Korfus – MAGUS modul

A modul a 2006-os Rúna Táborra készült…

 

A Város  Korfus egy dinamikusan növekvő folyó parti város az Erentől nyugatra fekvő területeken. Az itteni – alapvetően erv és így kyr hagyományokon nyugvó – kis államok majdnem olyan sokszínűséget mutatnak, mint maga Ynev.

Itt fekszik több lovag városállam, mint Shona és Givik, melyek borai még Eligor vacsoráin is csak ünnepekkor kerülnek az asztalra. Vagy Marhein, melynek Ezüst-Pajzs Dreina rendje hű szövetségese volt mindig a kékköpenyes csapatoknak. De vannak itt elf kolóniák, és szerencsevadászok, és aranymosók kedvelt hegyi folyamai köré épült települések is.

Marhein után a két legnagyobb városállam Zamona és Korfus, melyek befolyása közel azonos a térségben. Zamona több települése közül a főváros a legnagyobb, melyben többtízezer lélek keresett menedéket a biztonságot jelentő falak között. Ehhez képest Korfus nem jelentene számottevő erőt, hacsak történelme nem kapcsolódott volna össze egy csapat kalandozóval.

Korfus virágzó államát nem csak különös fekvése teszi előkelővé a régióban, de a Nagy-tó adta mikroklíma nagyszerű kenderfaj kialakulásához vezetett. A bódító fű méregként való felhasználása természetesen nem engedélyezett a környéken, de füstös szerájai messze földön híresek, és a kereskedelem is busás hasznot hajt a hercegi kincstárba.

Igen ám, de mára nincs semmiféle herceg. Bár PSZ. 2818-tól már említik a város újonnan emelt Krad Egyetemén őrzött kódexek a dan Vor nevet, melynek leszármazottai egészen 3694-ig irányították a várost Eren tőszomszédságában.

Akkor azonban egy véres háború robbant ki a – meglepő módon – pyaronizálódott gorviki kolónia, Randa, uraival. A Demir család két generációval korábban települt át hűbéreseivel a vidékre, és hivatalosan is felvették a pyarronita vallást, igaz az Inkvizíció északi küldöttsége előszeretettel látogatta a várost még évtizedekkel később is. Ám csillapodó figyelmükkel együtt nőtt a ranagolita kultusz az amúgy békés városkában. Az akkori korfusi uralkodó, Elden dan Vor vendégül látta a Demir családot, melynek trónörökösével egy éjjel orvgyilkosok végeztek épp a hercegi palotában. A feldúlt küldöttség távozott, és készülődni kezdett a háborúra.

A tesze-tosza korfusi herceg azonban nem tette meg a megfelelő óvintézkedéseket, és pár nappal a randai trónörökös halálát követve holtestét a Királyok patakjában találták meg. Fia, Tem, alig pár hétig volt a trónon, miközben a városra a háború árnya borult, végül őt is a patakból halászták ki. A hirtelen vezető nélkül maradt nemesi tanács hirtelenjében egy céltudatos fiatal kyr varázslót tett meg kormányzónak, aki nemcsak a közeli Cjard városának Szikra varázsló rendjével tartott fenn szoros kapcsolat, de a hírek szerint a szakadár dartoniták is támogatták.

Így eshetett meg, hogy pár hét után egy jelentős méretű rowoni sereg jelent meg a városban – feltehetőleg térkapun keresztül – és lerohanták Randát, megsemmisítve az uralkodó családot, és a teljes hadsereget. Azt suttogják, egyedül a randai herceg unokahúga élte túl az ostromot a vezetők közül, akit két elhívatott testőre visszamenekített Gorvikba.

Az országot felosztották, és a nép ünnepelt. A kinevezett varázsló kormányzó, Vines Oini, terület egyesítő terveivel eltökélten haladt egy új, egyesített állam létrehozására. Törekvései azonban eleddig nem vezettek sikerre. Bár elérte, hogy a környékbeliek a zászlóháború idején egyesített haderővel álljanak ki az Erent hátbatámadni készülő Toron ellen, és egy dorani ereklye felhasználásával vissza is verték a támadókat a Kelinn meletti mezőkön. A kelinni csata azonban sok áldozatot követelt, és a földek teljesen elnéptelenedtek arrafelé részben az ereklye, részben a toroni rontó mágiák hatása miatt. Ezrek menekültek, és Korfus is megnyitotta előttük kapuit. Így lehet, hogy egy újabb népcsoporttal bővült a színes korfusi paletta egy tiadlani város ezernyi lakosa mellett, akik egészen Korfusig vonultak az elsöprő toroni erők elől. Mondják, hogy a Dorcha is kiváló kapcsolatokat ápol a közel két tízezer lakosú völgyben fekvő várossal.

A kormányzó három év alatt megerősítette a hadsereget, felvirágoztatta a kincstárat, kiépített egy komoly szövetséges rendszert, arénát és egyetemet építtetett. Azonban a nagyállammá egyesülés kezdeti sikerei egyre inkább lohadtak le, és végül állóvízzé vált a törekvés. Végül 3697-ben Vines Oini kormányzó eltűnt. Beszélik, hogy kalandozó vére hajtotta el. Egy biztos. Jelenünkben a város tulajdonképp egy jólelkű, és mindenki által kedvelt öreg, Regenhein, vezetése alatt áll, aki nemcsak a kormányzó, de a dan Vorok palotamestere is volt már. Nemesi származása nem lévén nem döntéshozó, de kiváló gazdasági érzékének köszönhetően, és szavahihetősége miatt a nemesi tanács bízik benne. Jelenleg nincs kijelölt vezetője az országnak rajta kívül, de a hét-, egykor nyolc-tagú nemesi tanács láthatóan elboldogul a feladatokkal.

A város a Ruma folyó partján fekszik, mely a Nagy-tóba torkollik. A folyót, és a tavat két út is elkerüli, de a legforgalmasabb kereskedő út Korfuson keresztül, a folyón, Randa és Korfus közt félúton emelt hídon, át vezet. Ez tulajdonképp az egyetlen kereskedelmi út Erentől Nyugatnak a törpék hegyeinek lankái mentén. A város legkiemelkedőbb pontja a dombtetőn helyt kapó Hercegi Palota, melyet déli, lankás oldalán a nemesek negyedének takaros, szép házai követnek egészen az arénáig, mely körül minden évben a győztes 6 láb magas szobrát törpe mesterek vésik ki.

A dombot észak felől megkerülő út a Kereskedők útja, mely a külső, még épülő városfalon belül kettészeli a tiadlaniak Arel szentélye köré épült kertes, ligetes negyedét, és a randai menekültek kacskaringós kisvárosát. De innen jut el az ember a temetőhöz is, A belső várfalon áthaladva az első szembeszökő épület a magasan fekvő palotán kívül Krad katedrálisa, és a mellette elterülő belsőkertes egyetem fehér mészkőoszlopokkal díszített lépcsőivel.

A kanyarodó út jobbján a szegényebbek, és a rátermettebbek negyede terül el, ahol a pénz valóban fogyóeszköz, akár költi az ember, akár nem. Az út egészen a piactérig vezet, ahol egy térkapu is található, ami egy nyugatabbra fekvő kisvárosba, Cjardba viszi el a sietősebbjét, ahonnan azonban Eren főterére is nyílik egy kapu minden vásárnapon.
A déli kapun át az út továbbhalad át a kelinni negyeden, és a folyót követve elér a Nagy-tóig, amit megkerülve végül nyugatnak fordul.

Korfus folyóparti részén új városrészek épülnek, sok házikó kapott helyet, és a már meglévő dokkok, a hegyekből leúsztatott fákból elegendő építőanyaggal látják el a környéket. Sőt, egy kőfejtő is működik fentebb, és hetente fordul az uszály a rakománnyal.

A város vallása pyaronita, és több szentély, és templom is van. Korábban Dreina hite volt a legmeghatározóbb, de egy szörnyű katasztrófa miatt leégett a korábban jelentős katedrális, és végül csak egy kisebb templom épült a város főterén. A katedrális helyére az akkori nemesi tanács a jelenleg is nagyszerű játékoknak helyt adó aréna felhúzását jelölte ki. Rossznyelvek ezt a szakadár dartoniták térhódításának tudják be, ugyanis ők nemhogy egy városi templomot emelhettek, de a közelben egy komolyabb fellegvárban székel a rend Északnyugati Nagymestere is, Marcus con Morlodion, aki szintén a nemesi tanács tagja déli származása ellenére. Érdekes, hogy öccse, Tiberius éppen Krad hű lovagjaként az, aki a helyi Egyetemet megalapította. E két fő valláson túl helyt kapott egy Uwel szentély is, ahol főként hazájukat sirató kelinniek fordulnak meg. De a tiadlaniak Arel imádatát is magukkal hozták. A régi városi temetőben persze egy hagyományos Darton templom áll, és a régen uralkodó Dreina hit is egy templommal büszkélkedhet.

Történetünk Psz. 3699-ben játszódik. A világ viharai távol maradtak innen. Korfusban béke van. Az idei év különösen jó termést hozott, Arel és Dreina mosolyog a vidékre. Nyár vége van, a mezőkön sárgán csillog a sok aratni való termés. Az égen barátságos felhők úsznak végig, kellemes szél frissíti a levegőt.

Korfus készülődik az év legnagyobb aratási ünnepségére. A város hemzseg, teli van utazókkal, és kereskedőkkel, a földeken a parasztok és napszámosok tüsténkednek. A piactéren felállították idén is az ügyességi arénát, ahol öszvér hajtotta szerkezeteken próbálhatja ki mindenki a szerencséjét és rátermettségét. A város mellett lovagi tornáknak ad helyt a kifutó, és mellette az íjászverseny zajlik. Az egyetem belsőkertjében minden este messzi földek színészei mesélnek olyan történeteket, melyeket hitetlenkedve hallgatnak az itteniek, de a világjártabbja csak bölcsen, vagy épp lenyűgözve bólogat. A piacon bábosok, zenészek, tűznyelők, mutatványosok, és szemfényvesztők keresnek betevőre valót.

Mégis a fő szenzáció az aréna, és a gladiátor viadalok. Az itt rendezett versenyekre mindenki benevezhet, de érdemes szem előtt tartani, hogy az állatviadalok gyakorta halálos kimenetelűek, és sokan hagyták már ott a fogukat az amúgy első/második vérig menő viadalokon elfszabásúak ellen is.

Íme itt játszódik kalandunk is.