Megjelent a Lavarhion 8. száma (+novella)
Megjelent a Lavarhion nyolcadik száma amelyet a http://www.lavarhion.site90.net/ oldalon megtalálsz.
A nyolcadik számban Toron vidékéről és a Quiron tenger partvidékéről származó fóliánsokat gyűjtöttük össze!
Álljon itt egy kis ízelítő:
A másik igazság
Tél kellene, hogy megértsem a csupasz vázakat!
Ösvény kellene, hogy tudjam merre tartok!
Folyó kellene, hogy ne nekem kelljen lépkednem!
Fény kellene, hogy lássam az igazságot!
Hit kellene, hogy ne kelljen a fény…
(pyarronita fohász)
Furcsán nagy volt a csend. Az ivóból és a fogadó étkezőjéből sem hallatszottak hangok. A lány a lépcsőfordulóban várt három pillanatig. Aztán, mint a mókus, felszaladt a lépcsőn, olyan gyorsan, hogy a fordulókban a korlátba kellett kapaszkodnia, nehogy elveszítse egyensúlyát. A szobák ajtai szabályos rendben sorakoztak a folyosókon. Mindenütt ugyanannyi. Mind csukva. Rég feladta már a próbálkozást. Szaladni kellett fölfelé a lépcsőn. Egészen addig, amíg bírja. Sosem előbb. Sosem tovább. Milliószor fölfelé – de legalább háromszor. Érezte, hogy kiszakad a szíve a helyéről. Levegőt is alig kapott. De csak így menekülhet el. Csak így. Térdeire görnyedt, szinte kúszott, hogy elérje a szobát. A Harmadik után. Az ajtóhoz érve óvatosan felkapaszkodott, fülét a fára szorítva hallgatózott. Csend volt. Óvatosan benyitott: a szoba üres volt. Az ablakokon túl nem látszott semmi, csak a végtelen sötétség. Az ágy bevetve, a ruhák példás rendben sorakoztak a ládán. A kefe a fésülködőasztal előtt hevert a padlón. A lány elindult, hogy felvegye, de előtte óvatosan betette maga után az ajtót. Lassan kellett menni, nagyon lassan. Egy nagyot előre, három kicsit hátra. Így nem hallhatják meg. Elérte a kefét. Megsimította a benne maradt aranybarna hajszálakat. A háta mögött kinyílt az ajtó.
– Tudod-e, miért vagy itt? – Nem volt válasz, csak egy bizonytalan bólintás. – Akkor beszélj! Mondj el mindent, amit tudsz!
– Az anyu… Anyukám a Fogadóban dolgozik. Főz. Apa elment, úgyhogy én ott vagyok vele. Nézem az embereket. Az öreg Terdál, aki a vendégeket fogadja, mindig megengedi, hogy ott legyek vele… Nagyon szép ruhájuk van az embereknek. Virágok vannak ráírva sokszor. Aztán jött a néni.
– A toroni nő a bíbor ruhában?
– Igen! Vér a ruhája. Nagyon szép. Csilingel, miközben jár. Meg hosszú haja is van, a derekáig ér. Sárga. Észreveszi, hogy nézem, és rám mosolyog. Nagyon szép a mosolya, az összes foga megvan. A szája is be van pirosítva. Azt mondja, szép kislány vagyok. Furcsán mondja a szavakat. Felkísértem a szobájáig. Mentem volna tovább is, de Terdál becsukta az ajtót. – A nő elveszítette tekintete fókuszát, és zavartan motyogni kezdett. – Az evő tele van, az ivó még jobban. A szobákhoz meg nem mehetek, mert baj lesz. Anya mindig ezt mondja. Az ivónál rosszak. Hangosak és prüszkölnek. Ott padok vannak, hogy ne szedjék szét nagyon…
– És mi történt az asszonnyal?
– Én nem csináltam semmit! Háromszor kell felmenni a lépcsőn, egyszer fordul a folyosó és a negyedik ajtó. A többi zárva.
– Ott lakik a papnő?
– Már üres.
– Mi történt?
A fejét rázta.
– Nem tudod? Akkor azt mondd el, mire emlékszel!
– A néni szépen mosolyog rám. Furcsán mondja a szavakat. Szeret. Csilingel a ruhája. Kinyitom az ajtót. A földön fekszik. Folyik le róla a ruha. Az egész padló olyan. Fekete tőr van a közepén. El akartam futni, de kinyúja a kezét. Odamentem hozzá. Mondta, hogy segítsek. Szépen meg volt rajzolva a melle is. Kígyó mászik virágra. Világít. Sötét alakok jönnek. Beborítanak feketébe. Aztán felébredek.
– És arra ébredsz, hogy én kérdezgetlek? Meg a másik két atya? – mutatott az öreg Kyel-pap az ajtóban álló társaira.
A nő a fejét rázta.
– Nem. Az ajtónál ébredek. Terdál sincs ott, senki. A sötét ruhások keresnek. De elfutok. Háromszor kell felmenni a lépcsőn, egyszer fordul a folyosó és a negyedik ajtó… Aztán még tovább. A többi ajtó zárva van.
A kihallgatást vezető inkvizítor érdeklődve nézett a mögötte állókra.
– Valamiféle kezdeteleges Antiss-használat. Létrehozta a Vörös Kupa Fogadót. Gondolom, mert ezt a helyet ismerte legjobban… Itt rejtőzött az orwellánusok elől.
– Ennyi ideig?
A Dreina-pap szótlanul bólintott.
– Mondd, gyermek! Mi történt ezután?
– Futottam előlük. Fölfelé!
– A tetőre?
– Olyan magasra sohasem futottam. Sosincs vége az emeleteknek. El lehet bújni a lépcső alatt, meg a folyosó kanyarjában. Az ivóban rossz emberek vannak, de az evőben levők segítenek. Anya meg Terdál sincs sehol. A konyhából zárva az ajtó. Csak fölfelé lehet menni. A lépcsőn. Minden emelet negyedik szobája. A többi zárva.
– Bementél a szobába?
– Nem.
– Hazudik.
– Benéztem. A nő van ott. Vérruhában. Fésüli a sárga haját és mosolyog. A tükör előtt ül. Hatalmas a szobája. Az ablakaiból látni lehet a kék tengert, meg a szürke kőpalotákat, meg a fekete barlangokat.
– És sárga virágos réten gyilkosságot nem láttál, gyermek? – vetette oda gúnyosan az eddig csendben az ajtó mellett álló Uwel-lovag.
A nő a fejét rázta.
– Hazudik – mondta halkan Kyel szolgája.
A terem közepén lévő asztalnál ültek, mind a hárman. Már sötét volt, de egyiküknek sem akarózott gyertyát gyújtani ott, ahol az igazság fénye világít.
A magas, díszes ruhát viselő Dreina-pap ki-kinézett az ablakon. Ő volt a legfiatalabb a szobában. Az ereni estében tovatűnő embereket bámulta. Olyan gondtalannak, boldognak és felelőtlennek tűntek innen. Kívülről. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi… Apjának szavajárása volt ez, aki szintén a rendet szolgálta. Fiának nehezére esett már ez a feltétlen emberszeretet. Sóhajtva visszanézett a társai felé.
– Nos?
Az Uwel-lovag az asztalra görnyedt, körmével a faasztal erezetét mélyítgette, szorgosan és törődve, mintha valamiféle penitenciát gyakorolna, vagy saját ráncait vésné a fa húsába.
– Az én döntésem egyértelmű. Az a nő, kislány, vagy minek nevezzem, részt vett az Orwella-papnő által elkövetett bűnökben. Ő volt a kéz, amely a kést tartotta…
– Mert az Orwella-papnő beköltözött a testébe és húsz évig a rabságában tartotta… – szólt a Kyel-pap tárgyilagos hangon. Kifejezéstelen arcával az Uwel-lovagra meredt. Ugyanolyan feszes testtartással ült, mint egy órája, vagy még korábban. – Ti is tudjátok, hogy mi az igazság. A gyermek nem tehet semmiről.
– Gyermek… – hümmögött Dreina szolgálója. – Felnőtt nő.
– Csak a testében. A tudata a gyermeké.
– Lényegtelen. – mondta az Uwel-lovag. – Az a toroni nő. A papnő. Emberek százait küldte a halálba. Tucatnyinál is többen kértek bosszút. És Uwel jogosnak ítélte. Mindet! Meg kell adni a népnek, amit akartak.
A Dreina-pap bólintott.
– Mit fognak gondolni az emberek, ha szabadon engedjük a Szövetség egyik legkeresettebb gyilkosát?
– Nem a kislány gyilkolt. A papnő – egészítette ki fahangon a Kyel-pap.
– Ezt meg sem értenék. A tömeg – szólt a Dreina-pap.
– Elfordulnának tőlünk, és más isteneket keresnének. Ami megadja a népnek, amit akar. Vért a vérért, halált a halálért – egészítette ki az Uwel-lovag, abbahagyva a kaparást.
– Akkor mindannyian egyetértünk a kivégzésben? – kérdezte a Dreina-pap, társasági stílusban, mintha csak a holnapi ebédet vitatnák meg. Az Uwel-lovag szótlanul bólintott.
– A lány nem felelős az Orwella-papnő gyilkosságaiért. Akkor sem, ha az ő testét használta – mondta a Kyel-pap tárgyilagosan.
– Ez nézőpont kérdése – mondta a Dreina-pap.
– A fegyver sem hibás, ami kivágja a szívet – válaszolt nyugodtan az előbbi.
– De rárakódik a salak a gyilkos kezéről – szólalt meg az Uwel-lovag, és újra nekiállt az asztal kaparásának.
– Ez egy ember. Egy gyermek.
– Akinek olyan sötét az aurája, mint ez a szoba – mondta az Uwel-lovag, fel sem nézve.
– Fekete mágiát végeztek rajta…
– Vagy eleve gonosz volt… – szólt az Uwel-lovag.
– Egy gyermek… Hét esztendős sem volt…
– Most viszont majd’ harminc. Talán nem is tennénk jót vele, ha visszaengednénk a világba. Nem tudna beilleszkedni – szólt a Dreina-pap békítő hangon.
– A talán nem része az isteni parancsolatnak! – válaszolta Kyel szolgája. Ingerült volt, de erről csak az árulkodott, hogy székéről felállva járkálni kezdett a teremben. Arca továbbra is rezzenéstelen maradt. – Az igazság az, ami. A lány nem bűnös.
A Dreina-pap is felállt, és az ablakhoz lépett. A Vörös-hold útja a vége felé járt már. Nem mintha az Eren egét takaró felhők megmutatták volna. A pap az ablakpárkányról gyertyát és tűzszerszámot vett elő. Nehezen akart meggyulladni. Az égő gyertyát az asztal közepére tette.
– Kezdett túl sötét lenni.
A Kyel-pap tüntetőleg elfordult az emberkéz gyújtotta fénytől. Az Uwel-lovag abbahagyta a faerezet mélyítését, és mutatóujjával a lángot kezdte piszkálni.
Dreina szolgálója leült az asztalhoz, és mélyet sóhajtva így szólt.
– Akkor mielőtt szavazásra bocsátanánk a dolgot, a békesség kedvéért beszéljük át még egyszer az esetet…
– Az igazság nem a békesség kedvéért való – vetette oda keményen a Kyel-pap, de leült az asztalhoz. Az Uwel-lovag a kezeit az asztalra téve fáradtan meredt társaira.
– Kezdem. Volt az a boszorkány. Vagy papnő. Vagy tudom is én! A rendem legyőzte. A lelke meghalt, de a teste még mozog. Ennek véget kell vetni. Bűnös.
– Azért ennél bonyolultabb az ügy, kedves barátom – mondta mosolyogva a Dreina-pap.
– Nem. Minden egyértelmű. A világ egyértelmű. A igazság egyértelmű. Amire figyeltek, csak részei a valóságnak. A magyarázat töri apró darabokra. Miértekre és hogyanokra vagytok kíváncsiak, pedig ebben az esetben is csak egy kérdés lehet jogos: „Mi”? Mi az igazság? – szólt fahangon a Kyel-pap.
– Azért az érdekes lehet, hogy miért pont a Vörös Kupa Fogadót építette meg a lány rejtekhelynek – fejtegette Dreina-szolgája. – A Fogadó a helyiek tudatának egyik pillére. Ott megtalálhatsz bárkit, akit csak akarsz. Segítséget. Városi legendákat …
– Vagy ott nőtt fel a kislány és csak ezt a helyet ismerte – szúrta közbe az Uwel-lovag, de a Dreina-pap ügyet sem vetett rá.
– A Vörös Kupa egyik szent helye az ereni köznép hiedelemvilágának…
– Ez lényegtelen – torkolta le a Kyel-pap. – Mindegy miért, mindegy hogyan. Így történt.
A Dreina-pap leplezetlen megvetéssel nézett Kyel szolgája felé.
– Talán nem kulcsfontosságú, de érdekes…
– Ha túl sokat foglalkozol a tudatlan népek szokásaival és új szentek felruházásával, könnyen e termen kívül találhatod magad, ítéletre várva – mondta a Kyel-pap, és szoborarcán mintha gúnyos mosoly rajzolódott volna ki pár pillanatra, de aztán visszadermedt a kifejezéstelenségbe. – Tudjuk mi történt. A lány nem tehet semmiről. Nem szabad akaratából cselekedett. Nem bűnös.
– És mégis hogyan magyaráznád el a népeknek, hogy szabadon engeded Eren egyik legrettegettebb asszonyát?
– Nem kell mentegetőzni. Az igazság az, ami.
– Lehet, hogy az igazság az, de mi azért vagyunk itt, hogy olyanná formáljuk az igazságot, hogy a közönséges emberek is megértsék. Ők meg tudják, hogy ez a nő bűnös, Orwellát szolgálja, megölte szeretteiket. És ha ők tudják, ha meg vannak győződve arról, hogy ez az igazság, akkor ez az. – A Dreina-pap nyelt egyet, majd kimondta ítéletét. – Bűnös. Szeme sarkából Kyel-papra nézett, aki ujjait széttárva az asztalra görnyedt, majd karjait széttárva kifejezéstelen arccal a társaira nézett.
– A szabályok szerint a többség dönt. Hirdessétek ki az ítéletet. De ha megbocsátotok…
A Kyel-pap egy karcsú botra támaszkodva ment ki a teremből. Odaintett egy szerpapot az ajtó előtt várakozó rendtársai közül.
– Vidd a gyűrűmet a fogdába, mondd, hogy az inkvizíció parancsára engedjék szabadon a nőt.
– Az Orwella-papnőt?
– Azt!
A szerpap döbbenten meredt rendtársára.
– De még nem hirdették ki az ítéletet…
– Ezt nem is fogják. De az igazságot nem lehet gúzsba kötni emberi szabályokkal. A lány nem tehet semmiről. Ártatlan. Istenünket köpném szembe, ha ezt hagynám!
– Tudod, hogy számíthatsz rám, Atyám! – mondta a szerpap gondterhelt arccal. – Van egy nővérem a városban. Két kis gyermekkel. Biztos örömmel fogják fogadni a lányt, ha elmondom, hogy a te pártfogásodat bírja.
A Kyel-pap mintha meglepődött volna, hogy a menekítés után is törődnie kell a lány sorsával. Habozott, pár pillanatig, majd így szólt: – Tedd, ahogy jónak látod, fiam!
Egy sikátorban álltak. A nő félősen szorította a szerpap kezét, pedig magasabb volt a nála. A hajnali nap lassan utat tőrt magának a szürkeségben.
– Ne félj! Csak menj végig a sikátoron, át a parkon, aztán a kút mellett fordulj jobbra, menj végig a fasor mellett a szemközti utcához, ott lesz szatócsbolt. Onnan balra második ház a nővéremé. Fogd a levelet, és add oda neki! Érted, amit mondok?
A nő a kezében nedvesre gyűrt papírdarabkára nézett, majd szótlanul bólintott.
– Rendben. Én visszamegyek az Inkvizíció Házába, mert félek, az Atya nagy bajba került… Kyel kísérjen, leány! – A szerpap kihúzta kezét a lány szorításából. Az egy darabig még nézett maga elé, majd elindult lassan a mondott irányban. A szerpap aggódva nézett utána. A nő mozgásából teljességgel hiányzott a nőies kecsesség. Óvatosan, teli talppal ment, mint egy rosszul lopakodó kisgyermek.
– Az Atyának igaza lehet – mondta a szerpap maga elé, majd sietősen visszafelé indult. A felhők mögül előbújó nap ragyogó fénybe burkolta a várost.
Lefelé futni kellett. Akkor is, ha rég elültek a hangok. Mint a kilőtt nyíl, úgy futott előre. A fordulóknál a lépcsőkorlátokon vett lendületet, nehogy le kelljen lassítani. A fogadó üres volt. A konyha ajtaja tárva-nyitva. A lány fékezni kezdte magát. Óvatosan, mint az őz, körbekémlelt, és belépett a konyhába. A pultokon romlott ételek sokasága sorakozott. Azokat és a padlót is belépte a por. A kislány lehajolt, és virágot rajzolt ujjával a porba. Aztán meghallott valamit. A hátsó ajtó nyekergett csendesen a szélben. A lány lassan elindult kifelé a kinti napsütésbe.
Lassan ment, mint aki elvesztette erejét. A nap éles fénye vakította. A park fái halkan susogtak a szélben. Készültek a közelgő viharra.
A nő halkan énekelt valami régimódi gyermekdalt. Óvatosan átugrott a pocsolyákon. A kút mellett jobbra fordult. Az egyik virágzó bokor mellett leguggolt. Felvett egy botot, és egy kacskaringós kígyót rajzolt a porba. A szomszédos bokorból halk csipogás hallatszott. A nő óvatosan bemászott az ágak közé, ahol egy fészkéből kiesett verébfióka feküdt. Óvatosan kezébe vette. Előbb lábait törte el, majd szárnyacskáit, aztán a nyakát. A kis tetemet a kígyóra helyezte. Lassan feltápászkodott és elégedetten mérte végig a művét. Ruháját leporolta és elindult a szatócsbolt irányába.
Krynn
2010-10-06 22:26:48Colton, nem értek egyet. Részben fogalmunk sincs a pontos tényállásról, de te mindenképpen keversz valamit:
- nem ő használt fekete mágiát, hanem rajta használtak valamit. Ettől lett ilyen a lelke, de ez gyógyítható. Ha más nem, akkor a "sérült" részeket egy jó lélek szférájú pap vagy mentalista kezelheti.
- nem is képes fekete mágiát használni, nincs kapcsolata démonokkal, stb. Vagyis ha akarna sem tudna maradandó kárt tenni a lelkében, max. némi szenvedéstől szabadítaná meg a halál, de ilyen alapon bármilyen nyomorúságos embert kivégeztetne az egyház, mert hát majd milyen tök jó lesz feltámadnia tiszta lappal... Ilyen szinten nem szól bele a sorsába senkinek Kyel nyomós indok nélkül.
- az igazság az, hogy a felhozott (!!) vádakban NEM bűnös. Tök mindegy, hogy a halál számára megváltás, emiatt bármilyen büntetést tartalmazó ítélet igazságtalan, még ha az ő javát is szolgálná hosszú távon. Pont ez a különbség az emberi és az isteni ítélet között, utóbbi alól nincsenek kibúvók, hogy jó jó, ugyan nem ő tette, de így talán (!) jobb sorsa lesz következő életében... Pont ezzel érvelt a dreina pap is, hogy úgysem tudna beilleszkedni. Ez okés Dreinánál, de hát Kyel...
- nem volt többé megszállott (a boszorkány/papnő lelkét elpusztították), és hitük szerint emiatt nem is fog garázdálkodni.
Amivel komoly gond van, az szerintem az, hogy:
- ezek az egyházak egy ilyen döntést ugyan közösen rendeznek, de nem ilyen formán. Mindenkinek megvan a maga illetékességi területe vsz. Ha mégis megegyeztek, hogy többségi alapon döntenek, akkor viszont a kyel megszegi a szavát a tettével - hazudik. Ez nagyobb arcul csapása Kyelnek, mint hogy elbukott egy próbatételen - képtelen volt meggyőzni a másik kettőt.
- ennek a kérdésnek az eldöntése (kivégzés vagy sem) vsz egyedül az uwel lovagra tartozott volna. Ő neki kell tudnia (isteni sugallat ugye...), hogy a lányon kell-e a bosszút behajtani. Ha igen, akkor neki is kb. csak úgy kellett volna érvelni, mint a kyel papnak. Mindegy, hogy bűnös vagy sem, hogy mi lenne vele később, és bármi egyéb körülmény. Ha a bosszú jogos, akkor jön a pallos. Ennek ellenére itt az uwel lovag valami popularista fajankó szerepét játsza. Megijed, hogy elfordulnak tőlük, ha nem öleti meg - már nem azért, de Uwel a pyarroni istencsalád egyik legősibb tagjaként talán már nagyobb fiakókat is átvészelt... Példának okáért az uwel egyház bizonyos ügyekben nyíltan szembeszállt az egész pyarroni államközösséggel. Oké oké, ez nem pyarron, de akkor is, nevetséges a megalkuvása. Nem hagyhatná hogy olyan valakin álljanak bosszút, aki nem bűnös (jogos bosszú istene ugye). És ilyen kérdésben megvezetni a híveket szerintem a kegy teljes megvonásával járna. Ahogy Kyelnek az igazság, úgy Uwelnek a szent bosszú a mindene, nem közkívánatra dönt - nem is túl népszerű istenek.
daekow
2010-10-07 13:39:02Hali.
Nagyon jó novella, gratula a szerzőnek!!
Krynn: részletkérdés, de szvsz az Uwel-lovag pont nincs arról meggyőződve, hogy a test és az eredeti lélek olyan ártatlan lenne... Plusz pont Uwelnél szvsz a bosszú akkor is megállja a helyét, ha az emberi-jogrendi fogalmak szerint a "bűnös" tévedésben volt, gondatlan volt, vagy kényszerítették arra, amit tett.
Krynn
2010-10-07 16:25:14daekow, éppen azt mondom, hogy ez a gond ezzel a novellával vsz. Hogy az Uwel lovag nincs meggyőződve a bosszú jogosságáról, pedig ő egyedül elég volna ahhoz, hogy ezt eldöntse - a legalapvetőbb fohász erre vonatkozik. Mert hogy az ember tévedhet, éppen ezért kell kikérni Uwel véleményét még akkor is, ha egyértelműnek tűnik a dolog. Itt még csak egyértelműnek sem tűnik, érthetetlen, hogy mit csinál (illetve mit nem csinál) az uwel lovag.
Ami a második részét illeti (emberi jogrend), szerintem félre értettél. Nem amellett érvelek, hogy a lovagnak fel kellett volna mentenie. Hanem arról, hogy egyértelműen el kellett volna döntenie, legalább olyan megkérdőjelezhetetlenül, mint ahogy a kyel pap tette. Ha Uwel bűnösnek találja (mindegy miért, nem a lovag dolga az ítélkezés, ő csak istene végrehajtója
), akkor bizony jöjjön a bosszú. És ne a népszerűséggel, meg a lényegtelen körülményekkel foglalkozzon, ahogy tette a novellában.
Akito
2010-10-13 09:44:31x
Akito
2010-10-13 09:48:10Bocs, technikai check volt...