hadsereggel rendelkezik, s feladata, hogy kerületében a törvényeket betartassa. Ezek a törvények különlegesnek tűnhetnek egy külhoni számára, a maguk könyörtelen módján azonban igen logikusak. Miután Erion a kalandozók fogadására és ellátására rendezkedett be, a törvények döntő többsége nem vonatkozik rájuk, ezzel is hangsúlyozva lehetőségeiket. A város nem állandó lakói és látogatói egymás közt bármit tehetnek, az őrség nem lép közbe. Csak olyankor cselekszenek, ha erioni polgárok, netán a város kárára történik bûncselekmény. A bűncselekmény megítélése persze kényes dolog. A kerületek nemesurainak húsbavágó anyagi érdeke, hogy alattvalóik békében éljenek, üzleteik zavartalanul virágozzanak – ám ezt nem mindegyik őrség tudja szavatolni. Az előkelőbb negyedekben (ezek közé tartozik a Palotanegyed, a Kereskedőnegyed és a Szórakozónegyed), ahol magasak az adók, így több pénz fordítható a nemesi őrségekre, a közbiztonság jobb: e kerületek urai volt kalandozókból és veterán zsoldosokból szervezik csapataikat, akik a ma rendbontóival is képesek felvenni a harcot. A leghíresebb persze a hercegi őrség, mely drága pénzen fogadott külhoni fegyverforgatókból áll. A szegényebb negyedekben a bûnözésnek semmi nem szab határt. A kalandozó egész piacokat foszthat ki, háztömbnyi boldogtalant gyilkolhat le, ha kellően erősnek mutatja magát, hisz a kerület ura jobban félti őrségét, mint alattvalóit. Miután egy-egy család, egy-egy üzlet csekély jövedelmet jelent kincstárának, vesztesége sem számottevő. Ráadásul mindig akadnak betelepülni vágyók, akik az alacsony adókért cserébe vállalnak minden kockázatot.

Pedig rájuk, a köznapi emberekre más törvények vonatkoznak. A város urai szigorúan büntetik a csalást, a gyilkosságot és a lopást. Más kérdés, hogy a tolvajklánokkkal nemigen tudnak mit kezdeni, így egyes kerületek urai megegyeznek egy-egy klán vezetőjével, váltságot fizetnek a klánnak, és ha azoknak mégis törvény előtt kell felelniük tetteikért, befolyásukat is latba vetik az érdekükben. Cserébe a klánok nem tevékenykednek az adott kerületben, sőt, a szabadúszó tolvajok ellen is fellépnek. A kevésbé szerencsés kerületek nem élveznek efféle védelmet, őrségük úgyszólván tehetetlen a tolvajokkal szemben. Ám ha egy-egy besúgó révén tudomást szereznek búvóhelyükről, egész hadsereget küldenek ellenük: a kerület ura inkább kalandozókat, zsoldosokat bérel, semhogy megtorlatlanul hagyja a klánok pimaszságát. A tolvajok ezért mindenütt jól meggondolják, meddig merészkedjenek.

 

 

A Kapuk tere hatalmas és túlzásokban tobzódó, akár a város, mely keblén hordozza: állandó mágikus átjárók nyílnak innen Ynev fontosabb civilizációs központjaiba. Két roppant, félkaréjban elhelyezkedő boltívsor rejti a Kapukat – az egyik az indulás oldala, a másik az érkezésé. A téren az átjárókon kívül csupán egy karcsú torony áll, melynek alsó szintjei (ha a szóbeszédnek hinni lehet) több emelet mélységbe nyúlnak, és összeköttetésben állnak a szövevényes csatornarendszerrel. E toronyban laknak a Kapuk őrzői, azok a térmágusok, akik az átkelés biztonságára felügyelnek. Tudományuk apáról fiúra száll, kivülállót nem engednek maguk közé. Mondják, nem csak a Kapuk működtetéséhez szükséges mágiához értenek, egyedülálló ismerői a Káosznak és a Szférákon kívüli univerzumnak is. Tornyuk katakombáiban hátborzongató kisérleteket folytatnak, és rendszeresen nyitnak Kapukat más létsíkokra. Céljaik túlmutatnak a puszta tudományos érdeklődésen; azt tartják róluk, a Hatalom Kilenc Megnyilvánulását (mások szerint a rég eltávozott Nagyokat) keresik. Erion urai tisztelettel vegyes irtózattal tekintenek rájuk… szolgálataikat azonban éppúgy nem nélkülözhetik, mint azok a milliárdok, akik az elmúlt hat évezred során rájuk és tudományukra bízták sorsukat.

A Kapuk teréről négy sugárút indul ki, melyek a „négy égtáj tengelyén” szelik át a várost. Köröttük terpeszkedik a Fogadónegyed, Erion leglátogatottabb része, mely több ezer intézménnyel várja a kontinens közeli és távoli zugaiból érkezőket. A legdrágább és legfelkapottabb fogadók a Keleti sugárút mentén sorakoznak. Itt szállnak meg a tehetősek, a zsoldosokat kereső külhoniak, no meg azok a jó családból való, kalandvágyó ifjoncok, akik erszényük tartalma mellett többnyire ártatlanságukat is e falak közt hagyják. A fogadók a tolvajklánok, balekfogók és rabszolgavadászok hagyományos vadászterületei. Ha egy efféle csillogó szállásról eltűnik valaki, az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna: a szerencsétlenül járt vendégeknek ritkán akadnak barátaik, akik készek kutatni utánuk.

A kalandozók többsége állandó szobát bérel valamelyik vendégszálláson, hogy kóborlásaiból legyen hová „hazatérnie”. A Fogadónegyed vállalkozói az ő esetükben különös hangsúlyt fektetnek a szolgáltatás minőségére: akik előre kifizetik a nem csekély bérleti díjat, biztosak lehetnek abban, hogy hátrahagyott holmijukat évek múltán is érintetlenül, lakosztályukat makulátlan állapotban találják. A városi és nemesi őrségek kemény fellépése mellett a visszatérő vendégeknek köszönhető, hogy Erion e részén a mindenütt jelenlévő alvilági testvériségeknek nincs érdemi befolyásuk.

 

 

Nevezetes intézmény Rattikani fogadója és a Godorához címzett vendégház, mulatni és munkát keresni mégis mindenki Torozonhoz jár. A taverna – egyike a város nevezetességeinek – a Nyugati sugárút közelében, a tavernát birtokló család nevét viselő kis téren áll. Hogy ki volt az első Torozon, és mivel szolgált rá e tisztességre, rég feledésbe merült. A tanácstermeket, pénzváltót és fürdőt is magába foglaló, hatemeletes épület mai formájában a Pyarron szerinti XVIII. század óta létezik, s találkahelyként szolgál a világ összes csirkefogója, kalandozója és szerencsevadásza számára. Roppant kaszárnyára emlékeztető, durván megmunkált homokkő lapokkal borított tömbjét helyenként egy-egy bazaltkeretbe foglalt ablak, számtalan, fából ácsolt, faragványokkal ékes erkély és tucatnyi fiatorny tarkítja. Árnyékában számos melléképület és egy kis temető is akad. A bejárat – különösen ellenálló fémötvözetből kovácsolt, kétszárnyú ajtó – a taverna nagytermébe nyílik. A beltér hatalmas; a míves korlátok övezte körfolyosók rendületlenül sorjáznak a homályba vesző mennyezetig. Hosszabb szemlélődés után az ember talál azért valamiféle rendszert a látszólagos összevisszaságban. A helyiség három egységre tagolódik. A söntés előtt hitvány ülőalkalmatosságok sorakoznak, a terem egy távolabbi szegletében emelvény várja a magukat különösképp kitüntetett vendégeket. A köztes területet kisebb-nagyobb asztalok foglalják el. Egy kicsiny, kerek asztal lapjába ismeretlen kezek a VILÁG KÖZEPE feliratot vésték – a közhiedelem szerint itt kezdődik és végződik minden út, mely Ynev vadregényes világán át vezet.

Vajon miféle történeteket mesél azoknak, akiknek van fülük, hogy meghallják szavát?