The zombie survival guide/World War Z

A zombi-téma, bár itt-ott kissé a túlcsordulás veszélye fenyegeti, változatlanul népszerű filmekben, könyvekben, játékokban, sőt, újabban a hazai SF életben is. Ennek örömére nézzünk bele két, sajnos magyarul még nem elérhető alkotásba, amelyek amellett, hogy önállóan is szórakoztatóak, az egyszeri RPG geek számára talán külön is hasznosak lehetnek:

Max Brooks 2003-ban jött ki a fenti, kétszázötven-valahány oldalas kötettel, amely az eléggé elterjedt túlélési kézikönyvek stílusában – gondolok itt mind a külsőre mind pedig a hangnemre – osztja a tanácsokat egy zombitámadás esetére. A szerző sikeresen elkerüli a kikacsintgatást, a téma elhumorkodását – tán emiatt lett igen szórakoztató a végeredmény. A könyvben elhangzó tanácsok logikusak, átgondoltak, minden normális geek – aki barkácsboltban járva önkéntelenül is az ott megvásárolható műszerek zombiapokalipszis-beli felhasználhatóságát vizsgálja, valamint mély elégedettséggel tölti el az új játszótér köré épített, magas, stabil acélkerítés – nagyra tudja értékelni őket.

Az első fejezet definiálja a zombi fogalmát, elemzi képességeiket, viselkedésüket, valamint – többek között – hasznos tippeket nyújt annak felismerésére, ha éppen egy zombitámadást próbálnak eltussolni a hatóságok. Annak ellenére ugyanis, hogy a történelem folyamán számos apróbb-nagyobb ilyesfajta eseményre került sor, az élőhalottak létezése még mindig nem köztudomású.

Egy komplett fejezet foglalkozik a különféle fegyverekkel és fegyverként alkalmazható eszközökkel és azok használhatóságukkal az élőhalottak ellen számos pro és kontra érvet felsorakoztatva. Meglepő módon, nem a láncfűrészes/géppuskás/lángszórós kombináció jön ki nyerőnek; egy félautomata 22-es puska egy feszítővassal/machetével párosítva például messze jobb életkilátásokat jelent. Hiába, a filmek és játékok csalóka csillogása nem tükrözi a véres valóság realitásait.

Ettől függetlenül pl Left 4 deadban továbbra is a gépfegyvert favorizálom, párosítva propánpalacokkal, marmonkannákkal valamint csőbombákkal. Sok-sok csőbombával, mert a csőbomba jó. Terminátor ellen is.

A következő fejezet a védekezés helyszínével foglalkozik. Hasznos tippeket kapunk lakhelyünk átalakítására (például, hogy illik megsemmisíteni az emeletre vezető lépcsőt), a zombitámadásra való első reakciókra (ebben a javasolt minimális fegyverarzenál/ felszereléslista is sokat segít, bár abból a mennyiségből akár milíciát is lehet indítani), de a különféle középületek lehetőségei is tárgyalásra kerülnek, ahogy a hosszabb ostrom esetére alkalmas építmények is.

Nem lehet örökké rejtőzködni, előbb-utóbb, különösen nagyobb járványok esetén, vagy a készletek elfogyása után útnak kell indulni. Ennek veszélyeiről szól a következő fejezet, részben a terep- és éghajlati viszonyok kihívásairól és azokra adott válaszokról, részben pedig a különböző járművek előnyeiről és hátrányairól. Itt is logikusak a levezetések, bár a következtetések néhol szintén meglepőek – nem hittem volna például, hogy a kerékpár ennyire jó választás lenne.

Előbb-utóbb az emberiség felveszi a kesztyűt és visszavág, a harccal kapcsolatos fejezet az élőhalottak leküzdésének kipróbált technikáit és eljárásrendjeit mutatja be (olyan finomságokkal, mint például a vízi harc és társai). Ennél a fejezetnél körülbelül a John Carpenter féle Vámpírok c. film nyitójelenete jutott eszembe, már a megoldások módszeressége miatt.

Az utolsó előtti rész egy un 4-es kategóriájú, tehát a civilizációt romba döntő apokalipszis esetére nyújt általános túlélési tanácsokat.

Az utolsó fejezet pedig a történelem során eddig dokumentált zombitámadásait veszi sorra, időszámításunk előtt 60.000-től napjainkig. Ha ezen fejezet alapján sem jut eszünkbe néhány AFMBE kaland, akkor valószínűleg szerepjáték szinten vakok vagyunk a témára.

A könyv, amellett, hogy szórakoztató olvasmány – illetve elengedhetetlen kézikönyv zombiapokalipszis esetére -, az egyik leghasznosabb hangulati kiegészítő egy All flesh must be eaten játékhoz, amit valaha is láttam. Angolul tudóknak melegen ajánlott, nemsokára várható az utolsó fejezet alapján készült képregény változat is.

A túlélési kézikönyv sikere nyomán a szerző 2006-ban jelentette meg a World War Z-t. Ez a zombi témán és az ott lefektetett szabályokon kívül nem nagyon kötődik elődjéhez és messze nem a paródia kategóriába tartozik.

A WWZ egy interjúkötet stílusban íródott regény, amely a civilizációt kis híján megsemmisítő zombiapokalipszis évtizedes háborúja után tizenakárhány évvel szólaltatja meg a túlélőket a világ minden tájáról. Az ötlet és a megvalósítás is egyaránt zseniális – az interjú formátumnak köszönhetően a szerző felesleges sallangok nélkül tud a lényegre koncentrálni, mind az események, mind a szereplők szempontjából. A személyes beszámolók nem mennek át öncélú belezgetésbe vagy melodrámába, de időnként igen komoly mélyütéseket visznek be az olvasónak, az események pedig a túlélési kézikönyvhöz hasonló hideg logikával követik egymást. (Talán a Japánban játszódó részek kissé magas katanatartalma volt az, ami birizgálta nálam a lécet.) Az időrendben előrehaladó, térben ide-oda ugráló történetekből pedig szépen lassan kirajzolódnak a néhol ki sem mondott borzalmak, amelyek – hűen a műfaj hagyományaihoz – csak kis részben kötődnek közvetlenül az élőhalottakhoz.

A részletek alapján látszik, a szerző alaposan felkészült, még kis hazánk is szerepel egy rövid bekezdés erejéig – negatív példaként a hozzáértés hiányára, konkrétan a diósgyőri várat sikerült magukra robbantaniuk az odaszorult túlélőknek -, de úgy általában hiteles a kép az államok lehetséges reagálására egy zombitámadás esetén. A reakciók persze görbe tükröt is tartanak a T nagyvilág elé, ahogy azt Romero bácsi óta a zombitörténetekben szokás; piti nyerészkedések, kormányzati töketlenkedések, vallási-etnikai konfliktusok vezetnek először elkésett, koordinálatlan reakciókhoz, majd a szinte teljes összeomláshoz, amelyből csak embertelen áldozatok és saját értékeinek feladása árán tud fordítani az emberiség. Az áthallások egyes valóban megtörtént természeti/politikai katasztrófákra pedig elég nyilvánvalóak.

Nálam a regény az a bizonyos megjött-a-postán-beleolvasok-majd-hajnali-kettőkor-felnézek-mivan kategóriába került, nem csak a zombitéma miatt. Nagyon nehéz letenni, nagyon jól van megírva, a pletyka szerint filmváltozat előkészítése is zajlik.

Mel Brooks bácsi büszke lehet fiára.