Interjú Görgey Etelkával

Címkék
Szabó Sándor beszélget Görgey Etelkával a Csodaidők magánkiadásban megjelenő harmadik részéről
 
SzS: Megjelenés előtt áll a Csodaidők sorozat harmadik kötete, azonban az első két résztől eltérően a harmadik magánkiadásban lát napvilágot. Miért volt erre szükség?
 
GE: Legfőképpen azért, mert a könyv eddigi kiadója, az Animus kiadó anyagi okokra hivatkozva lemondta a 3-4. kötetek kiadását – egyébként szerződésünk is csak az első két kötetre volt, így szerződést sem bontottunk. Ezután több mint három hónapig kerestem másik kiadót a könyvnek, de nem találtam olyat, amelyikkel mindkét felet kielégítő megállapodást tudtunk volna kötni.
 
SzS: Miért csak két kötetre szerződtetek eredetileg? Menet közben bővült többre?
 
GE: Legelőször csak az első kötetre kötöttünk szerződést, utána a másodikra – és az eredeti szerződésben az is szerepelt, hogy a kiadó a sorozat további köteteit csak akkor adja ki, ha az első kötet fogyása eléri a háromezret. Ezt a mai napig nem érte el (kb. 2200 db. fogyott eddig belőle), így sokáig a második kötet kiadása is kérdéses volt. Végül az olvasói érdeklődés miatt jött ki a 2. kötet, a 3. esetében azonban ez már nem volt elég – különös tekintettel a válságra.
 
SzS: Ez volt az első megjelent regényed?
 
GE: Igen.
 
SzS: Az Animusra mennyire jellemző kezdő szerzők felvállalása?
 
GE: Semennyire. Én voltam az első magyar és az első kezdő szerzőjük. Azt hiszem, a rólam szerzett tapasztalatok után az utolsó is. :)
 
SzS: Mivel sikerült annak idején bejutni a kiadóhoz? Minden kezdő szerző érdekes történet az első megjelenés, itt pedig egy nagyobb, és nem igazán a SF regényeivel elhíresült kiadóról van szó, ami ráadásul nem is istápol új arcokat.
 
GE: Fogalmam sincs. Talán azzal, hogy nem rögtön kéziratot küldtem, hanem egy udvarias és rövid e-mailben megkérdeztem, foglalkoznak-e elsőkönyves magyar szerzőkkel. Erre válaszul bekértek egy szinopszist és egy részletet, majd az alapján a kéziratot. Másrészt pedig a CSI annyira nem tartozik a hard SF-vonulatba, hogy nagyon sok, a SF-t általában nem kedvelő olvasója van. Ilyen pl. az Animus egyik vezetője, Balázs István is, akinek megtetszett a könyv.
 
SzS: A sok nem-SF kedvelő olvasó mellett sikerült a hazai SF kedvelőihez is eljutnia a könyvednek?
 
GE: Igen, és ez főleg annak köszönhető, hogy nevezték a Zsoldos Péter-díjra. Itt a könyv (azaz annak első kötete) végül nem került elbírálás alá, de arra mindenképpen jó volt, hogy a hazai SF-életet – legalábbis az interneten – nyomon követő érdeklődők értesülhettek róla. Ebből a közösségből is kaptam sok kedvező kritikát és visszajelzést.
 
SzS: Te magad mennyire vagy benne a hazai SF életben, mennyire követed, olvasod?
 
GE: Van néhány kedves íróm, akiket éppen a Csodaidők ZSP-jelölésének apropóján ismertem meg, az ő blogjaikat követem, és a könyveiket is igyekszem beszerezni. Az összejövetelek, táborok, sörözések és egyéb közösségi rendezvények világa nem az én világom. Az egyházban sem tartozom azok közé, akik ilyen rendezvényekre járnak. Jobban szeretek itthon ülni, persze, azt kifejezetten élvezem, ha itt vannak jó barátaim, ismerőseim és együtt sörözünk vagy szalonnát sütünk. :)
 
SzS: A 2200-as fogyást sikerként vagy kudarcként éled meg? Ez azért ez annyira nem rossz szám a hazai mezőnyben, ha hinni lehet bizonyos, innen-onnan kiszivárgó információknak.
 
GE: Nem tudom, ezen így még nem gondolkodtam. De talán inkább sikerként, főleg a rettenetesen nagy általános felhozatalt és a kevés marketinget tekintve. És persze azért is, mert a visszajelzések kevés kivétellel pozitívak voltak. Bár lehet, hogy csak azért, mert akinek nem tetszett, az egyszerűen nem jelzett vissza. :)
 
SzS: Kevés marketing? Nem sok hazai SF dicsekedhet annyi, nagy példányszámú újságban megjelenő pozitív cikkel, mint a Csodaidők, a Nők lapjától kezdve az ÉS-en át a Népszabadságig.
 
GE: Nézzük sorban: az ÉS írás már akkor jelent meg, amikor tudtam, hogy nem jelenik meg a 3. kötet, ráadásul abban a szerző nem a Csodaidőkről írt, hanem csupán azt is megemlítette a „lektűr” irodalommal kapcsolatosan, a Népszabadságban pedig soha nem jelent meg semmi, csak a nol.hu-n, ami nem egészen ugyanaz. Utóbbi ráadásul szintén már jóval azután, hogy az Animus a leállás mellett döntött – erről árulkodik a címe is. Igazából csak a Nők Lapja tekinthető „nagy példányszámú lapban megjelent pozitív cikknek”, de az is interjú volt, nem a könyvről szólt, hanem rólam.
 
SzS: A hivatalos marketinget nem pótolta a regény(ek) köré szerveződött rajongói tevékenység?
 
GE: Nem. Ez a tevékenység egy-két esetben annyi volt, hogy a blogokon megjelent egy ajánlás, néha még ennyi sem, csak egy link vagy banner. természetesen sokat számít, amikor az egyik ember ajánl egy könyvet a másiknak, de egy olyan helyzetben, amikor naponta világot lát száz cím, akkor kevés.
 
SzS: Mikor lett egyértelmű. hogy az Animus nem viszi végig a sorozatot?
 
GE: Február 5-én. Akkor kaptam egy e-mailt, válaszul az én levelemre, amiben azt kérdeztem, hogy hogyan áll a 3. kötet szerkesztése.
 
SzS: Felmerült benned, hogy feladod és ennyi volt, vagy egy pillanatra sem gondoltál ilyesmire?
 
GE: Dehogynem. Csakhogy nem a csalódás vagy az elkeseredés miatt, furcsa módon ilyet nem éreztem, inkább csak nem akartam foglalkozni vele. Annyi minden más van – és volt éppen akkor, hogy ez csupán plusz egy zavaró tényező volt a többi között. Igazából most sem lennék keserű, ha nem jelenne meg a többi kötet (bár nyilván a már előleget fizetett rajongók meglincselnének :D)
 
SzS: Mondtad, hogy több kiadót is megkerestél. Reálisnak tartottad, hogy egy félbeszakadt sorozatot átvesznek, amit anyagi okok miatt állítottak le? 
 
GE: Igen, mert – mint kiadónál dolgozó ember – nagyjából tudom, milyen fogyások vannak egy-egy könyv esetén, és a Csodaidők ebben a mezőnyben a „nem túl gyorsan, de biztosan fogyó” könyvek közé tartozik. Ráadásul éppen a sorozat-jelleg is biztosít valamennyi vásárlót.
 
SzS: Vagyis nem tartottad megalapozottnak az Animus döntését.
 
GE: Dehogynem. Az ő szempontjukból én nem voltam rentábilis. Vagy nem eléggé.
 
SzS: Hol „házaltál” vele?
 
GE: Galaktika, DeltaVision, Könyvmoly, Agave, Ulpius, Alexandra, a végén megnéztem a POD-okat is.
 
SzS: Milyen válaszokat kaptál, ha kaptál egyáltalán?
 
GE: A kérdés jó, mert a legtöbb helyről semmilyen választ nem kaptam. Mások a válságra hivatkozva kiadták volna, ha 1. fizetek 2. ők nem fizetnek jogdíjat, csak kiadják 3. majd fizetnek jogdíjat, ha nyereségesnek ítélik. Ezen kívül voltak még problémák azzal is, mennyi időre adjam át a semmiért a terjesztési jogokat, vagy mennyi beleszólásom lehet a szerkesztésbe. És volt, aki egyenesen nemet mondott.
 
SzS: Hallottak már a Csodaidőkről előtte is, vagy csak amikor megkerested őket?
 
GE: Sokan hallottak. Volt, aki azt mondta, hogy olvasta is, és tetszett neki. De volt olyan is, aki azt mondta, azért nem olvasta, mert „nem akarta, hogy előítéletei legyenek a könyvvel kapcsolatban” még a megbeszélésünk előtt. Ennél viccesebb kifogást a nem olvasásra még sosem hallottam. :)
 
SzS: Nem lehet, hogy neked voltak túlzott elvárásaid? Végül is egy félbeszakadt sorozatról volt szó, ami nem bizonyult nyereségesnek.
 
GE: De, lehet.
 
SzS: Ezek szerint nem akartad mindenáron nyomtatásban látni?
 
GE: Így van. Egyébként sem vagyok az a „mindenáron”-típus, még ha ez a kvázi-magánkiadás ennek ellene mond is.
 
SzS: Igen, nekem is pont ez jutott eszembe – a nyereség esetén befolyó jogdíj nem felelt meg, de a jelentős anyagi kockázattal járó magánút pedig igen? Vagy ennél összetettebb a kép?
 
GE: Persze, hogy összetettebb. A magánút, legalábbis az én kalkulációm szerint nem jár „jelentős anyagi kockázattal”. Sőt. Lacival, aki nagyon jó barátom, azért fogtunk bele a cégezésbe, mert kiszámoltuk, hogy megéri. Meggazdagodni nem fogunk rajta, de a befektetett pénzt visszahozza, a könyvet kiadjuk, és amikor mindezzel végzünk, szépen becsukjuk a boltot. Így, ahogy mi csináljuk kb. 300 – 350 példány kell a nullszaldó eléréséhez, jelenleg 150 példányra van olyan előrendelésünk, amely esetben az olvasók előre fizetnek is a könyvért.
 
SzS: Tehát nem vettetek fel jelzálogot hozzá?
 
GE: Nem. Viszont Kft-t alapítottunk, amely a nevében is hordozza, hogy „korlátolt felelősségű”.
 
SzS: Miért kellett Kft. a magánkiadáshoz, amikor számos, ilyesmivel üzletszerűen foglalkozó cég található itthon is?
 
GE: A POD-okra gondolsz?
 
SzS: POD, meg kis példányszámú kiadványokkal foglalkozó műhelyek.
 
GE: Velük is beszéltem, de mindig megvolt az a probléma, hogy valamilyen konkrét példányszámot kell mondanom előre – főleg akkor, ha nem én fizetem a könyvet. Ha pedig ezt a példányszámot nem éri el az eladás bizonyos – általuk szabott – határidőkön belül, akkor nekem kell megvásárolni a fölösleges példányokat. Csakhogy, ha nem vagyok cég, ezekkel a példányokkal nem tudok mit csinálni. Ahhoz, hogy értékesítsem őket, valamilyen szinten vállalkoznom kell. És innen indult az egész: hogy ez az út is valószínűleg valamilyen vállalkozásba torkollik, és akkor ráadásul az sincs meg, hogy már a kezdetektől van beleszólásom/lehetőségem a vállalkozás irányításába. Nem is szólva arról, hogy ezekben az esetekben valószínűleg még vállalkozóként is mínuszba kerültem volna. Ez akkor van, ha az illető POD kiadó „saját költségén” adja ki a könyvet. Ha nekem kell előre fizetnem, akkor ismételten ott a kérdés, hogyan értékesítem – legálisan – a könyveket: ez az út újra csak a vállalkozás felé vezet.
 
SzS: Tehát inkább a „teljesen” magán út mellett döntöttél. A magánkiadások két nagy problémával szoktak küszködni: a minőséggel és a terjesztéssel. Mi a helyzet a Csodaidők harmadik részével ebből a szempontból?
 
GE: Egyik kérdésre sem könnyű felelni. A minőséget majd megállapítják az olvasók, de előre mondanám, hogy a könyv szerkesztője és borítótervezője ugyanaz, mint az első két köteté volt, a tördelést egy kiadóban dolgozó tördelő ismerősöm végzi, a korrektúrát pedig korrektor, tehát magán-, de nem házi kiadásról van szó. A terjesztés már trükkösebb dolog. A nullszaldó eléréséig nem tervezzük beadni a könyvet egyik nagykereskedelmi láncba sem, mégpedig azért nem, mert soknak találjuk az 50-55%-os haszonkulcsot, amellyel a könyvet a borítóárnál olcsóbban vásárolnák meg. Ettől függetlenül később minden bizonnyal néhány száz példányt beadunk a láncokba is, főleg, hogy a Libri és a Bookline üzleteiben is megjelenjenek. Jelenleg azonban kis boltokkal keressük a kapcsolatot, már van néhány, és könyvtárakat is megkeresünk majd, mivel több helyen is megvan az első vagy az első két kötet. Őket bizonyára érdeklik a továbbiak is.
 
SzS: Az eredeti kiadó átadta a borító jogait?
 
GE: Érdekes kérdés. De nem. :D A tervező eladta az első és második kötet terveit a kiadónak. Az Animust megkérdeztem, nem zavarná-e őket, ha ugyanaz lenne a borító, mint volt, és ők azt mondták, nem. Ekkor megkerestem a tervezőt, Sigmond Vikit, és ő rábólintott a megkeresésre.
 
SzS: Végeztetek valamiféle piackutatást a számolás mellé?
 
GE: Igen, azzal kezdtünk, és azután ez alapján számoltunk.
 
SzS: Milyen eszközeitek voltak ehhez a piackutatáshoz?
 
GE: A könyv weboldalán közzétett szavazásszerű körkérdés arról ki mennyit és hogyan vásárolna, ha magánkiadásban megjelentetném.
 
SzS: Ez mennyire tekinthető reprezentatívnak? Csak interneten is aktív olvasókkal számoltok?
 
GE: Nyilván nem reprezentatív minta, de azt mindenesetre mutatta, hogy az interneten is aktív olvasók elegendően vannak ahhoz, hogy legalább nullszaldóra kijöjjünk. És ez volt a cél. :)
 
SzS: A honlapon elég nyíltan beszéltek a kiadás anyagi részéről is. Részleteznéd itt is, hogy jön ki a fenti eredmény?
 
GE: Nyilván teljesen végleges árak a tördelés után lesznek (sőt, az adóév lezárása után, de ez túl messzire vinne), mivel a pontos oldalszám határozza meg majd a nyomdaköltséget. De azért néhány megközelítőleges adat: 1000 példányban jön ki a könyv, darabonkénti önköltségi ára nagyjából 700 Ft. Ha ötszázban jönnénk ki, a darabonkénti ár 1200 Ft lenne. Ez, ugye, azt jelenti, hogy a költségeink mindösszesen 1000 példány * 700 Ft, azaz 700.000 Ft körül alakulnak. Azt azonban még tudni kell a könyvről, hogy puhafedeles lesz.
 
SzS: Tehát ebben eltér az eddigiektől.
 
GE: Igen, mégpedig anyagi okok miatt. A keményfedelű ára 1000 példány esetén kb. 1000 Ft lenne, összesen egymillió forint, ennyi pénzünk pedig nem volt. 500 példányra lett volna ugyan pénzünk, de ekkor viszont 1500 Ft/példány lenne az ára, amely 750.000 Ft, és nemhogy olyan alacsony példányszámú lenne, hogy terjeszteni nem lehetne, de ez az önköltségi ár egyben több mint 3200 Ft-os borítóárat is jelentene. Ezt én túlzásnak találom egy könyvért, különösen olyanért, amelyik egy sorozat egy része. Én sem szívesen veszek 3000 Ft felett könyvet, de inkább 2000 Ft körül van a számomra elfogadható ár. Ehhez képest próbáltunk meg kalkulálni.
 
SzS: A negyedik kötet feltétele a nullszaldó, vagy a nyereségnek elégnek kell lennie a következő megjelenéshez is?
 
GE: Jó lenne a nyereség, mert akkor elkerülhető lenne az, amit most kértünk az olvasóktól: hogy segítsenek az előre fizetéssel. Ha nullszaldós lesz a könyv, akkor sajnos újra ezt kell majd kérnünk.
 
SzS: A Csodaidőkön túl vannak egyéb írói terveid?
 
GE: Igen. Rengeteg. De nem tudom, ezekből mi és mikor (ha egyáltalán) fog megvalósulni.
 
SzS: Ha bejön a magánkiadósdi, elképzelhető, hogy az esetleges későbbi műveket sem bízod más kiadóra?
 
GE: Nem, nem hiszem. Szerintem ez csak abban az esetben lenne lehetséges, ha *nagyon* bejönne a magánkiadás, azaz nagyon nagy sikere lenne a tetralógiának, annyira, hogy a nevem válna branddé, nem csupán a könyv. És ezt azért nem hiszem, bár a kiadással kapcsolatban nagyon optimista vagyok.
 
 

szs

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Hanna

    2009-06-22 08:02:31

    A 2200-as fogyás első szerzőnél, SF/F témában, nem túl figyelemfelkeltő borítónál, nulla marektingnél, saját világnál, fura írói álnévnél bizony kiemelkedő, és én úgy gondolom, nem véletlen, hogy ennyi fogyott, illetve hogy a 2. kötetet is majdnem ennyien megvették: az olvasóknak egyszerűen tetszett, várják a folytatásokat.

     

    Engem lenyűgözött az első két kötet, a harmadikat pedig várom. :)



    Onsai

    2009-06-23 09:49:40

    Jó interjú volt, szs!



    Solantar

    2009-06-24 10:34:53

    Szerintem is jó interjú volt.

     

    A könyv fogyásához még annyi megjegyzést fűznék, hogy csomó nagy könyvesboltban a könyv mivel nem hard SF, a gyerekkönyvek / ifjúsági könyvek közé került.

     

    Ezért akik nem tudták más forrásból, hogy létezik ez a könyv, és hogy mi a témája, nem volt alkalmuk véletlenül ráakadni a polcokat böngészve.

     

    Az Animus meg egyáltalán nem csapott hírverést és reklámot körülötte. Őszintén szólva teljesen hiányzott bármiféle marketing, vagy reklám. Ha itt nem olvasok a könyvről, és megyek el a könyv honlapjára, én sem tudnék róla, hogy létezik.



    Darun

    2009-06-25 09:24:24

    Már ezért megéri híreket olvasni! Ha más nem, legalább itt értesül az ember. Am én meg a nagy könyvesboltokhoz csak annyit fűznék hozzá: ők úgy ált. a fantasy és SF könyveket érdekesen kategorizálják!



    Jakirte_Jak_Cyr

    2009-06-26 22:38:52

    Az interjú alapján a hölgy határozottan szimpatikus: nincs elszállva magától és nem ragad meg minden alkalmat h dicshimnuszokat zengjen saját művéről.

     

    Én még - be kell valljam - egyik könyvét sem olvastam..majd talán egyszer, még sok bepótolnivalóm van....




belépés jelentkezz be    

Back to top button