Roham Galéria megnyitó a ROHAM 3D kiállítással

Címkék
A Roham Magazin április 17-én új hajtást sarjaszt s egy saját galériával nyit teret a kortárs művészeknek. A létesítmény célja, hogy informális diszkussziót kezdeményezzen művészek és művészeti ágak között. Egy hely, ahol összekapcsolódhat a képzőművészet, a zene és az irodalom. 

A megnyitón a Roham grafikus csapatán kívül olyan alkotók is bemutatkoznak, akik még közösen nem állítottak ki a Rohammal, viszont szellemiségükben szorosan hozzájuk rendelhetők. A befogadók street arttal, fotóval, videóval, objektekkel és installációkkal szembesülhetnek. 
 
A galériában három hetente nyílnak majd újabb kiállítások, ahol az idősebb generáció elismert képzőművészei (többek között ef Zámbó István, Wahorn András, drMáriás Béla) is megmutatkoznak, s közösen állítanak ki a fiatal generáció tagjaival. Így lehetőséget teremtve a generációs párbeszéd kialakítására.
A Roham létrehív egy a magazin látásmódjából építkező, s materiálisan realizálódó dimenziót, amely kávézó, galéria, design shop és szórakozóhely egyben.

Galéria és kiállításmegnyitó: 2010. április 17. 19.00
Megnyitja: Nagy Zsolt, színművész

21.00-tól galérianyitó buli, ahol zenél:
DJ ERIZO TILOS RÁDIÓ, PIRY vs TURISZT FUZiO RADIO és DJ KULO

Kiállító művészek:
Baranyai (b) András
Dorcsinecz János
Győrffy László
Füredi Tamás
Kárpáti Tibor
Keresztesi Zsófia
Kiskovács Eszter
LOBOT
Murányi Kristóf
Orosz Richárd
Sirály Dóri
Stark Attila
Szöllősi Géza
Vidák Zsolt
Vörös Krisztián

Helyszín: Budapest, VIII. kerület, Vas u. 16.

A kiállítás metekinthető május 5-ig.
Nyitvatartás: H-SZ: 14.00-20.00


rohamgaleria@gmail.com

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Thirlen

    2010-04-21 08:41:26

    Akárhogy is nézem, 17.-e már eléggé elmúlt.

     

     

    -------------- automata szoveg -------------------------

    Roham Galéria megnyitó a ROHAM 3D kiállítással ( Korchma Zsombor )

    http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5751

    --------------------------------------------------------



    BePe

    2010-04-21 09:06:51

    Thirlen

    ebben sajnos most az en idom /hianya/ volt a szuk keresztmetszet, de a kiallitas azert meg aktualis ;))



    QuippeR

    2010-04-21 14:32:39

    "Informális diszkusszió"?

     

    <small>Iróni-A-Méter: 3/5</small>



    Ynas_Midgard

    2010-04-21 14:48:08

    Quipper:

    Ezt beveszem a szótáramba :asit:



    mohicane

    2010-04-21 19:53:19

    Nekem a "materiálisan realizálódó dimenzió" jobban tetszett. (Azt eddig is tudtam, hogy igazzy tudós nem beszél magyarul, de hogy az igazzy művész sem...)

     

    <small>Iróni-A-Méter: 3/5</small>




belépés jelentkezz be    

Back to top button