King of RPGs

Tavaly ilyenkor hírt adtunk egy készülő képregényről: Jason Thompson képregénykritikus leporolta egy korábbi netes alkotását, és Victor Haoval együtt belevágott egy mangakötetbe. Nos, egy év eltelt, az első kötet elkészült, nézzük, vajon a képregények között is király-e A szerepjátékok királya?

A friss kiadvány lényegében ugyanazzal a szereplőgárdával, ugyanazokkal a helyzetekkel indít, mint a korábbi változat. Adva van két gólya, akik betévednek az egyetem szerep- és társasjáték-klubjába, ahol belecsöppenek egy asztali szerepjáték-partiba. Ám az évek során változott egypár dolog. Shes Maccabee éppen túl van egy kiadós pszichiátriai kezelésen – megártott neki a túl sok World of Warfare. Barátjából, Mike-ból, a mostani változatban animefanatikus lett, aki minden hús-vér leányzót 2D-re konvertálva értékel. Véletlenül csöppenek bele Theodore meséjébe.

És innentől kezdve nincs megállás, Maccabee-ből előtör a játékos. Vagyis  Grathkamog, a szerencsevadász. Vagyis kedves főszereplőnk egy időre nem tud kibújni karaktere bőréből, Grathkamogként pusztít, lop kocsit és zúz totálkárosra fél tucat járgányt.

Az olvasó pedig döbbenten néz. Vannak nagyon jó pillanatok, az alapvető játékostípusok elmagyarázása egy-két panelben vagy a képregénybe öntött karaktergenerálás, a vámpírlive ragyogó, ugyanígy hangulatos az átvezetés a játékosok valóságából a karakterek valóságába, de Thompsonnal elszaladt a ló.

Egyre több lesz a belsős poén. Például a fiatal rendőrlány, Rona Orzack szájából a nyolcvanas évek fundamentális rpg-ellenességét halljuk vissza.. Semmi kikacsintás, semmi jel nem mutatja, hogy ezen nevetnünk kéne.  Ha ezeket az érveket és történetüket eleve nem ismerjük, teljesen máshogy értelmezzük azt, amikor Orzack például a szerepjátékról mint antiszociális viselkedésről beszél.

Pláne, amikor kiderül, hogy főhősünk egy személyiségzavaros ámokfutó, illetve bontatlan paklik versenyében úgy győzhetjük le a gonosz kártya-cápát, hogy mi is csalunk – lapokat csempészünk a paklinkba.

Vagyis mire a kötet végére érünk, addigra kiderül, hogy a szerepjátékosok közveszélyes idióták, jobb esetben nevetséges bolondok. Mindezt úgy, hogy Jason Thompson egy, a hobbit propagáló képregényt akart írni. Sajnos nem sikerült.