Batman – Gotham lovagja

Címkék

Habár az egyenesen dvd-re érkező Gotham Knight már tavalyi film, én csupán most szereztem meg belőle a papírtokos, extra kiadást. Maga a doboz nem túl nagy durranás, de nekem nagyon tetszik ez a vöröses árnyalatú kép.

Akárcsak a 2003-ban megjelent Animatrix, ez a 73 perces animációs film is több epizódra van bontva, szám szerint hatra, amiket négy  japán animációs stúdió készített: Production I.G, Bee Train, Madhouse, Studio 4°C. Utóbbi kettő készített epizódokat az Animatrix-ba is.
 

Majdnem mindegyik kisfilm között találhatunk összefüggéseket. Például az első részben elfogott bűnözőt (Jacob Feely) Arkhamba szállítják a második epizódban, ahol az MCU két tisztje az Orosz és Maroni „kereszttüzébe” kerül,  akik a későbbiekben végül békét kötnek, hála Batman különösen meggyőző „rábeszélőkészségének” … és így tovább, egészen az utolsó epizódig, aminek a végén feltűnik a klasszikus „kinézek az ablakon és felvillan a Bat-signal” jelenet.

 
A film szerény véleményem szerint nagyszerűen néz ki, de természetesen vannak olyan részei, amibe bele tudok kötni. Például az első történet (ami egy ‘73-as Batman képregény, valamint az extra dvd-n szereplő, The New Batman Adventures  „Legends of the Dark Knight” epizódjának a remake-je) látványvilága nagyon messze áll tőlem, akárcsak a japánosan kisfiús Bruce Wayne. Ezeket leszámítva azonban szinte hibátlan a készítők által megteremtett hangulat.
Természetesen feltűnik a színen Gordon, Fox és Alfred is, ahogy a másik oldalról  Scarecrow, Killer Croc valamint  Deadshot a „nagyok” közül.
 
A képi világa mellett, a hang is nagyon jól sikerült. Örülök, hogy azt a Kevin Conroyt kérték fel a filmhez, akinek a hangján már az 1992-es Animated Series-ben és utána még számtalan  rajzfilmben és játékban szólalt meg a Sötét Lovag. Nagyszerű választás volt a többi hang is, de Conroy viszi a pálmát.
Az extra dvd-n (amin sajnos nincsen magyar felirat, angol viszont szerencsére igen) két, összesen több mint egy órás kisfilmet, valamint 2-2 epizódot találunk az Animated Series-ből és az azt követő The New Batman Adventures-ből – ami szerintem hangulatilag már messze elmaradt elődjétől.
 
Az első kisfilm magát Batmant mutatja be az ellenfelein keresztül, Jokertől kezdve a Macskanőn át egészen a Pingvinig. Mindegyikükre kitérnek egy rövid időre, hiszen ahogy mondják, egy hőst legjobban az ellenfelei jellemeznek, és Batman talán ezért annyira különleges, mert az ellenfelei is roppant egyediek.
A másik film Bob Kane pályafutását mutatja be. Megszólal többek között  Stan Lee, Mark Hamill és még számtalan ember, akivel együtt dolgozott. A rövid filmből megtudhatjuk azt is, hogy mi köze van a Batmannek Da Vinci repülő szerkezetéhez, Zorróhoz és a The Bat című filmhez.
 
Nagyon szeretem Batman figuráját, így roppant kíváncsi voltam, hogy a Nolan féle franchise-restart után, sikerül-e egy hozzá méltó animációs filmet készíteni. Sikerült. Nem csalódtam sem a japánokban, sem a filmben. Bátran merem mondani, hogy minden Batman rajongónak kötelező. Nálam szépen fest a Batman Begins és a Joker dobozos The Dark Knight mellett…
 
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    mesmer

    2009-08-12 08:27:45

    Én ezt még nem láttam, de azt hiszem felcsigázott az írás annyira, hogy megnézzem.



    Anathor

    2009-08-12 09:36:04

    Sanctus!

     

    A Mask of Phantasm-ot és a Gotham Lovagját értelmetlen összehasonlítani, az előbbi egy összefüggő film kezdettel, véggel, csattanóval és az utánozhatatlan animated series atmoszférával (azóta is hiányolom az összes batmanrajzfimből), ez pedig egy összeállítás, különböző témákkal, látványvilággal és hangulattal. Ennél pont hogy batman több szemszögből való láttatása az igazán lényeges.

     

    ui.: az első kisfilm nem hozta nekem egyedül a batman fílinget, a többi nagyon ott van



    Gulandro

    2009-08-14 05:29:51

    Nekem ez a rövidfilm sorozat nagyon nem adta tavaly, pedig azonnal berendeltem amikor jött a híre. Szerintem a Batman univerzuma nem olyan nagy és koherens hogy egy ilyen projektet elvigyen a hátán. Összehasonlítva az Animátrix-al végképp elvérzik. Igaz nekem az új Nolan féle újragondolás sem talált be.



    dekszter

    2009-08-14 07:25:06

    Szeretem a Mátrixot, szeretem Batmant. A kettő közül, nekem az utóbbi "kisfilm válogatás" tetszett jobban. Közelebb áll hozzám, hogy egyetlen figuráról szól a történet, és szerintem Gotham City és (mostmár néhai :( ) Wayne/Batman kapcsolata rejt annyi lehetőséget magában mint a Mátrix ellen küzdő emberek.

     

    Megnéztem a Mask Of Phantasmot. Hangulatra valóban hozza az Animated Series szintjét, csak picit "szebben" van megrajzolva. Különösen tetszett, a nagyon emberi Bruce Wayne figura, akit keveset látni.

     

    A Nolan féle Batman egy mostani, modern hős. Kellett a viszonylagos realizmus a két "sumaher" féle borzalom után.

     

    szvsz



    Nevmerethion

    2010-01-05 18:26:22

    Egy igen jó cikk egy igen kellemes alkotásról. A fantasy mellett igazából csak Batman világa tud megragadni úgy rendesen. Valószínűleg azért, mert ő a legemberibb "szuperhős" és ő harcmodora tetszik a legjobban. Számomra igazából nem is olyan szuperhős, mint Superman és társai. Ez az animációs film szerintem is igen jó, és a Nolan féle filmek viszik eddig a pálmát nálam. Furcsán néztem ebben az animében, hogy Bruce megrajzolása is változik, illetve a batmobil először egy elég furcsán kinéző jármű, a vége fele meg a Tim Burton által rendezett filmben látott változat jelenik meg.




belépés jelentkezz be    

Back to top button