Micimackó a tápos

Avagy Vér Pistától a tápolásig, valamint az „ügyért” mozgalmakról.

Micimackó és Malacka a Százholdas pagonyban éppen arra készülnek, hogy meglátogassák Fülest.
Micimackó: – Te, Malacka!
Malacka: – Igen, Micimackó?
Micimackó: – Nem bánnád, ha a mézes csupromat is magammal vinném a kalandra?
Malacka: – Barom állat! Hülye tápos!

Korunk legnagyobb szerepjáték-rákfenéiről lesz most szó. Ki gondolta volna, mikor életében először a kezébe vett egy RPG-t, hogy a fantázia és képzelőerő is tartalmazhat a közösségre és önmagára is káros elemeket? Bizony! Ez az egyik oka annak, hogy a kívülállók és az ellenzők tábora olyan hathatósan tudják rombolni a szülők és egyéb hatalmasságok játékról alkotott képét.
Tulajdonképpen igazuk is van! Gondoljunk csak arra, hogy mit is csinálnak a szerepjátékosok!? Ülnek és sosem volt dolgokról tárják fel nézeteiket, s próbálják a nem létező világban, a nem létező karaktereiket, a nem létező lehetőségek keretein belül, a nem létező megoldás felé terelgetni. Kívülről nézve csak azt a következtetést lehet levonni, hogy amúgy értelmesnek látszó emberek értelmetlen dolgokkal foglalkoznak. Ergo agyhalál, vagy valami komolyabb bajuk van, mint mentálhigéniai válság, netán egyéb testi aberrációk.

Hogy mit is neveznek a benfentesek Vér Pistinek? Tömören fogalmazva azt, mikor egy játékos a karakterét arra használja, hogy kiélje pusztító vágyait. Öl, rabol, meggyaláz, gátlástalanul viselkedik. Erre a gyűjtőfogalom a hentelés. Az ilyen ember célja, hogy minden lehetőséget megragadva boldog-boldogtalant, a következményekkel mit sem törődve lekaszaboljon. Ezek az emberek ezt élvezik. Tulajdon képen nem a rendszer hibája, hanem a játékosé, valamint az olyan játékmesteré, aki szabad utat enged az ilyesminek.

Mesélő: – A kocsma ajtaját elfedő szőnyeg fellebben, s a beszűrődő fényben feltűnik egy középtermetű, de szokatlanul vállas alak. Belép, s a beszűrődő fény kihuny. Lassan hozzászokik a szeme a benti félhomályhoz, s mikor észrevesz benneteket el is indul felétek. A vonásait a fáklyák gyenge fényében felismeritek. Vagy egy hónapja dolgoztatok neki, s akkor is jól fizetett. Odaérve köszönt bennetek és azt mondja: – A múltkor kiváló munkát végeztetek, így ha ráértek most is lenne egy feladatom számotokra! A fizetség fejenként 10 arany.
Játékos: – Kardot rántok és levágom a fejét!
Mesélő: – Ok, de miért?
Játékos: – Mert kétszer nem dolgozom egy embernek!
Mesélő: – Elővillan a pengéd, s a következő pillanatban tompa puffanással hullik alá a leendő megbízó feje. A vér beterít mindent és mindenkit. A teste megremeg, majd eldől. A kocsmában a morajlás megszűnik. Drámai csend… minden folytatódik, mintha semmi sem történt volna…

Hogy hol húzódik a vérengzés és a hősies küzdelem határa azt nehéz megmondani. Többnyire a különbség a célokban van. A Vér Pistizés öncélú, vagy éppen a vagyonszerzésre irányulna? Ugyan ezt el lehet mondani bármely kalandról, hisz mindig valaminek a megoldása a cél némi fizetésért és egyéb juttatásért. Akkor a mértéke lenne a döntő? Ez meg már a tápolás témakörét érinti!

Tápolás alatt azt a tevékenységes szokás érteni, ami során, az arra amúgy érdemtelen karakter valami olyan culit szerez, ami megspórolja a játékosnak a gondolkodást és számára a nehézségek eltűnnek a játékból. Ezek a karakterek bármit képesek lehetnek megoldani és remek lehetőséget ad a „” kiélésére! Többnyire azonosítják a Vér Pistizéssel, pedig nem ugyanaz! Itt már nem csak a hentelésről van szó, hanem a probléma megoldásának leegyszerűsítéséről! Erre lehetőséget adhat bármi, aminek jobb tulajdonságai vannak az átlagnál. Tehát ha valaki atomvillantó fogkefével flangál a parnyákok között, az tápos. Ez úgy hangzik, mintha csak normális és tápos eszközök lennének. Itt jön a mit és a kinek kérdése! Ugye azt nem lehet elvárni, hogy egy 218. szintű halálhozó kisiparos hatlövetű baltával nyomuljon!? Mikor számít valami táposnak? Ha a használó és a használt eszköz nem áll egy szinten? Tehát az első szintű tápos, ha lehetőségeit jóval meghaladó eszközt birtokol, pl. varázseszközt, vagy kilós gyémántot. Most akkor maga az eszköz a felelős? Lehet felelős az atombomba Nagasakiért? Ez elég komikus. Mint mikor a görögök az athéni Akropolison, a Niké Apteros templom előtt mutattak be véráldozatot! Az oltárra szórt gabonára odament az áldozati marha. Erre egy pap odaszaladt és legyilkolta, majd eldobva baltáját el. Ekkor a többi pap előjött, s mivel nem volt tettes, így a gyilkosságért a baltát ítélték el!
Ha jobban megnézzük, akkor itt sem a rendszerben van a hiba, hanem ismét az azt használó emberben és az ezt engedő játékmesterben!

Hogyan lehet elejét venni ezen egoista tevékenységeknek? Első sorban úgy, hogy a mesélő nem ad lehetőséget rá, vagy kordában tartja a játékosok birtoklási kényszerét. Ez jól is hangzik, csupán azt kéne tisztázni, hogy mi az elfogadható és mi nem az! Erre a leggyakrabban az önszerveződő „ ügyért” mozgalmak élharcosai adnak választ. Hogy keresnek-e vagy csak úgy jön náluk, arra csak ők tudnának referencia adatokkal szolgálni, de minden esetre érdekes dolgok kerekednek ki belőle. A fórumokon is fel-felüti fejét az ilyen mozgalom materiálisan szerveződő formája. Mondják: alapítsunk klubbot, páholyt, szektát, akármit és majd mi megmondjuk, hogy ki a Vér Pistis, meg a tápos! Valójában nem rendelkeznek semmilyen alappal a bíráskodáshoz. Se nem a többséget, se nem a rendszert képviselik. Önjelölt szakértők. Többnyire a magánvéleményüket, mint általános igazságot interpretálják, s a pártoskodók, hogy nehogy rájuk is kimondják, így beállnak a sorba és mint szajkók funkcionálnak a mozgalomban. Az nem kérdéses, hogy mind a hentelés, mind a tápolás megöli a többi játékos szórakozását! Ez nem vita tárgya, hanem tény. Azonban nem kéne elfelejteni, hogy az ilyenekért többnyire az engedékeny mesélő a felelős! Az „ ügyért mozgalmistái” viszont nem a mesélők okításával vannak elfoglalva, hanem a bírálással! Minden lehetőséget megragadnak, hogy az általuk károsnak ítélt eszközöket, varázslatokat, szabályokat, embereket legyalázzák. Nem érvekkel, hanem olyan hatalomszavakkal! Többnyire az indoklás kifúj abban, hogy tápos, meg hentelésre való. Esetükben az ok az okozat is egyben. Véleményük alapjául a tapasztalat szolgál. Elgondolkodtató viszont, hogy milyen mélységű „ápolós”, vagy „ős” tapasztalat kellhet ahhoz, hogy erre alapozva véleményt nyilvánítsanak. Érdemes kritikus szemmel figyelni, s nem engedni a birka ösztönnek és a látszólagos tömeggel együtt bégetni! Nem azok vannak sokan, akik a leghangosabbak, hanem akik némán figyelnek! Ez nem forradalom, s nem is választási beszéd. Attól még senki sem lesz jobb, vagy szebb, ha beáll az ilyenek közé.

Viszont senki ne essen tévedésbe!
Szükség van olyan emberekre, vagy csoportokra, akik korrekt módon, s a rendszerre, illetve annak világképére alapozva meg tudják mondani, hogy ezzel, vagy azzal a viselkedéssel, vagy szabállyal, vagy akármivel baj van, mert… Itt a legfontosabb szó a mert! Indoklás, magyarázat, érv nélkül csak a levegőbe lehet beszélni, vagy bégetni. Az agresszív, anyázó stílus nem éppen a műfaj népszerűsítését szolgálja, tehát mellőzendő… lenne!

Qty

UI: Mivel mindenre univerzálisan alkalmazható a fentebb felsorolt fogalmak bármelyike, így szinte mindegyik mondatba beilleszthető! Egy érdekes kísérlet: Helyezd el a szabálykönyv mondataiban, s máris láthatod, hogy mindenre alkalmazható, de mégis semmitmondó magában!