Nier (- Gestalt)
Konzol: Xbox 360/PS3
Kiadó: Square-Enix
„Alaklélektan (Gestalt-pszichológia) – a 20. századi német kísérleti pszichológia vezető irányzata, amely a „jó egészek” és a struktúrák elsődlegességét hangsúlyozza a lelki életben. Az alaklélektan túlmegy azon a klasszikus gondolaton, hogy az egész több, mint részeinek összessége: azt hirdeti, hogy az egészek a részekhez képest elsődlegesek.”
– Magyar Virtuális Enciklopédia
Szinte bármiben fogadnék arról, hogy a Nier nem tartózkodott sohasem a konzolosok ‘mindenképp megveszem’ listájának élmezőnyében. A lehúzó, főleg hazai kritikák megtették hatásukat – de az ember kételkedni, bizakodni kezd a Square-Enix név miatt; amiért szigorúbb külföldi lapok is 7+ pontot adták rá a lehetséges tízből; és amiért a játék PS3-as változata vezette a japán eladási listát (2010. április 25-én lezárt héten.). „Ne hallgass a hülyeségekre, nézd meg; ez egy nagyon összetett dolog, rétegjáték. Akit egy kicsit is érdekelnek a művészi témák, annak jó eséllyel a Nier lehet az egyik idei kedvenc…” – hangzott el egy ismerősömtől.
…estét kivár, BRD-t betölt, intrót megnéz, két órát még azzal a lendülettel eltölt a fantasy-szerű világban… majd megállapítottam, hogy az ajánlásnak minden szava bejött.
Téli hóvihar, évek (évtizedek?) óta elhagyatott metropolis fagyott romjai. Középkorú férfi ül összeroskadva az egyik épület földszintjén, kezében vascső, mellette egy díszes könyv. Beteg lánya kicsit odébb, közelében szintén kódex-féleség.
„- Ne érj ahhoz a könyvhöz, Yonah. SOHA.”
Hamarosan mozgás támad odakint és e párost a civilizáció pusztulásakor megjelent enigmatikus energia-alakzatok, ‘árnyak’ támadják meg. A férfi végül mégis a könyvért nyúl a túlélésük érdekében, de addigra már történt valami, amíg a lány kettesben maradt az ősi tárggyal; testén a végzetes betegség mintái futnak végig.
2043-ban vagyunk, nyáron.
A várost robbanás rázza meg, majd több, mint 1300 évet ugrunk az időben. A régi világ romjain középkori fejlettségű településeken és technikai szinten élnek az emberek, néha-néha az árnyakkal kényszerülve harcot vívni. Előzőleg látott főszereplőnk és lánya egy kisvárosban éldegélnek helyi lakóként, csakhogy a kis hölgyet nem rég ismeretlen betegség támadta meg…
Kusza? Meglehetősen… Ennyi tudással, ettől a ponttól kapjuk kézbe Nier (vagy más tetszőleges) nevű hősünk irányítását, hogy kinyomozzuk és orvosoljuk lányunk baját, utánajárva annak, mi is történt valójában. A táj, mely szemünk elé tárul, elsőre leginkább fantasy-re hasonlít, viszont egy pillanatig sem engedi kimenni a fejünkből, hogy új, fiatal világ ez, de a mi civilizációnk romjain. Várhatólag több tíz órát töltünk el a szabadon bejárható terepen, mire a történet meglepő végéhez érünk; több cikkben jogosan a Devil May Cry-hoz hasonlított irányítás ellenére bizony itt egy mászkálós/quest-elős RPG-ről van szó, nem pedig pályákra osztott, rövid játékról. Felépítettségét tekintve pedig még magyarázatokra, magyarázkodásra is szorul az ember, ha pontosan le akarja írni, hogyan épül fel: a Nier néha kameraváltásokkal, játéktechnikai megoldásokkal visszautal régi, klasszikus stílusokra. Hogyan történik ez? Például épületekben gyakran a nézőpontunk oldalra/távolra helyeződik és egy 2D-s platformert kapunk… vagy miután csatlakozik hősünkhöz a varázslatokat biztosító Grimoire Weiss, folyamatosan eregethető lövései miatt az egész szisztéma átmegy az oldschool hagyományokat követő shoot ’em up-ba… Részek és egész kapcsolata – ahogy az alcím is utal rá.
A kezdeti percekben rögtön szembesülünk azzal, miért indul sokaknál a Nier megítélése negatívan: ez pedig történetesen a grafika (720p). Nyilván bűn és visszalépés azoknál, akik az egyre csillogóbb megjelenést és a gyors, felszínes élményt keresik, minden nagyobb címnél automatikus képi forradalmat (el)várva… ez az anyag ilyen téren átlagos és pont annyit hoz, amennyire a tartalom bemutatására szükség van. A szabadon bejárható tájaknál és épületeknél még nincs gond, sőt, mindegyik helyszín hangulatos látványában, a fényhatások kifejezetten kellemesek (barlangból napsütéses tengerpartra kiérve elvakít a hirtelen világosság, lassan állnak helyükre a színek, stb.). A vizualitás stílusban talán az ICO-hoz és a Shadow of the Colossus-hoz áll a legközelebb, nagyobb változatossággal, de gyorsabb átmenetekkel. Az effektek, varázslatok viszont tényleg nem mennek nagy számba, iparosmunka; tudatják, mi akar történni és… ennyi. A Dante’s Inferno szent fényei és a Soul Calibur IV átlátszó selymei valóban magasan verik, ezen nincs mit vitázni. A karakterek külseje megint rendben van, kár, hogy semmilyen trükkel nem lehet igazán közelről megnézni őket: bizonyos kamera-távolságon belül a játék idétlenül ‘elmossa’ a vonalaikat és a hátteret fókuszálja be. Érdekes gondolat, de nem igazán működik, ilyen formában semmi értelme nincs. Szóval, ha 10 órányi demóra kíváncsi valaki a létező legjobb grafikával, akkor kerülni kell a Nier-t – az a kérdés, kinek mire van igénye.
Merthogy következik a tartalom és a hangulat, ahol már tisztán rá lehet ismerni a Square (na jó, + Enix…) keze nyomára. A történet összefüggéstelennek látszó szálakat bogoz ki, hogy egy új felismeréssel újra összetörje a frissen kialakult, valóságnak hitt képet és új alapokról kezdje elölről az egészet. A karakterek a megszokott (?) japán/Final Fantasy stílusban felépítettek, nem kevés titokkal és ha elsőre nem is látszik, de „fekete vagy fehér” jellem helyett inkább szürke árnyalatokkal. Ezért aztán program igazi, legnagyobb húzóereje a fentiek miatt a kíváncsiság lesz, melyet a story alakulása és az érdekes, vagy inkább furcsa szereplők folyamatosan fenntartanak. Részleteiben nézve a Nier-ben nagyon sok olyan elem bukkan fel, melyek máshonnan bőven ismerősek lehetnek. A lepusztított világ és főszereplőnk társával való kapcsolata/szóváltásai a Vampire Hunter D-t és Hand-et idézik; a tájak a már említett Shadow of Colossus-t; a gyűjtögetés, majd a kertünkben nevelt növényekből kinyert főzetek a Monster Hunter-t; és van, ahol oldalakon keresztül olvasni kell, mintha lapozgatós szerepjáték könyvet játszanánk… mégis a végeredmény valami egyedi lesz. Részek és belőlük kialakuló egészek kapcsolata, ismét.
A játék eredetileg két verzióban jelent meg Japánban, X360-on Nier – Gestalt, PS3-on Nier – Replicant címmel. Etikai, anyagi oldalról bizony rezeg a léc, hiszen nem csak apró módosításokban vagy extrákban mutatkozik meg a különbség, hanem valójában két alternatíváról van szó egyazon témára. A Gestalt változatban a beteg lány apját alakítjuk, Replicant-ban pedig a bátyját és mindkét szemszögből kb. ugyanazon történéseken megyünk keresztül. A Gestalt-ban viszont a hölgynek nincs testvére… A történet sajnos úgy válik 100%-os egésszé, ha ismerjük az összes szálat, ha a szerepek behelyettesítődnek. Igen, ez pedig lassan átlép Mulholland Drive-ba, ha eddig nem lett volna elég nagy a kavar… :) A Replicant változat azonban csak Japánban jelent meg, ‘odakintre’ mindenhová csak a Gestalt értelmezést küldték ki, PS3-ra is.
Hangok és zene terén viszont cseppet sem osztotta meg a közönséget a játék. Szintén Square-Enix munka, abból is a legjobbak közül. Férfi és női kórusok, gyönyörűen megírt zenék vérprofi énekhanggal, néhol beteg ötletekkel. Simán bekapcsolja az ember és úgy hagyja a cuccot csak hallgatásukhoz is – persze, amíg meg nem szerzi; szerepjátékokhoz, OST kedvelőknek erősen ajánlott. A szinkronhangok rendben vannak, a színészi játék szintén jó, de sajna nincs minden egyes párbeszéd felvéve, a hétköznapi dolgoknál csak szöveget ír ki a gép. Mindkét esetben (hang/szinkron) talán az angol változat még jobban eltalált, mint az eredeti japán.
Kezelést (PS3) tekintve klasszikus TPS-el van dolgunk. L/R analógokkal vezérelhető a karakter és a kamera, van ugrás (X, duplán is), Négyzettel kombózni kezd hősünk, a Háromszög spec. közelharci támadás, a Kör pedig valami megvizsgálása vagy interakció kezdése. L2-vel védekezni, R2-vel kitérni tudunk (utóbbi különösen jól használható némi gyakorlással), L1 és R1 gombokra pedig egy-egy varázslatot választhatunk ki, melyet erősíthetünk is hosszabb gomblenyomással. Későbbiekben az iránygombokkal választhatjuk ki a használni kívánt fegyvertípust (egykezes kard, kétkezes kard, lándzsa…).
A küldetésekért és legyőzött ellenfelekért tapasztalati pontokat kapunk, nő a HP, MP, stb. Fegyvereinket általában tárgyak vagy nyersanyagok keresgélésével, felhasználásával fejleszthetjük a következő szintre, továbbá lehetőség van afféle rúnázásra is. Az ősi világ után kutatva szótöredékeket találunk, melyeket hozzárendelhetünk fegyverekhez, de akár varázslatokhoz is, tulajdonságaikat javítva ezzel. Mindezt Weiss társunk csatlakozása után szépen menübe rendezi a program, csakúgy, mint küldetéseinket, tárgyainkat és mindenféle statisztikákat…
De ez csak a felszín. A japán alkotásokban általában, mint a Nier-nél is, benne van a lélek; amibe pedig a lelküket beleteszik, abba szükségszerűen a múltból gyökerező érzelmeket is. Talán ez az, ami régóta megkapó a történeteikben, a mélység és a jellemrajzok, melyek bizony mindig nagy hibákra hívják fel a figyelmet. Freud bácsi szerint a világ dolgainak (és saját folyamatainknak) katartikus felismerése az, ami jobbá teszi az életünket – csak figyelni kell az üzenetekre, akár zenéről, akár könyvről, akár 60 órába digitalizált történetről van szó.
T10
2010-06-24 06:21:54Ez nagyon érdekesnek tűnik.
Remélem, kijön egyszer PC-re is.
-------------- automata szoveg -------------------------
Nier (- Gestalt) ( Poison )
http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5817
--------------------------------------------------------
Hoild
2010-06-24 13:19:2320-25 órán keresztül DevilMayCry-stílusban monsztahentelés, közben pár ládatologatós feladat és platformer/Shmup poénkodás. Mindez tipikus (számomra gyomorforgató) mai japcsikonzolfenezi látványvilággal megjelenítve, de az átlagosnál is alacsonyabb kivitelezési színvonalon.
Ez bizony nincs partiban sem az Icóval, se az SotC-vel, ha játékban megnyilvánuló "lélekről" és fantasy rétegjátékokról beszélünk. A Diablóval inkább vehető egy kalap alá, csak szögegyenes sztori helyett ez japcsi zagyvalékkal kábítja a játékost.
<small>Iróni-A-Méter: 1/5</small>
kabal
2010-06-24 17:30:39Én bírom a japán játékokat, Devil May Crytól a Dynasty Warriorson át a Shadow of the Colossusig, de a Niert öt órányi játék után vittem is becserélni. Hál' istennek, megszabadultam tőle.
mercenary
2011-02-03 13:26:24Ehh... Pedig azt kell, hogy mondjam, nekem a Nier az egyik kedvenc játékom. Japán játék még soha nem kötött le annyira, mint ez.
Ok, azt elismerem, hogy az eleje béna és unalmas (gondolom a teszteken is ezért szerepelt csúfondárosan), de ahogy bontakozik ki a sztori, úgy szippant be a feeling, és onnantól iszonyatosan addiktívvá válik.
Kb. 80 órát töltöttem vele, mire Xbox-on kimaxoltam.
Ilyen játék kéne még!
Iróni-A-Méter: 1 - Komolyan gondoltam
dekszter
2011-02-03 15:52:20Mercenary: nem egy esetben láttam vagy olvastam róla olyan bemutatót, ahol az illető bocsánatkéréssel kezdte, hogy "akárki akármit mond, neki igenis tetszik". Erősen megosztó játék.