Így készült egy Warhammer 40k könyv kötése

2003-ban jelent meg Ian Watson teljes Warhammer 40000 univerzuma című gyűjteményes kötet, amely akkor nem kavart fel túlságosan, hiszen minden magyarul megjelent regénye már a birtokomban volt, és anyagilag sem álltam úgy, hogy akkor, annyi pénzt kiadjak rá. Persze egy évvel később már evett a fene, hogy nem vettem meg, mert rájöttem, hogy a könyv méretei pont ideálisak egy igazi cyber-gót kötés kivitelezéséhez.

 

 

Így bár alapanyag még nem volt, az anyaggyűjtést elkezdtem hozzá. Árgus szemekkel figyeltem a fellelhető illusztrációkat, kockánként léptettem az időközben megjelent trailereket, vajon a hivatalos illusztrátorok milyennek álmodták meg a 40. évezred könyveit. Sajnos inkább csak iránymutatásra leltem tőlük, hiszen ez egy nem túl kidolgozott szelete sem a képeknek, sem a könyvtáros és inkvizítor figuráknak.

Az anyaggyűjtés és tervezgetés után pedig nekiláttam a kivitelezésnek. A kötést először mérethelyesen megrajzoltam, hogy lássam milyen arányai lesznek. A figurák és az illusztrációk is gyakran felnagyított, elnagyolt méreteit próbáltam finomítani, és a szakmai követelmények keretei közé beszorítani.

 

 

 

Amikor megálmodtam a könyvet egy durva, „orkbőr” szerű, de mindenképpen valami idegen hatású bőrben képzeltem el azt. Erre tökéletesen alkalmasnak tűnt a struccbőr, azonban a próbálkozások a beszerzésére rendre kudarcba fulladtak. Amikor már teljesen lemondtam róla, akkor találtam egészen véletlenül egy strucc utánzatú disznóbőrt. Ez tökéletesen megfelelt számomra. A színe natúr, jó göbös a felülete, pont mintha „mutánsbőr” lenne.

 

A könyvtesthez eleve csak fűzött könyvforma jöhetett szóba. A ragasztókötés nem bírna el ekkora terhelést (a kész könyv majdnem 4 kg lett).

 

 

 

Az emeletes oromszegő lila és sárga színt kapott. Miután a játékban a figurák festéséhez erős színeket használnak én sem féltem ezt a két színt párosítani.

 

A könyv fekete előzékeit szerettem volna arannyal megnyomni. Ehhez ki is faragtam egy fadúcot, a kétfejű sassal, de a végén eltekintettem ettől, nem nyomdáztam. Félig lustaságból, félig időhiány miatt (azóta is bánom, hogy nem szántam rá elég időt).

 

 

 

 

Nagy és nehéz könyvek tábláinak leggyakoribb sérülési a sarok kopások, ezért fém veretekkel próbálták őket védeni. Ez a sarokveret az, melynek díszítésében a játék formavilága is könnyen kibontakozhat. Terveim szerint a csúszógombokat (amiken a könyv felfekszik és védi a bőrt a kopástól – a kész könyvön a tigrisszem gombok) a középdíszhez hasonlóan koponya alakúra formáltam volna, de ahhoz már komoly szerszámokat kellett volna legyártatni, amivel ki tudtam volna préselni ezt a formát a réz lemezből. Így kissé egyszerűsítve a dolgot, egy elda lélekkő szerű dologra gondoltam, amit a tigrisszem nevű féldrágakőben meg is találtam. Ehhez a foglalatot elkészíteni nem volt akkora ügy, ám a réz lemezre kellett valami minta. A kétfejű sasra esett a választásom amelyet savval marattam bele. A lemezeket a tábla oldalán félgömbfejű szögekkel erősítettem oda, hogy hasonlítson a játékfigurák elnagyolt, rusztikus formáira.

 

 

 

A középdísz adta magát, hogy ha amúgy is egy inkvizítorról – Jaq Draco-ról – szólnak a regények, akkor az inkvizíció jelvénye díszítse a könyvet. A koponya nem az én érdemem azt megrendelésre a Black Army Modells készítette műanyagból, mattra lakkoztam.

 

 

 

Az akasztós csatok kardokat formáznak, amit a másik szereplő – Lexandro d’Arquebus űrgárdista alakja ihletett. Elsőre egy csavart csatra gondoltam, ami bár nagyon mutatós, de a kardok szerintem jobban hozzák a világ hangulatát.

 

 

Ahhoz, hogy csatos könyvet készítsünk elengedhetetlen a fatábla. A szögeket, a csatok húzását ugyanis a papírtábla nem nagyon bírja meg. A táblák kiszabása után azonban ráragasztottam egy vastagabb papír lemezt, mert abból könnyebb volt a középen elhelyezett besüllyesztést kivágni.

 

 

 

A gerinc is sokkal erősebb anyagból készült az általános könyvkötésben használtaknál és bordás lett. A mű címe aranyozva került rá.

 

A bőrt felhúztam, a táblákon lévő mélyedésekbe jól bepréseltem. Itt derült ki a turpissága az utánzat bőrnek. Miután kivettem a présből a durva, göbös felület már nem érvényesült annyira, mint korábban.

 

A vereteket a táblákra szögeltem, a középdíszt kétkomponensű ragasztóval rögzítettem.

 

 

 

Szükség volt még egy „tisztasági pecsétre” is, ha már lúd akkor legyen kövér. A pecsétet igazi pecsétviaszból öntöttem, a feliratok pergamen szalagra íródtak. Hogy ha megsérülne ne vesszen el (mert a pecsétviasz sajnos egy elég törékeny anyag), oda varrtam a bőrhöz, és a cérnát is beledolgoztam a pecsétbe.

Jó ötlet lett volna a kapocsra ráönteni a pecsétet, hogy csak megtisztulva lehessen kinyitni, de az olyan használhatatlanná tette volna a könyvet, hogy inkább maradtam az előtáblánál.

 

 

 

A háttábla egy kicsit üresre sikeredett, még a szíjleszorítókon lehetett volna dolgozni talán egy kicsit, esetleg játékban is sokat használt „vaskereszt” alakúra reszelni, vagy egy bőrdomborítást a mélyedés közepére készíteni, de most már ilyen marad.

 

Az eltelt évek alatt sokat formálódott, finomodott a könyv terve, de azt hiszem majdnem olyan lett mint amilyennek elsőre megálmodtam.

Sok mindent elvetettem az évek alatt és sok megvalósítható ötlet is született. Amiket most nem használtam fel, majd a következőn remélem sikerül.

 

 

Petró Dávid aka Karrier – könyv és papírrestaurátor, faipari mérnök