Kard és Kehely
Déli partokon, hol ellobban az ég,
Ott álmodik a Kehelynek kútja,
S vize lüktet, miként a vér.
A vad, sóízű szél a tengerről jött. Visítva tombolt a Brue- parti jegenyék közt, és szilánkokra törte az olajlámpást, mely a régi fogadó cégérén himbálódzott. A mázolt falap titokzatosan áttetsző, halfarkú nőalakot ábrázolt, amint ölében tatja egy zöldes arcú férfi fejét. Alatta, az egykori felirat helyén csupán néhány festékpikkely sötétlett – mintha csak a sellő farkáról hullottak volna le. A Vízbefúltak Lámpása nem volt különleges hely, viszont ilyenkor ősszel, mikor Norwich városában és a környékbeli falvakban egymást érték a vásárok, tagadhatatlanul szépen hozott az öreg Porrion apó konyhájára. A mai este is pompásnak ígérkezett. Ahogy sűrűsödtek az esőcseppek, úgy tértek le mind többen az ingoványos somertoni útról, hogy a csúcsívben összehajló falak menedékében várják ki a vihar elmúltát.
– És a végén csak torkon bökted a mór disznaját! Te aztán istenes egy gazember vagy, szép öcsém – hahotázott a medveforma kereskedő, bajszáról törölgetve a sör habját. Majd összekacsintott a földijeivel.
A nyúlánk, kölyökképű walesi velük nevetett, s közben újabb körért kiáltott. A Szentföldről mostanság hazakerült harcosok sárgára fakult, homokszagú köpenye volt a vállán, a nyakában Richárd oroszlánját hordta, és furcsa, sokszögletű aranyakkal fizetett. Már csaknem egy órája tartotta szóval a társaságot.
A hallgatóság tagjai lassanként lepisszegték egymást. A szomszéd asztaloktól is közelebb húzták néhányan a széküket, s a fiatalember tovább mesélt: káromkodva haldokló sebesültekről és Isten nevét ordító királyokról… a csaták nyomát elfedő homokról… és fátyollal takart nőkről, akik nem bírnak a vérükkel, s a férfiak holttestek halmával és felégetett városokkal udvarolnak nekik…
Hajnal közeledtével, mikor a legnagyobb volt a vigasság, egy zsíros hajú cigányasszony sündörgött a katona mellé.
– Csupán egyetlen kicsiny ezüstöt, úrfi! Hadd jósolom meg a szerencséjét! – s már meg is ragadta a tenyerét, és halkan duruzsolva fölé hajolt. Ám a következő pillanatban élesen felvisított. Reszketve hátrált, s közben egyre a nyakában függő kicsiny feszületet szorongatta.
– Átkozott… – nyüszítette – …istenkáromló…
Az ifjú bizonytalanul, imbolyogva emelkedett fel az asztal mellől. Szeme már sötétzöld volt a bortól.
– Eltakarodj innét! – lépett egyet előre – Sátán szolgája…
Majd a kardja után tapogatózott, de ketten is feltápászkodtak, hogy visszahúzzák.
– Sátán szolgája? – rikácsolta a vénasszony – Hát majd elválik, melyikőnk szegődik a Sátán szolgálatába.
Aztán keresztet vetett, s kirohant a viharba.
Az ajtó csapódására pedig ijedten felrezzent a pultnak dőlve szendergő Porrion apó…
***
Ugyanezen a hajnalon, a norwichi erdő tavának mélyén, valaki más is ébredezett. Hunyt szemmel, álmodozva lebegett a langyos sötétben. Talán egyedül a reggeleket szerette ezen a világon. Mert üresek voltak és tiszták: nem szennyezte őket a jó és a rossz álságos jelentése. Fekete íriszét az utolsó pillanatban nyitotta rá a kelő napra – innen, a lágy vízből jéggé fagyottnak és hamisnak tűnt; iszonyodott tőle a legelső hajnal óta. Fázósan megborzongott, s bőréhez szorította az izzó Kardot. Teste megrándult, s kéjesen ívbe feszült. Ujjait remegve húzta végig a ragyogásában is színtelen pengén – hát újra eljönnek érte… nem, most nem Róma harcosa jön… s nem egy tiszta bárány… sem tolvaj vagy király. De eltalál hozzá. Magával viszi. Hogy aztán számára se létezzen többé más, csupán a Kard és a Kard álmai. Forró, lángtengerben égő látomások a Kehelyről, és egy kútról, hol a víz hangja szívdobogás – a hely, mely egyedül neki öröktől fogva tiltva van. Sok éve már, hogy oda rejtették előle, s ő sokaknak adta kezébe a dicsőségről suttogó kardot. Egyikük meg fogja találni… Megtalálja, s végül elhozza neki a Grált. Benne a Fiú vérével, mely hatalmat ad majd az Atya felett is.
S a világ sötétebbik felének ura, Excalibur őrzője, kit akkor és ott a Tó Tündérének neveztek, elmosolyodott.
Szemei feketén égtek.
Shadowmasters
2009-02-24 13:53:29Hmm...meglehetősen furcsa hogy ez az írás kikerülhetett az oldalra. Stílusában megfogott, s a közhelyek ellenére mégis jó...lehetett volna ha nem csak ennyit kapunk az egészből. A zárás is ötletes, de a felvezetés rövidsége miatt nem csattan elég nagyot.
Egy-két éve én is alkottam egy hasonló irományt. Minő meglepetés, abban is Szentföldről hazatért lovag volt, csak ő nem cigányasszonnyal beszélt, hanem egy velencei koldussal és attól kapott egy átkozott gyűrűt. A novella végül nem került ki, mert az illetékes többek közt azt mondta hogy befejezetlen, és kicsit zavaros. Elismerem, hogy igaza volt, s így utólag már örülök is neki. Azóta kicsit csiszoltam rajta, de végelegesíteni nem tudtam. Amit viszont nem értek: ennél az írásnál hosszabb volt sokkal, volt egy történetíve, és valamilyen lezárásféle is a végén. Ez meg mégis kikerült. Ennyire megváltozott volna az előzetes szűrés? Vagy ennyire nincs már beküldött novella?
Tomasso
2009-02-25 08:44:18Lehet kövezni, nekem bejött. Itt szerintem nem kell történetvezetés, ez csak egy helyzetleírás. Egyszerűen csak máshogy (újféleképpen) értelmezi az Arthur-mondakört.
Dino
2009-02-27 22:12:52Nincs ezzel semmi baj, leszámítva a szerző rejtett rasszizmusát "zsíros hajú cigányasszony sündörgött"!
Persze ez középkori előítéletnek teljesen életszerű, akkoriban nem volt még esélyegyenlőségi államtitkár...
Odusz
2009-02-28 19:45:20No, ezt a szegéy novellát jól ledorongolta (majdnem) mindenki. Tulajdonképpen joggal, nem ismétlem az előttem szólókat. A tavi tündérből ördgöt csinálni eléggé érdekes ötlet. A történet eredeti, valahol logikus illetve lehetséges, csak nem illeszkedik a "megszokott mondakörhöz." Hogy ez kinek mennyire baj, az kiderült az előttem szólók véleményéből.
A hangulat nekem bejött.
Megjegyzem nekem is volt olyan novellám amit visszadobott valamilyen bölcs kritikus, a "kohéziót hiányolva." Nem tudom, vagy a novellákból, vagy a kritikusokból van itt hiány?
Not offense (to E Szinuhe)
Lepus
2009-03-03 10:39:50"A vad, sóízű szél a tengerről jött."
Van még új a nap alatt! Méltó kihívója akadt az "It was a dark and stormy night."-nak.