F.A.T.A.L., a gore-metal fantasy

Szeretnék megosztani veletek egy játékot, ami vélhetőleg jó eséllyel pályázna a „Világ legrosszabb szerepjátéka” címre, ha osztanának ilyet. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a 4chan fórumon hallottam róla először, akkor a világhálós népköltészet ismerői máris fogják majd a fejüket és sajnos azt kell mondjam, joggal teszik.

(https://1d4chan.org/wiki/FATAL)

 

A F.A.T.A.L. ugyanis nemes célt tűzött ki maga elé, szeretné kezelni a szerepjátékokban általában mostohán kezelt nemiség kérdéseit. Ez önmagában érdekes lenne, ám a szerző olyan bumfordi, éretlen, horror-pornón hízott módon ál hozzá, ami leginkább röhögőgörcsöt vált ki az olvasóban. Lássuk, miért is illetem már kezdetben ilyen kemény szavakkal!

 

A bevezetőben egy egész fejezetben biztosít minket a szerző, hogy a F.A.T.A.L. milyen tökéletes történelmi hűséggel adja vissza a középkor, egészen pontosan az 1335. év Európáját. Ehhez képest kapunk egy tucatfantasy világot, törpökkel, elfekkel, druidákkal, bűbájossággal, ahol ráadásul a többistenhit dívik, sehol az oly jól ismert középkori, államok, az egyház, inkvizíció, spanyolok, burgundok, franciák, mórok, százéves háború és úgy alapjában véve semmi, amit egy hozzám hasonló kocajátékos a középkorhoz szokott kötni. A történelmi hűségről ennyit, a játék egyáltalán nem törekszik ilyesmire. Mondjuk kérdés, hogy akkor miért teszi ezt fő céljává már a bevezetőben?

 

A karakteralkotás kissé nehézkes, minden képességet úgy kell kidobni véletlenszerűen, a karakterlap maga tíz oldal, bár ezt nyilván nem hátrányként éli meg a szerző, legalábbis a bevezetőben külön leszögezi: „A karaktergenerálás gyakran legalább olyan szórakoztató, mint maga a játék (!), a lehetséges karakterek végtelen változatossága miatt. Például az alképességek kidobásakor 199²⁰ változat lehetséges.” Már ha ez valakit lenyűgöz… Nyilván elkerülte az alkotó figyelmét, hogy ha az egyes képességek egytől ezerig terjednének, vagy egytől egymillióig, esetleg nem csak húsz tulajdonság lenne, hanem száz, akkor máris exponenciálisan nőne a karakterek „változatossága”, így vélhetőleg a játékélmény is.

 

Alapvetően nyolc faj választható, néhány alfajjal együtt, például indíthatsz sötét vagy világos elfet is, illetve hegyi trollt vagy földalatti trollt is. Itt kezd megmutatkozni a játék egyik alapbetegsége is: Mindenre van benne táblázat. A majd’ ezer oldal nagy részén különböző lehetetlen táblázatok terpeszkednek, amiknek legalább a négyötöde első látásra tökéletesen fölösleges. Például máris találhatunk egy százalékos táblázatot az egyes fajok megoszlásáról, amiből azonnal megtudhatjuk, hogy a sötét elfek a világ népességének 2% -át alkotják. A fajok közül némelyik tökéletesen játszhatatlan, például a törpök azonnal kővé válnak, ha napfény éri őket, a bugbear -ek, „Tavasszal, nyáron és ősszel a tengerparti emberi településeket fosztogatják, élelmet, rabszolgákat rabolnak.”. Vagy éppen nyílt titok, hogy a bugbear gyerkőcök képzésének emberek boncolása is része. A sötét elfek az erdeikbe tévedők irhájából bőrdíszműtermékeket készítenek. A koboldok kedvenc rabszolgái az emberek, akiket minden módon megaláznak, éheztetnek, vernek. A hegyi ogrék egyetlen, a könyvben említett időtöltése a mit sem sejtő utazók halálra zúzása, illetve az egyik ogre alfaj a Kinder-fresser legfőbb jellegzetessége, hogy embergyermekekkel táplálkozik, a trollok pedig egyöntetűen emberevésből tartják fenn magukat. („Bár a hegyi trollok az agykéregre és az azt körülvevő folyadékra vágynak, szeretik a limbikus rendszer ízét is, az amygdalát, bazális ganglionokat és a hippocampust. Furcsamód a talamuszt mindig meghagyják, de megeszik a hipotalamuszt.”) Nem tudom, de nem tűnt föl ezeknek a fajoknak, hogy az erdőkben élnek őzikék, nyuszikák, vadkanok, stb. akiknek nincsenek fegyverei és hadseregei? Miért mind az emberekre fenik a fogukat? Gyakorlatilag az egyes játszható fajokról csak két dolgot tudunk meg: Kapunk egy részletes leírást arról, milyen módon kínozzák, gyötrik emberi rabszolgáikat és közepesen részletes leírást arról, milyen pózokban szeretkeznek. Ezek után próbáljunk meg bármilyen más fajú karakterrel egy emberlakta városba lépni, úgy, hogy ne verjenek agyon a helyiek. Mellesleg számomra értehetetlen, hogy ezek után az emberek miért nem törekszenek ezen lények kiirtására, ha például a sötét elfek a népesség 2% -át alkotják, az emberek pedig egészséges egyharmadát.

 

Jól jellemzi a játékot az egyes fajok társadalmainak leírása. Például a Bugbear társadalomról ebből a fejezetből két adatot tudunk meg: Kínozzák, megalázzák az emberi rabszolgáikat valamint semmibe sem nézik, haszonállatként tartják saját feleségeiket, akik nem elegek a bugbear férfiaknak, de mivel megcsalni nem akarják őket ezért emberi településeket rohannak le és megerőszakolják a nőket, majd aztán nejeik elől elhallgatják, mekkora élvezet volt ez nekik. Aki ekkora hülyeséget le tud írni, az sajnos egyéb gazságokra is képes. Az alábbi idézet tökéletesen visszaadja a leírások hangulatát: „Az emberi rabszolgákat szaporodásra buzdítják, vagy kényszerítik, hogy a bugbear -ek hozzájuthassanak kedvenc csemegéjükhöz: Rossz embergyerekekhez. Éppen ezért minden embergyereket rosszaságra buzdítanak. Minden olyan gyereket, aki nem hajlandó rosszalkodni, megölnek és a szüleinek meg kell őket enni; így minden szülő rosszalkodásra biztatja gyermekét.”

 

Ha kiválasztottuk a fajt, megkezdődhet a karakteralkotás. Itt kezdenek igazán tobzódni a táblázatok. Szó szerint mindenre találhatunk táblázatot, életkor, életkor módosítók, magasság, magasság módosítók, testsúly, testsúly módosítók, testtömegindex (BMI), testtömegindex módosítók. Hajszín, szemszín, hajhossz, természetesen fajonként külön. Arcvonások, lábméret, ökölkerület, fejkerület. Amit csak akarsz. Ezek után 1d1000000 kell dobni, igen, egymillió oldalú kockát, azaz hat tízoldalút egymás után. Ha az eredmény 000001, akkor valamilyen fejlődési rendellenességgel is rendelkezik a karakter. Szerintem e játék egész története alatt nem fognak összesen egymillió karaktert alkotni, tehát mindenképpen szükséges volt ezt a szabályt bevenni az alapkönyvbe. Egyébként ha egy karakter teherbe esik, tízmillió oldalú kockát kell dobni, ez mutatja meg, hogy ikrek, hármas- vagy ötösikrek születnek -e?

 

Innentől kezd igazán félremenni a dolog. Van egy-egy külön táblázat a hímvessző és a mellbimbóudvar méretére, színére, melltartóméretre, mellbimbó hosszára, a hüvely átmérőjére és mélységére is (természetesen külön-külön), valamint a nyelv méretére és a végbél tágíthatóságára is. Itt már vakartam a fejem, nem igazán sikerült egyetlen kalandot sem kigondolnom, ahol ezek az értékek olyan fontosak lennének, hogy külön táblázatot érdemelnének, de a következő fejezet azonnal megadta a választ a kétségeimre, a címe nemes egyszerűséggel: „Testnyílás repedés„. Igen, éppen azzal foglalkozik, milyen sebzést okoz, ha túllépik a fenti táblázatokból kiolvasható értékeket. Ezen a ponton nyer értelmet az Ökölkerületet megadó táblázat is. Ehhez képest a következő „Szűzhártya ellenállása” fejezet már egészen békésnek mondható. Természetesen egy külön fejezet szól a menstruációról, és a csecsemőhalandóságról is. Nem tudom, eddig hogyan voltunk meg úgy, hogy nem tudtuk kidobni, milyen eséllyel születik halva a karakterünk gyermeke.

 

Külön táblázatot kapott az alkohol, a marihuána és a varázsgomba is, de ezen már meg sem lepődök, a betegségek felsorolása viszont heveny röhögőgörcsre ingerel. A lépfene például minden ötödik karaktert megöli, szerepel a rák, a bárányhimlő, a cukorbetegség, az agyvelőgyulladás is, a Tourette szindróma, sőt az izomsorvadást is sikerült bevenni a felsorolásba. Könyörgöm, egy öröklött betegséget? Lássuk be, hogy egy igazi kemény pestisjárvány idején nem a bárányhimlő vagy a Tourette-szindróma jelentette a fő gondot. A legjobb poén mégis a lábjegyzetek közt vár: „Bár a Fatal Games vette a fáradtságot, de semmilyen bizonyítékot sem találtunk nemi betegségek létére a középkorban.„

 

A tulajdonságok 1-199 közötti értékeket vehetnek fel, a meghatározásuk kockadobással történik, (10d100/5)-1 képlet alapján. Hogy miért? A húsz tulajdonság kicsit soknak tűnik, a kidobásuk egészen pontosan négyszáz tízoldalú kockadobást igényel, de ez legyen a legkisebb baj. Mindhez huszonöt oldalon terpeszkedő kilométeres táblázatok tartoznak, amik komoly vállalkozássá tesznek minden karakteralkotást.

 

Jellemábrázolásra három párhuzamos rendszer is létezik az egyik az etikus-etikátlan és morális-amorális jellemek változatai, semmi új (rend-káosz-jó-gonosz), ehhez még igazi tortadiagramokat is kapunk, például a sötét elf népesség jellem szerinti megoszlását ábrázoló rajz roppant hasznos, nem is tudom, hogyan lehetne e nélkül szerepjátékot írni. A második rendszer a vérmérsékletet határozza meg a hagyományos görög bölcselők jellemábrázolására épül. Egynek elmegy, legalább nem agyonhasznált ötlet. A játék legelképesztőbb tulajdonsága a Romlottság, ez egy százalékos érték, ami azt határozza meg, milyen szexuális tevékenységre kapható a karakter. Természetesen két különböző táblázat található a könyvben férfiaknak és nőknek is, érdekes összehasonlítani őket, leginkább a szerzők pornófilmeken edzett elméjét dicséri, a valósághoz nem sok köze van. Például az orális szex alacsonyabb Romlottság értéknél lehetséges, mint a közösülés, holott legjobb tudomásom szerint a középkorban az előbbi egyértelműen paráznaságnak minősült, míg az utóbbi a fajfenntartáshoz szükséges lévén mégsem számított magától értetődően halálos bűnnek. A bevezetőben külön kiemelt történelmi hitelesség körülbelül ennyire valósul meg ebben a játékban.

 

Elmebetegségek is beszerezhetőek, bármelyik tulajdonságot újra dobhatja a játékos, ám cserébe egy elmebetegséggel gazdagodik. Magamat művelt embernek tartom, de az itt leírt lelki torzulások felét először láttam életemben, nem tudom, a középkorban mennyire voltak elterjedtek. (Pl: Abasiophilia, Acrotomophilia, Autoabasiophilia…) A leírásaik a szövegszerkesztő kivágás-másolás parancsaival készültek, csak a kulcsszót cserélték ki az egyes bekezdésekben, ez a fejezet hihetetlenül unalmas.

 

Az összes elképzelhető társadalmi jellegre van külön táblázat, kidobható a születési rang, a testvérek száma, a családi állapot és még egy csomó apró adat. Érdekességképpen a családi állapot 1d100 dobáseredménye: 01: Elvált; 02-03 Külön élnek; 04-43: boldogtalan házasság; 44-83: magányos; 84-100: boldog házasság. Érdekes a szerző világlátása, két és félszer nagyobb az esélye a boldogtalan házasságnak, mint a boldognak, viszont a rengeteg boldogtalan házasság ellenére nagyon kevés a válás.

 

Az egész könyvben elszórtan latin mondásokat találhatunk, amelyek értelmét sajnos gyarló elmém képtelen felfogni. Az elején még közismert szállóigék olvashatóak, mint például: „Borban az igazság” ám legtöbbjük ilyesmi: „végig hűséges” ”egy hízelgő nyelv hazugságai” „Útállak” „A hit erősíti a birodalmat” „Most innunk kell” „Kurva vagy!” Hogy ezek mit akarnak jelenteni, vagy mire jók, egyszerűen felfoghatatlan.

 

Egy egész fejezet szól a mesterségekről, amik amolyan kasztként működnek, de a szerző nagyzási hóbortja itt is előtör: Vagy százötven mesterséget sorol fel, az órásmestertől a fejőnőn át a bádogosig. Mindhez egy fél oldalnyi leírás is tartozik, ami eleve lehetetlenné teszi, hogy valaki is tudatosan válasszon mesterséget, hiszen nem tudok olyan elvakult rajongót elképzelni, aki ezt a csekély száztíz oldalnyi tömény statisztikát elolvasná és annyira megértené, hogy el tudná dönteni, milyen kasztú karaktert szeretne indítani. Minden egyes mesterségnél pontosan leírja a szerző, hogy milyen cselekvések után kap tapasztalati pontot. Például a pincérnő minden elégedett vendég után kap egy tized AP -t, a borkereskedő minden eladott üveg bor után kap egy AP -t, a bádogos minden elkészített vagy eladott konyhai eszközért kap egy AP -t, a kocsmáros minden felszolgált hordó után egy AP -val gazdagodik, a cserzővarga minden kiló cserzett bőrért kap egy AP -t. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy katona annyi AP -t kap, amennyi sebzést kioszt Vagyis egy bunkócsapás 2d6 AP -t ér egy katonának. Ebből könnyen kiszámolható, hány hordó bor után szerez egy kocsmáros annyi tapasztalatot, amennyit egy katona egy kocsmai verekedés során. A kérdés viszont az, hogy milyen kalandot lehet mesélni ezeknek a népeknek? Ha a kocsmáros csak úgy léphet szintet, hogy piát ad el, miért tenne mást? Ha például a karakteralkotáskor a kocsmárost választod, a két másik játékos pedig a bádogost és cserzővargát, mit fogtok csinálni a kaland alatt? Mert ha valaha szintet akartok lépni, akkor bizony a mesterségeteket kell művelni, azt meg minek? Ha unalmas kulimunkát akarsz végezni, nyugodtam beállhatsz segédmunkásnak bárhová, ahhoz nem kell szerepjáték. Ha meg úgyis mindenki katona és orgyilkos lesz, minek a többi ezer szakma? Töltelékszövegnek, mert szégyellte a szerző, hogy csak nyolcszázhatvan oldalasra sikerült a játéka?

 

A képzettségrendszert természetesen sikerült táblázatokba fojtani, minden egyes képzettség a saját kis táblázata alapján működik, tökéletesen használhatatlan az egész. Például a bunyó képzettségnél van egy táblázat, amely megmutatja, hogy melyik dobás milyen támadást és sebzést jelent. Igen ám, de ez fajonként különbözik, úgyhogy minden egyes faj külön táblázatot kapott, így a tizenegyes dobás fekete törpe esetén ököllel a gyomorra bevitt ütést jelent (1d4 sebzés), míg barna törpe esetén háton könyöklést (1d4 sebzés), fehér törpénél visszakezes pofont (1 sebzés), elfnél hajhúzást (0 sebzés), embernél háton könyöklést (1d6 sebzés), koboldnál lábsöprést (1 sebzés) és így tovább orrvérzésig. A képzettségek majd’ kilencven oldalon terpeszkednek és gyakorlatilag mind másképp működik, a saját kis táblázata szerint, hogy véletlenül se lehessen megjegyezni belőle semmit sem. A képzettségrendszer tökéletesen használhatatlan, ha van olyan perverz aki élvezi a telefonkönyv lapozgatását, talán ő némi örömet lelhet ebben, másról ezt nem nagyon hiszem.

 

A harcrendszer még akár használható is lenne, tulajdonképpen elviselhető mennyiségű táblázatot tartalmaz, de kétlem, hogy ezek után bárki is eljutna az első összecsapásig. A Látványos belek táblázatok visznek csak némi színt az egészbe, ezek tulajdonképpen kritikus sebzés táblázatok, amik néhány orvosi pontatlanságtól eltekintve csak a szokásos formájukat hozzák: „Vágás a lágyékra, Nő: 11-16 dobás: A csapás átvágja a szeméremcsontot és megnyitja a méhet. Ha terhes, akkor a célpont azonnal véresen elvetél, ha a magzat három hónaposnál idősebb, a baba 1d100% eséllyel a fegyverre szorulva kiemelkedik a sebből. 1d10 percen belül hangyák és megfelelő repülő rovarok, például döglegyek lepik el az elvetélt magzatot.” (Az 1d100% esély igazi érdekesség: Dobsz egy százoldalú kockával, ez adja meg a százalékos esélyt, ami alá kell dobnod, majd dobsz még egy kockával és ha ez alá dobsz, megvan.) De miért harcolna egy terhes nő? Ez olyan gyakran esik meg játék közben, hogy a teljes bekezdésnek erről kell szólnia? Ha pedig menekül, nem elég annyi, hogy a mesélő leírja, ahogy lekaszabolják?

 

A varázslatrendszer rákfenéje, hogy a legtöbb varázslat hozzávalókat igényel. Ezt azonban nem találjuk meg a varázslat leírásában, hanem minden egyes varázslat megtanulásakor véletlenszerűen kell hogy meghatározzuk egy kilométeres táblázatból. Például itt az első szintű Pókláb nevű varázslat. Rövid időre ragadóssá teszi a célpont kezét, aki így fel tud mászni a falon. Alapvetően nem nagy cucc, egyszerű kis varázslat, megtanulja Józsi és Béla varázsló is. Józsi azonban egyest dob a véletlenszerűen meghatározott hozzávalók táblázatából és ezért neki innentől a Pókláb varázslat elmondásához szükséges hozzávalója: „Egy nőnemű áldozat, akit pucéran egy kőoltárhoz bilincseltek és aki meghal a varázslat elmondásakor.” Béla varázsló viszont ötvennégyet dobott, neki egy hajtincs kell csak a varázslat elmondásához. Hogyan lehet így bármilyen karakterfejlesztésről beszélni, ha egy varázslat értékét kizárólag a véletlen szabja meg? A legegyszerűbb varázslathoz is kellhet elérhetetlenül drága hozzávaló, például egy áldozati sárkány (019) és fordítva, a leghatalmasabb varázslat is kihozható egy bármilyen csontdarabból (072), csak szerencse kell hozzá. A teljes felsorolásban ezer különböző hozzávaló szerepel, ezek jelentős része beszerezhetetlen, mint például: „egy tincs egy nő hajából, aki az utóbbi egy órában húsz férfit nevettetett meg„. Természetesen a varázslat elmondható a hozzávalók nélkül is, ez csak azzal jár, hogy egy fájdalmasan hosszú táblázatból véletlenszerűen ki kell hogy dobj egy mellékhatást, ami azonnal megtörténik. Semmi komoly, ízelítőnek azért itt van néhány:

 

Ez csak ízelítő volt, a teljes felsorolásban kétezer (!) tétel szerepel ,de ebből is látható, hogy a fenti példában említett Józsi varázsló vélhetőleg soha az életben nem fogja elmondani a Pókláb varázslatát, hacsak nem közveszélyes őrült. Azt hiszem ennyiből is látható, hogy a varázslatrendszer alapvetően elhibázott, tökéletesen használhatatlan. Ha valaha valaki varázslásra adja a fejét vagy elképesztően szerencsésnek kell lennie, vagy nagyon hamar nagyon csúnya véget ér.

 

A varázslatok természetesen unalmasak, és csak röpke százkilencven oldalon terpeszkednek, könnyű nyáresti olvasmányként tudom ajánlani őket bárkinek. Mármint bárkinek aki úgy érzi, lehet hogy öngyilkos akar lenni, de még nem tudja biztosan. Azért gyöngyszemek itt is akadnak: Romlottság növelése, vagyis a varázslat lejjebb taszítja a célpontot a romlottság táblázaton. Benőtt köröm, vagyis a varázslat hatóidejére az áldozatnak benőtt körme lesz. Mell növelése. F.A.T.A.L. varázslat, aminek hatására minden élet elpusztul a világban. Tedd magadévá a holttestét varázslat, ami egy női hullát olyan káprázattal borít, amitől élőnek látszik és érződik és mint ahogy az író megjegyzi, ezt legtöbbször azért mondják egy holttestre, hogy közösülhessenek vele. Végül pedig itt a nagyszerű oroanal varázslat, aminek hatására egyazon testnyílás szolgálja ki a száj és a végbél működéseit is.

 

A játék világáról nem sokat tudunk meg a könyvből, ezt egy beígért, ám eddig szerencsére meg nem jelent kiegészítőben írták volna le. A könyv többi része felejthető, varázstárgyak, kincsek, tanácsok mesélőknek, és társaik. A könyv végén még megcsodálhatjuk a szerző fényképét is, ez nagyon hasznos ha a szebbik nembe tartozunk, jól véssük az eszünkbe a vonásait és sohase maradjunk vele kettesben még egy liftben sem!

 

Mindent összevetve a F.A.T.A.L. valószínűleg méltó a minden idők legrosszabb szerepjátéka címre, nehézkes, tökéletesen használhatatlan szabályrendszere miatt gyakorlatilag játszhatatlan, míg a folyton előkerülő horrorpornóelemek miatt egyszerűen csak nevetséges, viszont számos világhálós mém forrása így valószínűleg évekig találkozhatunk majd a könyvből vett idézetekkel, amik elrettentésül szolgálnak majd a jövő játékfejlesztőinek.