Shane Carrson: Kígyófészek

Gulandro2010-10-01

7 4 perces olvasmány

Címkék

Gyors egymásutánban jelent meg az újkori M.A.G.U.S. kiadványok legfiatalabb irányzatának két képviselője. Mondhatni, hogy felocsúdni sem volt időnk, de máris két lapozgatós játékkönyvvel lett „gazdagabb” az elénk táruló kínálat. Igyekszünk hát felvenni az iramot a rohanó eseményekkel.

Akik hozzám hasonlóan az előző évezredben sajátították el az írás-olvasás képzettséget nosztalgikusan emlékezhetnek vissza a kezdetben Jackson és Livingstone neveivel megjelenő lapozgatós könyvsorozatokra. Akkoriban mindenki azt remélte, hogy előbb vagy utóbb megjelenik valami a M* égisze alatt is, olyan minőséget képviselve, mint a regények és a szerepjáték akkoriban.

Ez a kérdés és várakozás aztán végigkísérte az új évszázadba lépő háttérvilág vándorlását. Általában az újabb főszerkesztők ezt is mindig megígérték, hogy lesz ilyen és akkor nagyon jó lesz. Elmondható, hogy komoly vitákat robbantott ki ez mindig is a rajongók körében, miszerint milyennek is kellene lennie egy ’igazzy’ M.A.G.U.S. lapozgatós könyvnek mikor majd megjelenik.

Két irányzatot tapasztaltam én köreimben ezzel kapcsolatban. Az egyik az eredeti lapozgatós könyvek hangulatát szerette volna viszontlátni, száműzve kicsit az intrikus és egy tengely körül forgó történeteket, előtérbe helyezve a ritkán használ szörnyeket és a kalandozást. A másik elképzelés szerint sokkal inkább kellene a szerepjáték egy írásos formájának lennie, részletesebben taglalva a mellékszereplőkkel kapcsolatos interakciókat.

Elűzve a fantazmagóriákat el lehet mondani, hogy egyik véglet sem valósult meg végül. Egy érdekes középút lett az első és immáron második kötet is. Terjedelemre egy klasszikus 400 pontos könyvről van szó, külsőre a Kígyófészek kapcsán egy kellemes zöld hatású borítóval, amin diszkréten tüntet a M* jel. A fülszöveg kellemesen semmitmondó, szinte nosztalgikusan retro („Ez a könyv nem olyan, mint a többi: itt te vagy a főszereplő!”). Mély sóhajjal kutatok tarsolyomban a két kocka, radír, ceruza, írólap és egy kis szerencse után.

Külsőségeknél maradva a borítófestmény Elena Bespalova munkáját dicséri. Sejtésem szerint egy újabb deviantart-os művészről van szó. Gyertek elő lassan hazai grafikusok! A belső fekete-fehér rajzokat azért már Nóthof Ferenc jegyzi, megnyugtató kissé. Az már kevésbé, hogy a borítón egy angol név szerepel, pedig két lapozásra már Kertész Péter az alkotó. Az első könyvnél még jogos volt, hogy a korábban debütált írónő megtartsa a művésznevét, de hogy ez itt is irányzattá váljon az több mint elszomorító.

Eljutva a belső tartalomig a színes Dragon Age és Mass Effect 2 reklámok között egy M* lapozgatós könyvet találunk. Elsőként megismertetik velünk a játékkönyvek fogalmát, végigvezetnek a játékrendszer ismertetésén, majd a karakterünk specifikálásán. Ennek a második eleme az izgalmasabb, mert egy olyan öszvér rendszer lett, amitől szerepjátékosként is elszörnyedtem egy kicsit. Bár lehet csak nekem van felmentésem közédobásos rendszerek alól. Tény, hogy az első kötet óta nem változott sokat és már akkor is nagyon rossz volt, azt leszámítva is, hogy ott aztán a könyvben előkerülő új elemek (pl. vértek) magyarázata elmaradt…

Új elem viszont a pszi képesség, ami nagyon innovatív módon lett megvalósítva. Azoknál a fejezeteknél, amelyeknél mód van a használatára külön jellel jelzi a könyv, ahhoz a ponthoz húszat adva pedig eljutunk a diszciplína kiválasztó pontra és választunk az opciók közül. Bár annak ellenére, hogy én ezt jó ötletnek találom (itt és most) és ugyan nem használja nyakra-főre a könyv (három vagy talán négy alkalommal találkoztam vele), de ez egy önmaga kreálta zsákutcába vezető megoldás. Minden ilyen kis kitérő legalább 10 pontot fog igényelni a könyvből és az itt is látszik, hogy nehezen tudnak gazdálkodni a 400-as terjedelemmel.

A karakterek érdekessége, hogy minden könyv más kasztú, fajú és szintű (!!!) karakterek történetéről szól. A nemet mi magunk választhatjuk meg, a borítóképek ellenére is (számít majd). Ez egyrészről nagyon modern és nagyon innovatív, másrészről komolyan gátolja a fantáziát, hogyha ilyen megkötésekkel játszat egy könyv. Bár lehet ez is csak a régi könyvek aszexuális és nemtelen kalandorai iránti nosztalgia nálam.

Kalandjaink színhelye Ifin lesz, amelyről egy részletes térkép is helyet kapott a könyvben. Egy dorani magiszter leszármazottjaként a harcos útjára léptünk dacból, azonban a múltunk utánunk nyúl és ennek alkalmából a Szövetség kéri segítségünket egy régóta gyűrűző ügyben. Helyi zsoldosként hamar elvegyülünk az Acél és Oroszlánban megénekelt kikötői életben, hogy Tharr szörnyisten hívei és egy elveszett diplomata után kutathassunk. Intrikusnak intrikus, de kecsegtet a kaland ígéretével.

A régebbi rajongók mostanra komolyan vakarhatják fejüket, hogy ez érdekelheti e őket egyáltalán. Nekik mondom, hogy a könyv több utalással bír Renier klasszikusa és a jelenkori bíborgyöngyös mizériára is. Hogy aztán a címből a veterán kalandozók mire asszociálnak szerintem már tényleg csak tapasztalat és logika kérdése. Az új rajongóknak mindenképpen remek bevezetés ez valami nagyobb dologba … bár ezzel milyenségéről még nem ejtettünk szót.

Shane Carrson érezhetően bír egy kalandmesteri tálentummal, karakterei szokatlan élénkséggel jelenítik meg előttünk Ifin utcáit. A hangulatos (bár elég szűk marokkal mért) képanyag pedig rátesz még egy lapáttal a beleélésre. Voltak pillanatok, amikor kifejezetten élveztem a részletesebb kocsmai események leírásait és átélését. Hogy maga a történet sajnos elég egyszerű, az betudható a kezdeti irányvonalnak (bezzeg majd ha tizedik szintűekre írják). Személyesen én csak azt hiányoltam itt is, hogy lényegi kalandozás helyett jobban dominált a cselédek és kofák faggatása és lefizetése, mint a felfedezés vagy bármi olyasmi, amit ilyen könyvekben élvezni szoktam.

Annak ellenére, hogy az írónak ez az első ilyen könyve elég jól oldotta meg a kisebb-nagyobb buktatókat. Bár a Tűzhegy varázslójának labirintusára emlékeztető kazamata járás a 12 pont között órákig kikezdte az idegeimet késő éjjel, de ezt leszámítva nem volt olyan rész ahol túl öregnek éreztem volna magamat ilyesmihez. A befejezésen még lehetett volna komolyan csiszolni, csalódottan vettem tudomásul, hogy nem volt nagy finálé, de az legalább három verzióban.

Furcsa ez a sorozat. Ez az irány, amit választottak neki nem feltétlenül rossz, de láthatóan zsákutcába vezet. Remélem ugyanakkor, hogy megtalálja a maga közönségét, még ha konkurenciája nincs is a piacon semmilyen téren. Ez utóbbi miatt még inkább fájlaltam, hogy kezdve a művésznévtől, nem volt sokkal bátrabb semmiben és biztosra fogadott az írója. Hát szoktak olyat úriemberek?

Gulandro2010-10-01

7 4 perces olvasmány

Utolsó hozzászólások [Ugrás a fórumhoz]

Bulldy

2010-10-01 14:09:26

Én ajándékba kaptam meg a Kígyófészket (egy ismerősömtől, aki emlékezett rá, hogy engem érdekel az ilyesmi és olyan ajándékot akart, aminek örülök - nem tudhatta, hogy évek óta bottal sem nyúltam MAGUS kiadványhoz).

Kellemes meglepetés volt. Hál'istennek nem voltak benne aquirok, sötét elfek, krán és toront is csak említették. A sztori egyszerű, de a lapozgatós könyvek terjedelmi határain belül szerintem nem lehet sokkal bonyolultabbat csinálni. A hangulatra nekem nincs panaszom - egy első szintű harcos egy Ifin-kaliberű városban nem nagyon hivatott másra, mint a maga köznapi módszereivel nyomozgatni, időnként pedig némi csetepatéba keveredni.

Ha nem fogadtam volna meg, hogy DV könyvért többet pénzt nem adok, akkor lehet megvenném a következőket is. Így ez sajnos elmarad, de ez nem az író hibája, ő mindent megtett és jól is teljesített. Szerezzenek mellé magyar grafikusokat, akik a borítót is a könyvhöz rajzolják, kicsit csiszoljanak a dolgon és jó lesz! És igen, rá lehet írni az író eredeti magyar nevét, nem kell ez az erőltetett külföldiesség. A Kertész Péter semmivel sem hangzik rosszabbul, mint a Shane Carrson. Sőt.

onlyzerosandones

2010-10-02 16:52:57

"Sejtésem szerint egy újabb deviantart-os művészről van szó. Gyertek elő lassan hazai grafikusok!"

"Szerezzenek mellé magyar grafikusokat, akik a borítót is a könyvhöz rajzolják, kicsit csiszoljanak a dolgon és jó lesz!"

A magyar grafikusok mindig is készen álltak

Marcus

2010-10-02 19:21:45

Szerintem ez a könyv az első rész (A Viharfaló titka) gyakorlatilag felhavított változata. Ugyanúgy városban mész és nyomozgatsz, csak minden egyes elemében jobb annál. Csak lassan ki kellene mozdulni a városokból, illetve lehetne ezekben a könyvekben "több Ynev", mert így a veteránok nagyon hamar le fognak állni ezekkel, és a fiatalság meg nem fogja csak úgy magától tonnaszámra venni.