Eclipse Phase
Az elme egy szoftver – programozd át.
A test egy burok – cseréld le.
Ritkán keltik fel az érdeklődésemet olyan szerepjátékok, melyekben a természetfeletti nem kap szerepet: az idén megjelent Eclipse Phase egy ilyen játék. Forrásai között megtalálhatóak Greg Egan művei, Iain M. Banks Kultúrája, David Brintől a Csillagdagály vagy a Dettó, Dan Simmons Hyperionja, Pohl Átjáró-ciklusa, de legfőképp Richard Morgan Valós halál trilógiája. Témája a transzhumanitás, stílusa valahol az akció és a horror között helyezkedik el. A kiadó pedig az a Catalyst Game Labs, mely jelenleg a Shadowrun és a Cthulhutech fölött is gyámkodik.
A cím maga egy metafora az átmenetre: a kifejezés az orvostudományban arra az állapotra utal, amikor egy vírus már megfertőzött egy sejtet, de még nem mutatható ki belőle. A játék világára is igaz, hogy lakói még nem értik, miféle változásokon megy keresztül egész civilizációjuk.
A játék jelene időben nem meghatározható: az emberek (transzhumánok) nem törődnek a múlttal, csak annyit vesznek tudomásul, hogy a Bukás utáni 10. évben élnek, és az ide vezető események körülbelül 70 évvel ezelőtt kezdődtek. A technológia rohamléptekkel fejlődött, az ember felfedezte a naprendszert, elkezdte átalakítani önmagát és intelligenssé változtatott egyes állatfajokat. A nemzetállamok szerepét átvették a hipervállalatok, de ezek sem tudták megállítani a társadalom és a földi élővilág rohamos pusztulását. A Bukást – legalábbis az általánosan elfogadott elmélet szerint – mégsem ezek okozták, hanem az ellenőrizhetetlenné vált technikai fejlődés: létrejöttek a mesterséges szuperintelligenciák, a könyv szóhasználatával „MI magok”. A TITAN (Total Information Tactical Awareness Networks) egy katonai mesterséges intelligencia projektnek indult, mely tíz évvel ezelőtt végképp elszabadult. A technológiai szingularitás e pontjában a TITAN-ok előbb kifejlesztettek egy teljesen új haditechnológiát (robotokat, számítógépes- és nanovírusokat), majd végigdúlták az egész naprendszert. Sok millió ember tudatát töltötték fel erőszakkal a rendszereikbe, majd felfedezték a fénynél gyorsabb utazás módját és egyik napról a másikra eltűntek.
A Föld elérhetetlenné vált: felszínét a TITAN-ok által programozott, nem intelligens robotok uralják, a le- vagy felszállni próbáló űrhajókat az orbitális pályákon élő emberek lövik le kérdés nélkül. (Valójában egy kisebb csapat lejuthat, ha megbuherálja az egyik űrliftet: erről szól a bemutatkozó novella is. A visszatérés már más kategória.) Az emberiség mesterséges élőhelyeket népesít be a Merkurtól a Neptunusz-holdakig. Mivel azonban a halál elodázható a tudat más testekbe vagy akár számítógépbe töltésével, a ma transzhumánjai jó eséllyel megérhetik a Mars terraformálásának befejeződését is.
A Bukás túlélőinek létszáma a százmilliós nagyságrendbe esik. Bár kísérletet tettek egy új nemzedék gyorsított felnevelésére virtuális körülmények között, ez kudarccal végződött: a gyermekek elsöprő többsége meghalt vagy megőrült. Ők az „Elveszett Generáció”. Az emberiség szinte kollektív félelemben él, még ha ezt több-kevesebb sikerrel el is tudja rejteni. Félnek a TITAN-ok visszatérésétől, vagy attól, hogy azok valami még rosszabbat csábítanak ide a világűrből. Az első idegen faj már kapcsolatba is lépett a naprendszerrel – igaz, a Faktorok nem mutatkoznak ellenségesnek, de a puszta létük is elég nyomasztó, ők ugyanis testileg és szellemileg is valóban idegenek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy sokan nem tudták túltenni magukat a Bukás eseményein, valamint azt, hogy a legtöbb ember még nem ebbe a transzhumán életformába született bele, elképzelhetjük, hogy az Eclipse Phase átlagembere mentálisan nem igazán kiegyensúlyozott.
Néhány jellemző vonás a mindennapokról: a magánélet fogalma szinte megszűnt. Mindenki online az ébrenlét első percétől az utolsóig, és minden lépése vagy feljegyzése kiolvasható a számítógépes Szövedékből. A legtöbb ember fejében lakik egy személyi MI, az ún. múzsa, amely elintézi a bevásárlást, fogadja az üzeneteket vagy ellenőrzi a test olyan funkcióit, melyeket az emberi tudat (még) nem tud hatékonyan kontrollálni. (Ezek „általános MI-k”, melyeket úgy programoztak, hogy semmiképp ne tudják túllépni az emberek értelmi szintjét.)
Mivel a nanofabrikátorok tervrajz alapján bármit elkészítenek, a hagyományos gazdasági rendszer lényegében működésképtelenné vált. Ma főként mesterséges korlátozások vannak érvényben, melyek egyrészt arra szolgálnak, hogy ne fogyjanak ki a nyersanyagok egy adott élőhelyről, másrészt próbálnak gátat szabni a veszélyes technológiák terjedésének. Ezeket a korlátokat kapcsolatok építése és hírnév gyűjtögetése révén lehet megkerülni.
A legtöbb ember fejében van egy tudattok, ami a személyiség másolatát tárolja. A test halála esetén ez a másolat feltölthető egy új testbe. Aki veszélyes életet él, külső másolatokat is készíthet magáról, melyet erre szakosodott cégek tárolnak, amíg az ügyfél fizeti a biztosítást. Ha ez sem lenne elég, aktív másolatokat (ún. elágazásokat) is készíthetünk: a legtöbb helyen semmi nem tiltja, hogy egyidejűleg több példányban, több testben legyünk jelen. Ezeket az elágazásokat később akár egyesíthetjük is, hogy az összes emlék egy tudatban éljen tovább. Három alapvető típusú testbe (vagy ha úgy tetszik, burokba) tölthetjük fel magunkat: klónozott és genetikailag alakított biomorfokba, félig-szerves, androidszerű „kádakba” (azaz kádban növesztett testekbe) illetve teljesen szintetikus robotokba. Mivel a bolygóközi űrhajók lassúak, a legtöbb ember csak a tudatát sugározza át, ha utazni akar, majd célhoz érve bérel magának egy megfelelő testet.
Bár nem mind országok a szó régi értelmében, a hipercégek (és az őket egyesítő Planetáris Konzorcium) mellett léteznek még nagyhatalmi státuszt élvező politikai csoportok. A Jupiter Junta a konzervativizmus és az elnyomó hatalom szinonimája. Velük szemben a Titán Nemzetközösség a külső naprendszer egyik legkorszerűbb felfogású, legszabadabb állama. A Luna-Lagrange Szövetség valamikor az űrbeli élet középpontja volt, de a Föld elvesztése óta másodrendű erővé vált. A Hajnalcsillag Konstelláció a legfrissebb nagy játékos, mely a Vénuszt szeretné függetleníteni a Konzorcium befolyásától. Végül a Tharsis Liga a Mars közösségeit fogja össze több-kevesebb sikerrel. Az új világban viszont legalább ilyen fontosak a helyhez nem köthető mozgalmak, mint például az anarcho-kapitalista (akármit is jelent ez) Extropiánusok vagy az űrnomád életet élő Söpredék. Az ilyen laza hálózatok befolyása nem sokkal marad el a centralizáltabb közösségekétől.
Úgy százoldalnyi világleírás után jutunk el a könyvben az alapszabályokhoz. Az Eclipse Phase rendszere százalékos aládobást használ, néhány aprósággal megvariálva. Míg az egyszerű dobás annál jobb eredményt hoz, minél kisebb, addig az ellenpróbánál két sikeres dobás közül a nagyobb nyer. Két egyforma számjegy dobása pedig kritikus sikert vagy kudarcot jelent. Mivel a tulajdonságok 20-30 körül mozognak, ezeknek a háromszorosa alá kell dobni (ez a klasszikus Chaosium rendszerből lehet ismerős), de akár kombinálhatjuk is őket: például dobott tárgyak elkapására a könyv a reflex + 2x koordináció képletet javasolja. Mindenképp említést érdemel, hogy a karaktereknek nincsenek igazi „fizikai” tulajdonságaik. Mivel bármilyen testbe beköltözhetnek, a képességeik azt határozzák meg, milyen hatékonyan tudják ezeket a testeket működtetni. Például a hangzatos nevű szomatika tulajdonság határozza meg, milyen jól használjuk hardverünk izomzatát. Az már a játékrendszer jellegzetessége, hogy a tulajdonságok maximuma 30, a szabvány burkok pedig ehhez legfeljebb 10 pontot adhatnak: azaz a karakter született tehetsége értékesebb, mint a „felszerelés” – ami szerepjátékos szemmel teljesen korrekt hozzáállás, de ha racionalizálni akarjuk, egy kicsit meglepő. (Nyilván vannak olyan ipari rakodógépek is, melyek robotagyába bújva száz pontos erőbónuszt kaphat a karakter, de az már a mesélő feladata, hogy ellenőrizze az ilyen játékosi viselkedést.)
A karakteralkotás során választunk egy származást és egy frakciót, melyek adnak néhány kisebb bónuszt vagy előnyt, majd nekiállunk pontokat kell osztogatni: előbb 105-öt a hét tulajdonságra, majd ezer pontot mindenfelé, de ebből legalább 700-at képzettségekre. A képzettségek alapértéke mindig egy tulajdonság. Van néhány, amit képzetlenül nem lehet használni, de ha egy pontot rátesz a játékos, a képzetség értéke ezeknél is tulajdonság +1 lesz. Egyébként a könyv egy helyen azt javasolja, hogy használjunk öttel osztható számokat. De akkor minek a százas skála, miért nem elég mondjuk egy huszas?
A pontokból vehetünk még előnyöket, hírnevet (erről még szó lesz később) és krediteket. Utóbbi elég értelmetlen, ugyanis a kötetben szereplő felszerelési tárgyaknak nincs pénzben meghatározott értéke. A játék csak öt árkategóriával számol a nagyon olcsótól a nagyon drágáig. Igaz, azt leírja, hogy az egyes kategóriák átlagosan hány kreditet jelentenek, de ettől még nem világos, hogy az egy karakterpontból vett ezer kredit pontosan mire is elég. Pontokból kell még egy testet vennünk (az infomorf, azaz a Szövedékben élő testetlen karakter ingyen van), növelhetjük a tulajdonságokat vagy a szerencse (moxie) pontjainkat, illetve hátrányokért karakterpontokat kaphatunk.
A testeknek gazdag választéka áll rendelkezésre, akad például harcra, elmebajnokságra, nullgravitációra vagy társadalmi életre optimalizált humán modell, de lehetünk intelligens csimpánzzal, madárral vagy – szokatlan választás – polippal is (a klasszikusnak mondható delfinek és kutyák kimaradtak). A robottestek változatossága még nagyobb: az androidok, páncélozott humanoidok, pókszabásúak és repülő szerkezetek mellett megtalálhatóak az alakváltoztatásra képes flexbotok vagy a több száz mikrodrónból álló rajok, melyeket egyetlen tudat vezérel.
Az Eclipse Phase 50 képzettséget használ, de ezek közül hat olyan, hogy elvben végtelen mennyiségű variációját definiálhatjuk (ismeretek, hivatások, stb). A könyv 16 példakaraktert is bemutat: ezeket tanulmányozva úgy tűnik, hogy a transzhumán világ átlagos kalandora harminc-egynéhány képzettséggel rendelkezik, 2-3 hivatást űz profi szinten, és ugyanennyi tudományterületen valamint művészeti ágban jeleskedik.
A karakter sebességét és sebtűrő képességét a választott test határozza meg, a kezdeményezést és a stressztűrő képességet pedig a szellemi tulajdonságokból kell kiszámolni. Ezzel fejeződik be a karakteralkotás folyamata.
A harcrendszer nagyjából a sci-fi akciójátékoktól megszokott képzettség-alapú szisztéma, nem túl aprólékos, de nem is túlzottan leegyszerűsített. A sebesüléseket pontokban számolja, de nagyobb sebek elszenvedése esetén a karakter levonásokat is kap a cselekedeteire. Az elszenvedett lelki traumáktól a karakter stressz pontokat veszít, melyek a sebpontokhoz hasonlóan működnek. Ami ott egy súlyos seb, az itt egy trauma, azaz átmeneti elmezavar; ami ott az eszméletvesztési küszöb, az itt egy maradandó (de kezelhető) elmezavar.
Az Eclipse Phase világában létezik egyfajta pszionika. Ez egy zavaró momentumtól eltekintve teljesen jól illeszkedik a sci-fi környezetbe. Magát a képességet egy mutálódott TITAN vírus hozza létre az emberi agymintában. Önkontrollra, érzékelésre és gondolatok manipulációjára alkalmas, semmi másra. Telekinézisre és hasonló teátrális mutatványokra tehát véletlenül sem. A pszí lényegében a tudat képessége arra, hogy más tudatok mintázatát érzékelje és megváltoztassa valamilyen ismeretlen kvantummechanikai(?) elv segítségével. A pszí játéktechnikailag egy előny, melyhez külön kell felvenni az egyes trükköket (sleight). Ezeknek két típusa van: a teljesen passzív chí és a támadó jellegű, képzettségek használatát igénylő gamma trükk. A pszí használata kimerülést okozhat, ami sebpontokban jelentkezik. Ami engem zavar: ha a pszí a tudat képessége, ami egyik testből a másikba átvihető, és más tudatokra hat, akkor vajon miért csak szerves agy használhatja és miért csak szerves agyakra hat? Pláne, hogy a játék alapvetése szerint a szerves és a gépi agy minden téren egyenértékű. Számomra ez kellemetlenül misztifikálja vagy a szerves agyat, vagy a pszít.
A Szövedék (Mesh) minden transzhumán elméjével kapcsolatban áll a megfelelő implantok segítségével. Ez nem jelenti azt, hogy az agy, vagy akár a tudattok feltörhető! Az emberi technológia nem képes az elmében piszkálni, a tudattok pedig mindentől el van szigetelve. (A korlátozás nem áll a TITAN vírusokra: ez talán a legijesztőbb aspektusa a technológiájuknak.) Az agyminta leolvasása is csak úgy lehetséges, ha az alany fejére helyezzük a megfelelő berendezést és legalább tíz percre rajta is hagyjuk. Na persze, aki egy robotagyba költözik, annak a memóriája ugyanúgy olvasható/írható lesz, mint bármelyik adattár.
Az állandó kapcsolódás céljára mindenki fejében van egy számítógép, ami folyamatosan kommunikál egyik irányban az elmével, a másik irányban pedig a külvilággal – szükség esetén a múzsa ellenőrzésével. Szöges ellentétben a Shadowrun 4. kiadásával (ahol az ilyesmit inkább minimalizálni szoktuk :-), az Eclipse Phase mesélő feladata az, hogy az ebből adódó szokatlan helyzeteket kiaknázza és hangsúlyozza. Itt is megtalálható a „fejlesztett realitás” fogalma, mely a befogadó valós érzékszerveire vetít virtuális információkat a való világ kikapcsolása nélkül. A valódi „mátrixvadászat” szabályai helyenként meglepően egyszerűek: a harc például annyiból áll, hogy három egymást követő sikeres hackelési próba lefagyasztja az infomorf karaktert, de az három kör múlva automatikusan rebootolja magát. Én azért vártam volna egy olyan rendszert, ami plasztikusabbá teszi a virtuális kalandokat. Az sem egészen tiszta, milyen műveletekhez kell segédprogramokat használni, és mi megy „puszta kézzel”.
Felszerelési tárgyakat elsősorban a hírnév-rendszer használatával szerezhetünk. (Kivéve a konzervatív élőhelyeket: ide a mesélő kénytelen lesz kitalálni a tárgyak konkrét, kreditben mért árait.) Az alapkönyv hétféle hírnevet és ugyanennyi kapcsolatrendszer (networking) képzettséget használ. Bár vannak átfedések – fegyvert például bűnözőktől vagy hipercégektől is szerezhetünk – először is ki kell választanunk az adott szívességhez megfelelőt. A tényleges akvizícióhoz kell egy adott szintű hírnév és egy sikeres kapcsolat-próba. Ha a hírnevünk túl alacsony, bizonyos levonásokkal még mindig megkísérelhetjük a dobást. Hírnév-pontok elköltésével egyszeri bónuszt kaphatunk a próbára, vagy a szokásosnál gyakrabban vehetjük igénybe az adott kapcsolatrendszert. Az így elhasznált pontok nem „frissülnek” automatikusan, csak szerepjátékkal vagy tapasztalati pontok befektetésével nyerhetők vissza.
Az Eclipse Phase karakterek gyakorlatilag korlátlan mennyiségű biológiai módosítást vagy szervetlen implantot építhetnek testükbe – még méreten alapuló korlátozások sincsenek. Néhány beépítés robotikus testeknek van fenntartva, ilyen például a sugárhajtómű. Sok ismerős „kiberver” mellett a nanorobotok is ott keringenek a legtöbb ember testében: például a programozott képzettségek cyberpunk toposzát is az idegszövetet átrendező nanókkal oldják meg. A személyi nanotech néhány másik alkalmazása a kézfejbe épített önformázó szerszámkészlet, az öngyógyító páncélzat vagy a célponthoz alkalmazkodó lövedékek. Egy bármiből bármit készítő nanofabrikátor legalább akkora, mint egy hűtőszekrény, de az egyszer használható, egy adott eszközt előállító nanorobot-rajt akár zsebben is hordhatjuk: igaz, ezek nem túl gyorsak, egy rozsdás csőből „csak” 4-5 óra alatt készítenek használható plazmavetőt. A rendelkezésre álló fegyverzet egyébként a hagyományos tűzfegyverektől az elektromágneses és gyrojet változatokon át az energiafegyverekig terjed, illetve léteznek a sci-fiben megszokottnak mondható monoszálas és vibropengék is. Találunk a könyvben még robotokat és járműveket, bár utóbbiak a mindennapokban nem játszanak nagy szerepet – normális körülmények között az ember gyalogol, mágnesvasúton vagy gyorslifttel közlekedik. Persze a játékosoktól elvárható, hogy időnként kimozduljanak a kényelmes, emberi életre alkalmas területekről. A játékra jellemző, hogy a harci eszközök kivételével a technológia nincs túlzottan leszabályozva, így ha egy játékos tervez valamilyen ketyerét, ami nem égbekiáltóan űroperettes, azt könnyű beilleszteni a világba és a rendszerbe is. Nem mintha a könyvben kevés lenne belőlük, száznál több oldal foglalkozik a technológiával, valamint az alapvető, de a játékosnak jó eséllyel szokatlan alkalmazások (nanotech, testváltás, szövedék) mindennapi életre gyakorolt hatásával.
A játék alapfeltevése szerint a karakterek egy Tűzfal nevű szupertitkos társasággal állnak kapcsolatban, mely az emberiséget fenyegető külső veszélyeket kutatja (de ezt az alapkönyv nem erőlteti, teljes nyugalommal ki is lehet hagyni), így az utolsó fejezetben ezekről is képet kaphatunk. A különböző rejtélyes TITAN eszközök közül egy közismert jelenséget kell megemlíteni: a Pandora Kapukat, melyek más naprendszerek bolygóira biztosítanak átjárást. Öt ilyen gömbforma, kisebb ház méretű építmény található szerte a naprendszerben. Néhány felfedező már át is kelt rajtuk, de hogy mit találtak, az csak egy tervezett kiegészítőből fog kiderülni.
Összefoglalva, az Eclipse Phase szerepjátékban akadnak hibák, de ezek főleg idegesítő apróságok. A teljes kép határozottan kellemes, a világ hatásos, a rendszer pedig egyszerű. A kötet is jól néz ki, mind a 400 színes oldalával. Nálam kvalifikálta magát a kvázi-realisztikus sci-fi játékok élvonalába.
donsam
2009-12-08 23:49:31StB ez a lista nagyon érdekes. A képregény részlegen akadtam ki. Grant Morrison - a kedvenc képregényíróm - neve is feltünt, a The Filth-t még értem valahol, mert ott is van egy kis móka a személyiségekkel, de az Invisiblest nem értem, talán az összeesküvések miatt... De aki igazán beteg képregényt akar olvasni ezt a kettőt ajánlom. Warren Ellis még akkor is cp/h+/futurista műveket ad ki amikor nem is azt akar.
Ha kicsit lazább, enyhén humoros vagy politikai alapú kampánynak a Transmetropolitan nagyon jó inspiráció lehet. A The Filthből is talán át lehet írni pár részt, de ott egy realistább játékos fél óra után minimum, hogy rohamot kap.
onlyzerosandones
2009-12-09 17:06:57Noro: "Az alapkönyvön kívül én semmilyen kiadványról nem tudok, így modulról sem."
Jövőre lesznek Eclipse Phase kiadványok: http://href.hu/x/atlp
Felmerült, hogy a Shadowrun mellett ezen is dolgozhatom egy kicsit
Noro
2010-08-14 16:10:03...és megjelent a Sunward c. kiegészítő, ami a belső bolygókat mutatja be 190 oldalon
Amadeus
2011-09-08 14:02:01Azóta megjelent a Gatecrashing c kötet is, ami a pandora kapuk feltörésének krónikáin vezeti végig a játékosokat. Elképesztő ötletgazdagsággal megalkotott témák, felfedező és gyilkos expedíciók várnak a játékosokra. Természetesen sok hatalmi csoportosulás igyekszik minden áron első kézből tudomást szerezni a fejleményekről, szóval el lehet képzelni hogy micsoda kémjátszmák és merényletek, szabotázsok, alvóügynök-akciók várnak a felfedezőkre!
Továbbá megjelent a Panopticon, ami az emberi intelligenciaszintre emelt állatok témakörét dolgozza fel. Ezek is játszhatóak. A könyv részletesen taglalja a nekik készült morfokat (testeket), így a kiborg poliptól a kibernetikusan feltuningolt gorilláig elképesztőek a lehetőségek! Kitérnek nagy részletességgel a változékony jogállásukra, életvitelükre, még a számukra készült drogokra is... a pszichés problémáikra, karakterként való megformálásukra. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire nagy tudományos kutatómunka és utánajárás van a vaskos könyvekbe zsúfolva.
Hamarosan megjelenik a Rimward, ami a hatalmi csoportok felépítésével, eszközeivel, módszereivel, lehetőségeivel stb foglalkozik!
Noro
2012-08-02 16:41:42Némi halogatás és a kiadói gondok rendezése után megjelent a Rimward, a külső bolygók kolóniáinak világleírása