Up in the air (2009) – Az egek ura

Címkék
Mennyit nyom egy film? Mi a súlya? Vegyünk egy hátizsákot, majd kezdjünk el belepakolni mindent, ami egy mozihoz kell. Először csak a kisebb dolgokat, mint az alapötlet, egy kezdetleges sztori, papírra vetett skiccek. Érezzük már a súlyát? Persze hogy nem, hiszen ez még nem sok. Pakoljunk tovább. most már a nagyobb és fontosabb dolgok következzenek. De hogyan válogassunk, mit vigyünk magunkkal? Mi fér el a hátunkon, mire van szükségünk?
Igazából elég sokmindenre. Ki kell dolgoznunk az alapötletet, kell egy jó forgatókönyv. Kellenek hozzá kedvelhető vagy éppen utálható karakterek, akik nem csak kétdimenziósak, hanem van életük. Legyen múltjuk, jelenük és jövőjük. Dobjuk bele őket egy sztoriba, amiről tudjuk hogyan jut el „a” pontból „b” pontba. Kerítsünk színészeket hozzá, egy zeneszerzőt, helyszíneket és nem utolsó sorban egy rendezőt. Jelen esetben Jason Reitman (Juno, Thank you for smoking ) társíró volt a forgatókönyvnél, amely Walter Kirn novellájából íródott, így mondhatni két legyet ütött egy csapásra a felsoroltakból. Hogy ez mennyire jelent előnyt, csak ő tudja, illetve mindenki döntse el maga. Most hogy indulásra kész vagyunk, nézzük meg mi is fért bele valójában abba a táskába.

Ryan Bingham (George Clooney) a pusztító. Munkája alapján igazi kis féregként gondolhatnánk rá, de a csökött bájával mindenkit levesz a lábáról, így akit éppen kirúg, még az sem érzi tragédiának a történteket. Ugyanis neki ez a munkája. Beszari főnökök bérelik fel, hogy távolítsa el a már nem kívánatos alkalmazottakat. Profi a szakmájában. Ennek él, ebben él. Idealizálja állandó utazásait, lehengerlő eljárásait. tökélyre fejlesztette az évek során, hogy mikor és mit mondjon az éppen előtte ülőknek, illetve az őt körülvevőknek. Sablonember. Egyszerűen szánalmasnak tartja az életét, amit teletömött terminálokon kívül, otthon, egyedül kell töltenie. Ebbe az életbe csöppen bele rögtön két nőszemély is. Az egyik a munkáját, a másik az emberi kapcsolatait próbálja megváltoztatni. Vajon sikerül egy ilyen megrögzött ember kőbevésett eszméit megingatni?

Clooney szerepe igencsak kitölti a hátizsákunkat. ahogy őt beletuszkoltuk, másoknak már nem igazán marad hely benne sajnos. A két női főszereplő (Vera Farmiga & Anna Kendrick) egysíkú, üres és felejthető. Igaz, egyik üressége teljesen kapóra jön a film végére, mondhatni helyénvaló. Ross doktorral még azonosulni is tudunk, legalább egy picit szeretnénk magunknak ebből az életvitelből, míg a másik nem képviselőinél erről szó sincs. Egyszerűen nem érezni semmit, ami után vágyódhatnánk. Kár érte. Kisebb zsebek, rekeszek vannak még táskánkon, ahová Rolfe Kent zenéje például nagyon szépen elfér, olyan kis helyet foglal. Egyszerűen nem is emlékszem rá. Vagy annyira jellegtelen volt, vagy ennyire belesimult a mozgóképbe. Én az előbbire gyanakszom. A rendezés és vágás dinamikus, abszolúte visszaadja ezt a rohanó világot amiben a film játszódik, amiben élünk magunk is.

Az Up in the air (egek ura) járatára február 18-tól lehet becsekkolni a hazai mozikban. Könnyed szórakozás humorral és drámával fűszerezve. Film az egyedüllétről, a családról, annak hiányáról és talán önmagunk becsapásáról, ámításáról. Igaz a mondás: nem minden arany, ami fénylik. Hiába az általunk nagyra tartott munkánk és életünk, ha nincs kivel megosztani álmainkat, ha egyedül szállunk a felhők felett.

[spoiler]

Enyhén keserű szájízzel fogunk távozni a film végén, és ez nem a popcornnak tudható be, ugyanis filmkészítő hátizsákunkba nem fért bele annyi minden, amit szerettünk volna.

[/spoiler]
 
Legközelebb majd nem kézipoggyásszal utazunk.
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    MurciMarci

    2010-02-03 10:18:59

    Vagom mar :freud:



    turin

    2010-02-05 15:18:30

    Nem tetszett az írás. Többet van elfoglalva a hasonlattal, mint a filmmel, és mire a kibontásának a végére ér, a kritika is egyszer csak véget ér, úgy kurtán-furcsán, semmitmondóan.

     

    Ennyire nem lehet unalmas alkotás azért... :D



    balight_the_light_knight

    2010-02-06 05:31:25

    A hasonlata filmből van. Ez a poén az ismertetöben. Elég ha megnézitek a trailert... amugy kissé ez így eröltetett szvsz.



    Sparrow

    2010-02-08 08:24:30

    A filmről alig tudunk meg valamit, és szvsz elég ciki Clooney-ra még mindig "Ross doktor"-ként hivatkozni.

     

    <small>Iróni-A-Méter: 1/5</small>



    MurciMarci

    2010-02-08 10:04:19

    Megneztem a filmet, jo nagy fosssss... ;)




belépés jelentkezz be    

Back to top button