Trail of Cthulhu

1981 – Megjelent Sandy Peresen Call of Cthulhu című szerepjátéka, amiben H. P. Lovecraft horror novelláinak világát ültette át szerepjátékos keretek közé. A játék azóta egy hosszan tartó sikeres pályát futott be, többek közt magyar kiadása is megjelent Cthulhu hívása címmel. Talán csak a D&D büszkélkedhet ennél tartósabb és töretlenebb sikertörténettel. Ez egyrészt Lovecraft munkásságának köszönhető, de talán az is lényeges, hogy a D&D-hez hasonlóan nagyon jól megfogható a kalandok szerkezete: van egy csapat nyomozó, akik valamilyen rejtélyt próbálnak megoldani, aminek a végén szembesülnek a Cthulhu mítosz borzalmaival.

2007 – Robin D. Laws megalkotja a nyomozásokra koncentráló Gumshoe szerepjáték rendszert, melynek központi elgondolása az, hogy a nyomozásoknál nem szabad, hogy egy kockadobáson múljon egy kulcsfontosságú nyom megtalálása, s ezen keresztül a kaland sikere. Emiatt szétválasztotta a játék nyomozás szakaszát, ahol megfelelő képzetségek birtokában minden nyomot megtalálnak a karakterek, az általános konfliktusoktól, amiknek bizonytalan lehet a kimenetele.

2008 – A Pelgrane Press gondozásában és Kenneth Hite bábáskodásával megszületik a Call of Cthulhu és a Gumshoe rendszer édesgyermeke, a Trail of Cthulhu szerepjáték. Azt mondhatjuk, hogy összekerült, ami összetartozik. Mivel a Call of Cthulhu elég ismert játék, ezért az ismertetőmben nem térek ki az alapok bemutatására, csak a Gumshoe rendszerre és a Trail of Cthulhu újdonságaira fogok koncentrálni.

A Gumshoe rendszer

Mint említettem, a Gumshoe rendszer azzal a céllal született, hogy nyomozásokat lehessen vele játszani. A kaland sémája szerint a karakterek a fellelhető nyomokat megtalálják, egybevetik, és a rejtélyt megoldása közben vagy annak végén konfrontálódnak az ellenféllel. A nyomozás során a kulcsfontosságú nyomok, ha jó helyen keresik, könnyen a játékos karakterek tudomására/birtokába jutnak, a valódi feladat az összegyűjtött információk elemzése, a következtetések levonása és a titok megfejtése. A nyomozástól elkülönülnek, sok esetben annak végpontját jelentik az összecsapások, ahol a karakterek szembekerülnek azzal, ami után nyomoztak.

Ezt az elgondolást a játékban a képzetségek két csoportra osztásával oldották meg:
Vannak nyomozói képzetségek, amiket dobás nélkül használhatnak a játékosok. A mesélő úgy építi fel a kalandot, hogy az a karakterek képzetségeivel megoldható legyen, vagyis a kulcsfontosságú nyomok a karakterek tudomására jussanak. A nyomozói képzetségeknek van értéke, ami egy felhasználható pontkészletet jelent. A pontok elköltésével plusz információk, vagy látványosabb sikerek érhetők el. Ezek megkönnyíthetik a nyomozást, de nem feltétlenül szükségesek. Például ha egy gyanúsított kihallgatásánál a nyomozó használja a vallatás képzettségét, akkor pontköltés nélkül is megmondja az illető, amit a rejtély megoldáshoz feltétlenül tudni kell, azonban ha pontot is költ a nyomozó, akkor többet is kiszedhet belőle, vagy olyan látványosan kezeli a dolgot, hogy mások elismerését is kivívja.
A képzetségek másik fajtáját jelentik az általános képzetségek. Ezeknél kockával kell dobni a sikerért, de a képzetségek értékei itt is elkölthető pontkészletként működnek. Ha egy karakter használja egy általános képzetségét, akkor hatoldalú kockával dobhat egy célszám (általában 4) ellen, és a képzetségből elköltött pontot adhatja hozzá. Például ha valakinek van egy 10-es atlétika képzetsége, és át akar ugrani egyik háztetőről a másikra, akkor először el kell döntenie, hány pontot áldoz a 10-ből erre, majd dobnia, és hozzáadnia az elköltött pontot. Ha az összeg eléri a célszámot, sikeres volt az akció.
A rendszer elsőre furcsának tűnhet, de a gyakorlatban működik. Mivel a nehézségek jellemzően 3-5 között mozognak, és nincs előnye annak, ha valaki jóval a célszám fölé dob, 1-4 pontig érdemes áldozni a dobásra, de a legtöbb esetben a 4 is már túlzás.
A harc igen egyszerű, láthatóan nincs olyan központi szerepe, mint más játékokban. A fent leírt módon dobni kell egy harci képzetségre, az ellenfél célszáma 3 vagy 4 lehet, és siker esetén dobni kell hatoldalúval sebzést, amit a fegyver típusa módosíthat. A sebzés kezelésére életerő pontot használ a rendszer.

A történet során tehát, az elköltött pontotokkal folyamatosan csökkennek a nyomozói és az általános képzetségek pillanatnyi értékei. Mivel a nyomozással kevesebb pont fogy, mint az akciók során, ezért a nyomozói képzetségek értéke jóval alacsonyabb (1-5) mint az általános képzetségeké (1-20). Az általános képzetségek ugyan bizonyos feltételek mellett frissülhetnek, de általában az egész kalandra kell beosztani a pontokat.
Szerintem nagyon érdekes megoldás ez a pontköltéses rendszer. A valóság szimulációja szempontjából nehéz magyarázni a dolgot (az „elhasznált” figyelemmel és energiával szoktak próbálkozni), de talán jobb, ha a történet oldaláról közelítjük meg a dolgot, és azt mondjuk, a képzetség pontok elköltése szolgál arra, hogy a karakterek magukra irányítsák a reflektorfényt, hogy egy-egy pillanatra fontos szereplővé váljanak.

Cthulhu nyomában

A Trail of Cthulhu tehát a Gumshoe rendszerével cseréli le Call of Cthulhu Basic Roleplaying (BRP) rendszerét, de több más újítást is tartalmaz. Alapvetően két játékstílust különböztet meg: a puristát és a ponyvát. Az első jelenti a hagyományos lovecrafti történeteket, ahol a karaktereknek szinte semmi esélye nincs a mítosz borzalmaival szemben, az utóbbi kicsit hősiesebb, a karakterek kisebb sikereket érhetnek el a gonosz elleni küzdelemben, és a végén jó eséllyel túlélik a történetet. A könyvben szimbólumokkal jelölik azokat a szabályokat, amik csak az egyik vagy csak a másik módban használatosak, de a gyakorlatban úgyis ízlés szerint válogat a lehetőségek közt a mesélő és a csapat.

Az eredeti játékhoz hasonlóan, a karakterek itt is foglalkozásokat választanak, amelyek alapvetően az olcsóbban felvehető képzetségek körét jelölik ki, de mindegyik foglalkozásnak van egy-egy különleges előnye is, amit más nem használhat. Az antikvárius például találhat olyan könyvet vagy tárgyat a gyűjteményében, ami segítheti a nyomozást, az orvos pedig könnyebben gyógyít és hozzáfér az egészségügyi nyilvántartásokhoz.
Érdekes újítás, hogy a karakterek normális gondolkodását két értékkel jellemzik. Az egyik a stabilitás (Stability), ami azt mutatja, hogy mennyire tud nyugodtan viselkedni az illető, mennyire jók az idegei, mennyire tud tisztán gondolkodni. Ha valakinek nagyon alacsony a stabilitása, akkor ideiglenesen vagy (rosszabb esetben) örökre megőrül, és valószínűleg bolondok házába kerül.
A másik érték az ismert épelméjűség (Sanity), ami azt mutatja, hogy mennyire hisz a karakter az emberiség általános értékeiben, vagyis mennyire emberi a gondolkodása. Ez természetesen a Cthulhu mítosszal való ismerkedés közben csökken, és teljes elvesztése esetén, a karakter minden emberiessége eltűnik, és teljesen elfogadja Lovecraft világának borzalmas valóságát, ahol az emberi civilizáció egy törékeny máz, ami bármikor szétporladhat a mítosz isteneinek ébredésével.
Egy magas stabilitású, de alacsony épelméjű karakter egy teljesen normálisan viselkedő, de velejéig romlott kultista, az alacsony stabilitású, de magas épelméjű karakter meg egy hétköznapi bolond.
A két érték könnyebb átélését segíti az épelméjűség pilléreinek és a stabilitás forrásainak meghatározása. Az előbbiek olyan általános emberi eszmék, mint az emberi jóságba vagy a tudomány igazságába vetett hit, amiktől normálisnak számít a karakter gondolkodása. A történet folyamán felderített titkok ezeket a hiteket törhetik össze. A stabilitás forrásai a karakter számára fontos emberek, akiknek a léte és szeretete erőt adhat a nyomozóknak a megpróbáltatások során. Az előbbi inkább a purista, ez utóbbi inkább a ponyva játékban lehet fontos.

Ezeken kívül minden karakternél meg kell határozni egy motiváló erőt, ami a nyomozót arra sarkallja, hogy más közönséges emberekkel ellentétben lemenjen a félelmetes kriptába, hogy kiderítse, mi van ott. Ilyen motiváló erő lehet az ősi titkok megismerése iránti olthatatlan vágy, a kötelességtudat, de akár az unalomtól való menekvés is. Ez a részlet szerintem fontos jeggyel egészíti a karakter személyiségét, mert végső soron ez az, ami elkülöníti a játék nyomozóit a köznapi emberektől.

A könyv felépítése

A könyv első két fejezete szól a karakter generálásról és a szabályokról.

A harmadik, Cthulhu mítoszról szóló rész először bemutatja az istenségeket, a „Nagy Öregeket”, de nem ad meg értékeket, ráadásul több különböző leírást is ad hozzájuk, amelyek között a mesélő válogathat. Bölcs belátásra utal, hogy ezeket a nagyhatalmú lényeket nem rántják le a szabályok szintjére, hanem a mesélő szabad belátására bízzák a kezelésüket.
A fejezetben van a mítosz könyvek leírása, és az ide kapcsolódó szabályok. A könyveket két módon lehet felhasználni. A kaland során gyorsan átfutva lehet nyomként hasznosítani, vagy hosszabb idő alatt mélyebben tanulmányozva erőforrásként (pl. Cthulhu Mítosz növelésre).
Emellett ki van dolgozva egy egyszerű varázslás rendszer is. A játék kétfajta varázslást különböztet meg, az egyszerűbb ráolvasást, és az ellenpróbákkal járó rituálét, ami általában valamilyen idézést jelent. Mindkét varázslásra egyaránt jellemző a használat közben bekövetkező nagy stabilitásvesztés.
Végül ebben a fejezetben található az elvárható szörny- és lénykollekció (értékekkel), és ráadásnak a különböző szekták bemutatása. Nagyon pozitív, hogy a mítosz szörnyeknél és a kultistáknál rengeteg ötletet adnak a lehetséges felhasználásra a nyomozásokban.

A negyedik fejezet az 1930-as évekről szól, ami a Trail of Cthulhu hivatalos időszaka. Ez egy korrekt összefoglaló, amiben kitérnek olyan érdekességekre, mint a fasizmus és kommunizmus kezelése (nem a mítosz áll mögöttük), de a terjedelmi korlátok miatt természetesen nem mennek bele a részletekbe. Érdemes egy történelemkönyvet is elővenni, vagy az interneten kutakodni, ha valaki többet akar tudni a korszakról.

Az ötödik fejezetben tanácsok vannak a játékosoknak (röviden) és a mesélőknek (hosszan). A mesélők részletes utasításokat kapnak egy kaland vagy kampány megtervezésének lépéseiről, és közben magyarázatokat is kapnak a miértekre. Például hosszan taglalják az egyutas mese (railroading) veszélyeit és azok elkerülését, ami egy nyomozásos kalandnál elég lényeges kérdés.

Az utolsó két fejezetben kampánykereteket, illetve egy példa kalandot írnak le. Engem a kaland nem fogott meg, de ez erősen szubjektív kérdés. A függelékben vannak konverziós szabályok a BRP és a Gumshoe közt, a megszokott irodalmi ajánlások, és a különböző karakter- és űrlapok.

Értékelés

A könyv maga jó minőségű, keménykötéses példány, jól bírja a strapát. Az illusztrációkat Jérôme Huguenin készítette. Szerintem nagyon hangulatosak lettek, nekem nagyon bejöttek. Az egyetlen bánatom, hogy nincs minden lényről kép, de ami van, az nagyon igényes.

A játék a saját súlycsoportjában elég sikeres lett. Egy kiegészítő (a mágiáról), és majdnem tíz kaland (könyv és pdf kiadásban) jelent már meg. Én az Arkham Detective Talesből meséltem, és a példa kalanddal ellentétben az itt kidolgozottak tetszettek (de a címmel ellentétben nem Arkhamban játszódnak).

Összességében ez volt az egyik legprofibb szerepjáték, amivel az utóbbi években találkoztam. Talán a szabályok elsőre nehezen érthetők, a szerkesztés lehetett volna valamivel jobb is, de komoly hibát nem találtam benne. Tény, hogy egy rétegjátékról van szó, ami egy viszonylag szűk csoport számára készült, de amit felvállalt, azt kiválóan teljesíti. Bátran ajánlom minden Cthulhu rajongónak, aki nem ragaszkodik a d100 dobásokhoz.

A Trail of Cthulhu többek között beszerezhető a Pelgrane Press honlapján és a DriveThruRPG webshopjában is. A játékból 2019-ben készült magyar változat Cthulhu nyomában címmel, melyet a Kalandhorizont Könyvek weboldalán lehet megvásárolni, de szintén elérhető a DriveThruRPG oldalán is.