A város

Címkék

forrás: Pergamen újság

A város sztereotípia. Olyan, amilyeneknek mi elképzeljük, látjuk, és amit belõle megtapasztalunk. Hogy mit rejt még magában, mennyi általunk ismeretlen oldala van, azt már csak azért sem tudhatjuk, mert nem ismerjük. A fantasy világok városai ezért párhuzamba vonhatók a mi (az írók, játékosok, szerepjátékos-mesélõk) elõzetes információival.
Amit a városról általában tudunk: a civilizáció alapja. Talán. Mindenesetre észrevehetõ különbség a barbárok és a civilizált népek között, hogy míg az elõbbi az örök változást, az utóbbi a megállapodást, a jövõbe tekintést, a maradandó megalkotását tekinti sajátjának (Kenneth Clark). A fallal körülvett lakóhely, a templom, a magas kastélyok mind a jövõ számára épülnek, azért, hogy hirdessék a múltat (amely akkor még ugyebár jelen). Ezzel szemben a nomádok (pl. a népvándorlás tömegei) nemigen hagytak hátra örökérvényû épületeket, a jellegzetes temetkezési helyek is már egy letelepedési szándékot fejeznek ki.
Bármilyen kultúráról legyen is szó (klasszikus keleti vagy nyugati), bármilyen embertípusról (keleti, atlanti, mediterrán) &#8211 a várost mindig az élet központjának tekintették. Megjelenése és ezernyi jellegzetessége erõsen megkülönbözteti a puszta falvaktól, tanyaközpontoktól, ha lehet ezt mondani, a vidéktõl. Eltekintve a modern kor urbanisztikus elkorcsosulásaitól, a városiak és a nem-városiak között húzódó szakadék mindig az elõbbiek elõnyeit növelte.

Hogyan alakul ki?
Az idõk folyamán (ha a fantasy klasszikusan feudális rendszerét tekintjük) kétféle fejlõdést látunk: az ókori és a középkori városok mintáját. Mivel az elõbbi jelentõsen nemzeti (és/vagy faji) alapon történt, az utóbbi pedig a hûbéri rendszer, a politika és a vallás kényszerpályája, fontos a kettõt külön venni.
Athén és Róma. A klasszikus városok jelentik azt, amit minden ókori írásmûben a várossal azonosítanak. Misztikus háttér (pl. a 7 domb, Rémus és Romulus, Aneais), erõs polgári akarat (Róma legyen szabad!), önmagát kialakító civilizáció, másoktól elszerzett technika (Fönícia, Karthago, Egyiptom), és a lakosok minden nehézséget elsöprõ akarata – ez alkotta meg a várost. Kisebb településekbõl elõbb fakerítés, aztán a templomok védelmére kõkerítés, végül egy teljes város született. Isteneik segítségével (sic!) átvészelték az elsõ megpróbáltatásokat, szembeszálltak a riválisokkal, majd politikailag megerõsödve, katonailag és gazdaságilag gyarapodva már egy hatalmas birodalom székhelyévé válhattak. Pusztulásukat &#8211 még ha sok száz éven át élvezték is a &#8222világ közepe&#8221 címet – a falaknak, a változni képtelen gondolkodásnak köszönhették.
Hierarchiájuk kemény rendszer szerint létezett, rabszolgaság, szónokok, ünnepi játékok – ma már csupán ezek jelzik a múltat, noha Róma mint Urbs Aetherna még a legtávolabbi provinciák &#8222békés&#8221 kúriáit is bevilágította.
Erõs, fegyelmezett rend uralta a várost, minden devianciája beleillett a rendbe. Az orgiák épp úgy, mint a katonai parádék.
A feudális városok Rómával szemben már nem a világ fõvárosai. Kent, York, London, Párizs, Lyon, Marseille, Hamburg, Bréma, Köln, Genova, Velence, Firenze, Pest, Sopron, Fehérvár, Porto, Toledo, Valencia, Barcelona, Krakkó, Moszkva -és még lehetne sorolni az ezredforduló után kialakuló, hamarosan óriásivá duzzadó városokat. Mindegyiknek megvan a maga története, sõt, történelme. Hiába fénylik késõbb Párizs, hiába lesz az üzleti élet központja London, Granada és Konstantinápoly mágiáját és rejtélyét sosem képesek felülmúlni.
A feudális rendszer hatalmi láncban testesül meg. Mindenki valakinek az alattvalója, egyes országokban ezen kívül még a királyé is. Jogok és kötelezettségek bullákba foglalt sokasága határozza meg, mit tehet egy kisnemes, egy lovag, egy szabad polgár.
A szabadságot Krisztus (Európa) nevében átértelmezték, jelentõs erõvé lépett elõ az egyház (az athéniek még kegyes isteneknek, civakodó &#8222halhatatlan emberek&#8221-nek tekintették õket – a Szent Inkvizíció már politikai hatalomként, a jezsuiták valóságos bankárokként jelentkeztek a középkorban).
A város alternatívát jelentett. Ismert, hogy az a szökött jobbágy (ld. még röghözkötés), aki egy éven át a városban élt, szabaddá lett. A fallal körbezárt kis világot a kövek megvédték a hadaktól, jogaik pedig az önkényeskedõ uraktól. Ez hatalmas érvágás a
feudális rendszeren.
Miért? Mert – bármilyen, ma bigottnak tûnõ színben is – a gondolkodás szabadsága kinyílt. Születtek olyanok, akik megkérdõjelezték a rendet, a vallást, a jogot, a kötelességeket, az adókat, az önbíráskodást. Hamarosan olyan szigorú törvénykezés lépett érvénybe, amelyhez külön mesterek (jurátusok, jogászok) kellettek. Néhány esettõl eltekintve (pl. 30 éves háború) fegyveresek már nem háborgatták a várost, megindulhatott a fejlõdés, szellemileg és anyagilag egyaránt.

Tucatnyi templom épült, kialakultak a ma ismert városnegyedek, a szokások. Egyetemek épültek, ahol egyházi és világi képzés folyt, s noha a civilizáció továbbra is a jövõbe tekintett, egyúttal már képtelen volt kordában tartani az örök változásra éhes &#8222mindenkori ifjúság&#8221-ot.

A környék
A semmibe senki nem épít várost. Közlekedési, kereskedelmi, politikai, stratégiai helyeken már inkább: folyó mellé, kellemes tengeri kikötõ fölé, bányák közelébe. A falvakkal ellentétben a város ezer évre (vagy még többre) rendezkedik be, nem költözhet arrébb egy áradáskor (jellemzõ a vízzel küzdés a történelemben), a föld elroncsolódásakor, háborúban (bár akadt rá példa: Moszkva). A keleti városok bizonyos tanításokat vettek alapul, tekintve a folyók folyásától a szél irányán át a hegyvidék fekvéséig. Nyugaton inkább a praktikusság vezette a városalapítókat. Egy folyó egyik partja kikötõ, a másik a lakónegyed. Hamarosan mindkettõ kiszélesedik, társakat kap, temetõ kell, szórakozóhelyek, fogadók az utazóknak, felépülnek az elsõ falak, palotát épít a király vagy valamely más fõúr, egyetemet alapít valamelyik egyház, újabb falakat húznak fel. Pedig csak egy kikötõ volt száz éve – ma forgalmas üzleti központ. A közelben rétek, legelõk, szántóföldek jobbágyok, akik élelemmel látják el a várost, vászonanyaggal a takácsokat, szabókat. Távolabb erdõk és hegyek, ahonnan fát hoznak télre és az ácsoknak, asztalosoknak. Legfeljebb néhány napi járóföldre bányásztelepülés, ahonnan követ, nemesfémet, érceket kapnak a kovácsok és más mesterek. A folyó összeköt a legközelebbi várossal, esetleg a tengerrel – ez a nyitottság része a fejlõdésnek.

A fantasy ember-városairól
Alapvetõen kétféle várost alkottak az írók és a mesélõk. Az elsõ mindenképp a valóságot mintázza, alapja egy létezõ nagyváros, a maga jellegzetességeivel. Az ember ilyenkor néha önkéntelenül is átvesz olyasmit, ami rombolja az összképet, mivel a fantáziavilágot szabályok közé szorítani már-már a fantasia szót teszi nevetségessé.
A meghökkentõ újítások viszont (nem feloldható) ellentmondásba kergetik az itt élõket. Ha egy városi elöljáró lefizethetõ, akkor komikus hazaszeretetrõl vagy önfeláldozásról beszélni. Ha egy céh a középkori rendben mûködik, nyilvánvaló a korrupció – ha regényes idill jellemzi, akkor nem érvényes a legények beavatási tortúrája.
A másik típus a magunk alkotta világ magunk alkotta városa. Itt teljesen szabad a képzelet. Jobbára csupán szilánkokat vesz elõ az alkotó, egy kicsi Párizs (pl. Psyra egyeteme a késõ XV. sz. Sorbonne-ja, uralkodója tipikus &#8222angol&#8221, fekvése klasszikus kétpartos mint általában az európai fõvárosok).
Ezek hátterek, az emberi viselkedések viszont a fantázia szülöttei, logikusak, de hiszékenyek, pökhendiek, de becsaphatók, naivak és ravaszak egyszerre. Nem kötik a feudális vagy ókori szabályok, adót egyszer fizetnek, bálokra járnak – megengedett az anakronizmus is, mivel mindent átfog az &#8222elképzelt&#8221 jelzõ. Ruháik néha elrugaszkodnak a valóságban használtaktól, szokásaik a kelta ünnepekhez, papjaik a druidákhoz hasonlítanak – vagy épp saját szemlélet szerint bármelyik ma is élõ vallás (esetleg szekta) beavatottjaihoz).
Tolkien óta az ember az a típus, akinek nincs semmi különleges mágikus képessége, de az ehhez kapcsolódó hibától is mentes. Nem él 2000 évig, de talán ezért meglátja a pillanat erejét. Nincs sziklákat mozgató ereje, de talán ezért inkább az eszével oldja meg a problémát. Õk keresik a mágiát, az istenekhez vezetõ utakat, a titkos tanokat, a rejtélyeket. Városaik is erre épülnek. Mindenhol fellehetõ a logika és a babona keveredése (egészen az utcák hálózatától az idegenekhez fûzõdõ kapcsolatukig). Irigyek és kicsinyesek – de önfeláldozók tudnak lenni a hitükért, a szeretteikért – esetleg a azájukért. Rájuk hat leginkább a hatalom csábítása, így szinte kivédhetetlen a bürokrácia és a hierarchikus kormányzás jelenléte.
De még egy városi elöljáró is lehet fantasyalkat (ld. Asterix és Obelix törzsfõnökét), bár kevésbé regényes módon, mint egy elf íjászlány.
Fontos a mágia és a vallás kapcsolata: miben jelentkezik a varázserõ, és mennyire erõs az egyes istenek hite, vannak-e csodák és megtestesülések?

Kik lakják a várost, milyen emberek?
Elõször is: emberek. Ebbõl következõen van szakmájuk, családi és baráti hátterük, céljuk, kicsinyes vagy hõsies vágyaik. Van múltjuk, és bíznak a jövõben (különben elmennének kalandozni). Elvonulnak a külvilágtól, amit mesés elbeszélésekbõl ismernek, távoli utazóktól, vándorkereskedõktõl hallják, milyen a külvilág. Élik a mindennapokat, ebbõl kifolyólag igen kiszámítható a cselekvésük. Mivel ismertek a motivációk, az egyéni jellemvonásoktól eltekintve minden kocsmáros ugyanolyan, minden szabó és varga hasonló.
Egy ideig.
A történetekben õk alkotják a statiszták tömegét kellenek, bármelyik percben fontos szereplõvé válhatnak, de egyébként nem túl jelentõs alakok. Ide tartoznak a városõrök és háttérben maradó tolvajcéhek. Komolyabb szerep juthat a tanult embereknek, kezdve a papoktól, mágusokon és kirurgusokon keresztül az olyan szereplõkig, mint a kocsmárosok, akik nem könyvbõl, hanem az életbõl tanulták meg az
embereket kiismerni. Egy város szellemi elitje maga a város. A fogadókban utazók szállnak meg, kalmárok, akik rejtegetik – vagy épp hangosan kínálják – a portékáikat. Kalandorok, nõcsábászok, kalandozók, rosszlányok, jósok, vándorok és más szerencsevadászok pihennek a falak között. Õk egyetlen percre sem válnak nyárspolgárokká, mindig a veszély és a kaland forrását rejtik. Egy aggastyán, aki a semmibõl jelenik meg, egy szép nõ kíséret nélkül, egy magányos lovag a fogadóban – õk valamennyien nélkülözhetetlenek a fantázia-szülte városokban. Miattuk marad mozgásban a levegõ, õk a fûszer a város levesében.

A város képe
A legtöbb leírás kiterjed azokra az ismert városrészekre, amelyek összességében megadják a létképet. Ezekre külön ki kell térni, amikor az író létrehoz egy várost – sosem teljes tudhatja bizonyossággal, melyik sarkon vesz új fordulatot a története, melyik karakter mit tesz – és esetleg miért. A következõk (hacsak ki nem felejtettem valamit) a
legjellemzõbb negyedek:

– Üzleti negyed: bankok, piacok, kovácsok, mûhelyek. Itt esetenként mesterségekhez kötõdõ utcákat lehet találni, legális vásárhelyekkel és az alvilág titkos jelenlétével. A civilizációtól függõen találni rabszolgapiacokat is, bár ez a felfogás inkább a barbárokra jellemzõ.
– Királyi negyed: esetleg elzárt, titkos, õrzött, belsõ. Lehet még egy várfal, egy &#8222Tiltott város&#8221 vagy Kreml-szerû belsõ világ. Bizonyosan õrség védi a kaput, kevesek léphetnek be, talán valahol a város falán kívül van, lehet egy Versailles-típusú székhely vagy csupán egy várerõd templommal és lakóépületekkel (történelmi belsõ vár-város, pl. Buda).
– Szórakozó (esetleg alvilági) negyed:
minden, ami beleillik a képbe. Egyes világokban kábítószert is lehet kapni, ami tönkreteszi a fantasy meseszerûségét. A rimák és duhaj matrózok világa adhat egy Szinbádszerû képet – bizonyos határokon belül. A szerencsejáték, a kockázás és a kártya
tipikus emberi idõtöltés, így helye van az ember-városban.
– Fogadó negyed: fõleg a kivezetõ utaknál, a kapuk közelében, számos istállóval.
– Temetõk: vallásonként, esetleg. A Sötét Fantasy alapvetõ eleme, egy átlagos mesevilágban nem rohangál percenként egy-két nekromanta az utcán. Fal keríti el, többnyire a szegényebb városnegyed környékén találni, a fal tövében nem ritka látvány egyegy koldus.
– Szegénynegyed: nyomortelepek, ha beleillik a képbe. Általában igaz, hogy egy város nem &#8222mindent bele&#8221 jellegû a fantasyban, így nem New York-ra hasonlít, inkább egyöntetû képet alakít ki magáról. Vagy átlagosan jómódú, és akkor kevesebb a csavargó, vagy szegényesebb, ilyenkor a kocsmáktól kezdve mindenhol pribékeket, részeg csavargókat látni.
– Elõkelõ negyed: díszesebb paloták, kertek. Errefelé gyakrabban látni városõröket, a házak tisztábbak, magasabbak, a szolgálók arca egészségesebb.
– Külsõbb kerületek: ez teljesen egyedi. Lehetnek itt az új városlakók házai, félemberi fajok vagy népcsoportok elkülönült városrésze (ha beleillik a képbe). Általában kaotikusabb, kevesebb benne a rendszer és a felügyelet.

Ami elengedhetetlen
Egy városban az ember szeret otthonosan mozogni. Ezt akkor teheti, ha ismeri, és nincs minden sarkon meglepetés &#8211 mármint az épületeket illetõen. Kellenek jó kocsmák, ahol nem vizezik a bort, ahol kapni a távoli ország méregerõs pálinkájából, akad egy-egy fogadó, ahol jóravaló fickók mindenrõl értesítenek bennünket, és csinosak a nõk. Egy kiváló kovácsmester, istállók, templomok, piacok – mind nélkülözhetetlenek. Nincs elszomorítóbb annál a leírásnál, amiben egy fogadó és egy templom szerepel mindössze. A karakterek semmiféle kötelezettséget nem fognak érezni a várossal szemben, ha azt sem tudják, hol vannak. De, ha rájuk köszön az ács, esetleg egy csinos ifjú dáma, egy polgárlány mosolya… ha a páncél javítása közben a kovácsmester itallal kínálja õket, pipára gyújtanak, s kedélyesen elbeszélgetnek, akkor máris kellemesebb a hangulat.
A város a külsõ-belsõ biztonságra törekszik, így fontos szerepet tölthetnek be az elöljáróságok, a hivatalok, a király tanácsosai, az õrségek, a kapuk, a falak.

Csapdák
A legfontosabb: semmit nem szabad túlbonyolítani! A várost épp úgy, amint esetlegesen egy szerepjáték harcrendszerét. Az ugyanis megöli a hangulatot. Legyenek tipikus helyek, terek, árkádok, paloták &#8211 de mértékkel, különben a szereplõk elvesznek.
A lakosoknak legyen kapcsolataik egymással (pl. az egyik szabómester szemet vet a másik nejére), visszatérõ alakok (ismerõs az õrségben), jellemzõ rájuk a város, amint õk a városra (ruházat). Csak a világképbe illõ motívumokat szerencsés felhasználni, bármilyen kellemes is egy keleti típusú bankház – aligha illik egy Gyûrûk ura stílusú világba.
Kivált komikus a megalomán díszlet. A túl vastag falak, a túl magas tornyok, millió mérföld hosszú csatornahálózat, párban járkáló mágusok, a naponta feltûnõ istenek, az egymást érõ (persze nagyon-nagyon titkos) tolvaj-, és fejvadászcéhek székházai. Veszélyes a köznapi élet mentalitásának átmentése – a mesék nem bírják el a modern kor terhét: politika, maffia, korrupció, terrorizmus, betegségek, versenyszellem, antiszemitizmus, információs kultusz, tömegmanipuláció, állami költségvetés stb.
Bármilyen legyen is a város, egyetlen fontos szabály van: a hangulat mindenre kihat. Ha a szereplõk jól érzik magukat, a vészes anakronizmus is megbocsátható, ha kínlódnak, akkor a legszebben felépített világ is becsõdöl.

Talán segítettem, remélem.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Valgab

    2002-05-15 10:50:34

    Helló!

     

    Alapvetően jó írás, de egy-két dolgon nem ártana továbbgondolkodnia a t. szerzőnek (szőrszálhasogatás ON :D ). Úgymint:

     

    1. "Mivel az elõbbi jelentõsen nemzeti (és/vagy faji) alapon történt..." Ez mi? A nemzetfogalom, mint olyan anakronizmus az ókorban, a fajt remélem csak a fantasy fajokra, és nem az "emberfajokra" értetted. Az "embertípus" szó helyett is jobb a "kultúrát" használni.

     

    2. Ugyebár nem minden ókori város volt egy birodalom központja. Szépen is néznénk ki ennyi birodalommal... :D

     

    3. Tudtommal a jezsuiták nem folytattak pénzügyi tevékenységet. Alighanem a templomosokra gondoltál.

     

    4. "A keleti városok bizonyos tanításokat vettek alapul..." Egy fenét. A "keleti" városok ugyanolyan szervesen fejlődtek, mint a "nyugatiak". Mindkét helyen voltak persze tervszerűen alapított városok, ezek jóval szabályosabbak voltak.

     

    5. "Tolkien óta az ember az a típus, akinek nincs semmi különleges mágikus képessége, de az ehhez kapcsolódó hibától is mentes." Szegény mester, ha ezt hallaná! Ez inkább a szerepjátékok egyenlősítő felfogása. Tolkiennél áthidalhatatlan erőkülönbségek voltak az egyes fajok, sőt az egyes embernépek között is.

     

    6. "a mesék nem bírják el a modern kor terhét: politika, maffia, korrupció..." Ne akarjunk már száműzni mindent a fantasyból, ami mélyebbé tehetné a világot! Az említett dolgok hozzátartoztak a középkori Európa mindennapjaihoz.



    Vendég ninedarter

    2002-05-17 10:36:08

    Szerintem is jó a cikk de egyetértek valgabbal, van mit átgondolni.

     

    Az, hogy a városiak és a vidékiek, falusiak közti szakadék az előbbiek számára jelentett előnyt, ez elég nagy általánosítás. A történelemben az urbanizációs és un. 'antiurbanizációs' folyamatok felváltva követik egymást, és a mai állapotból nem feltétlenül lehet visszamenőleg következtetéseket levonni. Róma bukásának idején előnyösebbé vált a vidéki életmód, nemcsak azért, mert a barbárok jöttek és felégették őket, hanem a gazdasági átalakulások is annak kedveztek.



    Hellguard666

    2002-05-24 09:29:30

    Üdv mindenkinek!

     

    Szerintem igaza van nagyon sok mindenben a cikk írójának!

    Ninedarter:

    A Róma bukása utáni "antiurbainzáción" kívül mondj még EGYET! Mert én nem tudok...

    Egyébként pedig Róma után alakult ki a Levantei kereskedelem, illetve a Hanza-városok szövetsége... Ezek az urbanizációt segítették! És akkor nem beszéltünk az árumegállító jogról, a vámokról, és egyéb privilégiumok mind-mind a városiaknak jelentett előnyt! Persze ott is volt plebs, aki rosszul élt, de legalább nem volt kiszolgáltatva a földesúr önkényének!

     

    Ennyit kívántam hozzáfűzni, szerintem nagyon jó a cikk! 100%!!!!



    Vendég sheldon

    2002-05-31 05:40:14

    Végre be tudtam ide jönni, és nem csak hibát generálok.

    Köszönöm a hozzászólásokat a cikkhez, nem oktatna akartam, amint nyilván a tudásom sem egy tudósé.

    sonterr



    ONeill

    2006-11-05 22:40:00

    A cikk nagyon jó, és remekül használható.

    egyébként antiurbanizáció nem létezik, csak dezurbanizáció:D

    urbanizáció, dezurbanizáció, reurbanizáció :D




belépés jelentkezz be    

Back to top button